Az esküvői szolgáltatószféra a háború árnyékában │KISZó-háttér

Sokan már másodszor halasztják el a lakodalmat.

Dübörög(ne) az esküvői szezon. A háború hírére sokan azonnal áttették a nagy napjukat egy másik időpontra. Így jó ideig azok a szolgáltatók is bevétel nélkül maradtak, akik ebből éltek. Vagy nem?

Simon Rita

Fényképészek, cukrászok, fodrászok, dekoratőrök, vőfélyek – mind-mind kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a koronavírus-járvány és most a hadiállapot idején. Korlátozások, félelem, bizonytalanság – az örömünnepeket beárnyékolja a sok negatív érzés vagy épp a kivándorlás. Valakinek az élet, másnak a korábban kiépített kapcsolatrendszere segített megtalálni a módot arra, hogy ne veszítsen el minden bevételforrást akkor sem, amikor az általa kínált szolgáltatások nem épp a legkelendőbbek.

Meskó Tetjanáéknak épp február 24-re is lett volna egy megbízásuk.

A beregszászi fényképész elmondta, a háború kirobbanását követő első három hét zsibbadtan telt, egyáltalán nem dolgoztak. A nagy ijedtségben sokan lemondták az esküvőt, vagy ha volt rá lehetőségük, áttették egy másik dátumra. Néhányan azonban a helyzet ellenére is megtartják a lakodalmat, legfeljebb a vendégek számát csökkentik.

– A 160-200 fős lagzikat sokan lecsökkentették 50-60 személyesre, de fotóst attól ugyanúgy hívnak – magyarázza Tánya. – Mi annyiban vagyunk szerencsések Vikivel, hogy nőként át tudjuk lépni a határt, ezért például augusztusban egy magyarországi esküvőt is elvállaltunk. Emellett továbbra is hívnak minket születésnapokra, keresztelőkre, családi fotózásokra, hiszen az élet nem állt meg, vannak szép pillanatok is, amelyeket érdemes megörökíteni. Ami az árakat illeti, már korábban is dollárban fixáltuk az összeget, de még nem emeltünk az eddigi tarifán. Azok esetében nem is fogunk, akik korábban rendelték meg a szolgáltatást.

Hogy később mi lesz, nem tudjuk, hiszen drágábbak lettek az esküvői albumok, a nyomtatás. Mindent összevetve azonban pozitívan állunk a helyzethez, nekünk még nincs okunk panaszra.

Péntek Henrietta sem sopánkodik. Neki a háború pozitív hozadéka a nagy menekülthullám, ami új vendégekkel kecsegtetett. A szépségiparban dolgozó hölgy számos tanfolyamot indított, mert látta, a menekültek részéről is nagy igény van arra, hogy képezzék magukat. Sokan azért vágtak bele, mert elveszítették a munkahelyüket, mások csupán amiatt, mert az otthonuktól távol szerettek volna belekezdeni valami újba. Jelentkeztek a kurzusra olyanok is, akik azt tervezték, hogy tovább utaznak Európába, és úgy érezték, előtte jól jön az efféle tudás megszerzése.

– A mi szakembereinket nagyon szeretik nyugaton, az ukrán technika hallatán tárt karokkal fogadja őket a legtöbb szépségszalon. Aki ügyes, bármelyik országban képes ezzel pénzt keresni – jegyzi meg az Ungváron dolgozó Henrietta. –

Szemöldökfestő és lamináló, műszempillaépítő, önsminkelő tanfolyamokat indítottam, amire nagy volt a kereslet a belső ukrajnai menekültek körében. Így abszolút nem tapasztaltam bevételkiesést.

Nagyjából egy hónapig tartott az az időszak, amikor nem igazán jártak hozzám vendégek szépítkezni. Aztán fokozatosan beindult a dolog. Háború ide vagy oda – a nők nem akarták elhanyagolni magukat, jöttek szemöldököt festetni, szempillát lamináltatni, stb. A sminkeléssel már más a helyzet. Mivel az esküvőket lemondták vagy elhalasztották, csupán júniustól indult be úgy igazán a munka. Addig nem nagyon voltak efféle felkéréseim. Ezen a téren még mindig nem stabil a helyzet, de én is megértem, ha az utolsó héten is mondják le, hiszen bármi közbejöhet, nagy most a bizonytalanság. Nekem még az is pluszt ad, hogy együtt dolgozom egy fotóstúdióval, így ha valaki oda megy fényképet készíteni, akkor őt én sminkelem ki. Az ilyen alkalmak szintén egyre gyakoribbak.

Egy neve elhallgatását kérő kárpátaljai vőfély úgy nyilatkozott, több lakodalmat is kihagyott, mivel a párok úgy döntöttek, megtartják az esküvőt Magyarországon, ahová ő nem tudott átmenni a hadköteles férfiakra vonatkozó határátlépési tilalom miatt. Jelentős bevételkiesése azonban nem származott ebből, mert mindig is több lábon állt, van állami munkahelye és gazdálkodik is.

Homoki Bálint nevetve legyintett, amikor népszerű kárpátaljai nagyvőfélynek tituláltam.

– Már csak voltam, már csak voltam… Fáj erről beszélni, de tényleg. Idén jóformán nincs is esküvői szezon. Ahhoz képest, hogy több tucat foglalásom volt, a háború ezeket 1-2-re redukálta – magyarázza a harmincéves férfi. – Nem lenne annyira nehéz a helyzetünk, ha nem lett volna a koronavírus miatt már így is két mínuszos év. De már akkor is csupán az esküvők negyedét sikerült megtartani.

Bálint három kiskorú gyermek édesapja, így abból a szempontból szerencsés helyzetben van, hogy elhagyhatja az országot. Hívták is Erdélybe, illetve Magyarországra vőfélykedni.

– Vicces, hogy az összes határon túli lagzimat lemondtam a szezon előtt, mert mindig is Kárpátalját tartottam elsődlegesnek, s itthon akadt munka bőven. Most meg örülünk a külföldi felkéréseknek is… Azok, akik már a Covid miatt is átidőzítették a lakodalmukat, már nem akarják tovább húzni. Akiknek itthon van a család java része, nem szívesen tart nagy összejövetelt, inkább szűk körben összeházasodnak. Oda viszont nem kell vőfély… Úgy hiszem, a kollégák többségével jelentős bevételtől estünk el, de nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy a jövő is bizonytalan.

Eléggé szíven ütött, amikor az egyik pár nemrég a 2023-as esküvőjét is visszamondta, mert nem tudják, mire számíthatnak az országban.

Megértem. A többség most azon morfondírozik, hogy érdemes-e jövő májusi dátumot választani, vagy inkább augusztusra tervezzék a nagy napot? Kérdőjelek, bizonytalanság. Adja Isten, hogy már ma véget érjen a háború, és ne haljon meg több ember. De attól tartok, még ha így is lenne, idő kellene ahhoz, hogy az emberek haza merjenek jönni, tudjanak újra önfeledten örülni, bulizni, és itthon merjék tervezni életük egyik legszebb napját.