Három történet – három azonos sors.
Az Ukrán Állami Migrációs Szolgálat kárpátaljai kirendeltségének adatai szerint a háború február 24-i kitörését megelőzően megközelítőleg 2,5 ezer külföldi állampolgár élt a megyében huzamos tartózkodási engedéllyel. Többségük, körülbelül 1,5 ezren, ukrán állampolgárral fennálló házasság alapján kapta meg az engedélyt. Rengeteg ukránhoz hasonlóan sok külföldi állampolgár döntött úgy, hogy a háború elől menekülve elhagyja az országot. De találtunk olyanokat, akik egyértelműen a maradás mellett tették le a voksot. Jelenleg nincs adat arra vonatkozóan, hogy pontosan hány, tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi él Kárpátalján, vélhetően kevesen maradtak.
Szabó Sándor
Rajkó Balázs a Zala megyei Nagykanizsán született 1976-ban. Itt végezte a középiskolai tanulmányait, majd a 20-as évei elején, az érettségi után Budapestre került tanulni és dolgozni. Ott ismerkedett meg feleségével, Vass Magdolnával, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház – amit akkoriban még Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak neveztek –színművészével.
– Semmiképp nem akartam kiszakítani Magdit ebből a közegből, hiszen én is színházban dolgoztam évekig – mondta a Beregszászban élő férfi. – Rendezőasszisztensként, ügyelőként kerestem a kenyerem.
Teljesen mindegy volt, hogy ezt melyik társulatnál teszem, így a nyíregyházi társulathoz szerződtem és 17 évig Beregszász és a szabolcsi város között ingáztam.
Korábban nem volt megszokott dolog, és most sem az, hogy egy magyarországi férfi a kárpátaljai feleségéhez költözik, és itt alapítanak családot. Ez a döntés a szerelem számlájára írható, amit most is érzek a feleségem iránt. Mindez abban nyilvánult meg, hogy követtem őt úgy, hogy ő ezt egy percig sem várta el tőlem.
A feleségem egyáltalán nem ragaszkodott ahhoz, hogy én költözzek Kárpátaljára, sőt őrültségnek tartotta ezt a helyzetet.
Február 24-e egy átlagos csütörtöki napként indult Balázs számára, aztán, ahogy ő fogalmazott, egyik pillanatról a másikra a feje tetejére állt az életük.
– A beregszászi színház 24-én hajnalban Tiszakécskére utazott, ahol az Örkény István műve alapján színre állított Tóték című előadást játszották, amiben Magdi is színpadra lép. Én otthon maradtam, aznapra nem is volt konkrét tervem. Nyolc óra lehetett, amikor a reggeli kávémat szürcsölve bekapcsoltam a tévét. Többnyire a magyarországi csatornákat nézzük, a reggeli híradóban még nem volt szó háborúról. Kilenc körül a határról írt egy üzenetet a feleségem, hogy tankoljam meg az autót, mert azt hallotta, hogy üzemanyaghiány lehet. Nem vettem komolyan, tovább tettem-vettem otthon. Aztán újra írt, hogy gondoljam át és induljak el tankolni. A 17 éves lányunk, Anna ekkor még a szobájában aludt. A muzsalyi úton lakunk, feltűnt, hogy az összes kúton hosszú sorok vannak. Nem értettem, mi van. Beálltam az egyik sorba, araszolva haladtunk. Eszembe jutott, nincs nálam készpénz, így kiszálltam, hogy megkérdezzem tudok-e bankkártyával fizetni. Azt mondta a kutas, hogy ez csak készpénzzel lehetséges. Így visszafordultam, de még ekkor sem sejtettem, hogy Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen. 10 körül jött az első hír, hogy Oroszország rakétákkal lövi Ukrajnát – ecsetelte.
Balázs kiemelte, hogy az üzletek kinyitottak mint máskor. Nem gondoltam, hogy ez ránk bármilyen hatással lesz – fogalmazott. – Nem voltak katonák az utcákon, csak annyit lehetett érzékelni, hogy mindenki „őrült” felvásárlásba kezdett a boltokban, a benzinkutakon. Egyik pillanatról a másikra pörögtek fel az események. A színház hozott úgy döntött, hogy mivel másnap ismét előadásuk lesz Magyarországon, ott maradnak.
Azon kaptam magam, hogy a cuccaimat pakolom a bőröndbe, Magdinak rakom befelé a saját táskáját, a gyerek is pakol a szobájában.
Az asztélyi határátkelőnek vettük az irányt, a sor vége már a falu közepén volt. Egy ismerősöm javaslatára végül átautóztunk Haranglábra, ahol kevesebben voltak, nagyjából éjjeli egy órára értünk át Lónyára. Akkor már természetesen tudtam, hogy háború van, hogy ez komoly dolog. Feljöttünk Budapestre, próbáltuk tervezni a következő időszakot.
Miután másfél-két hét után kicsit oszlott a köd, kiderült az is, hogy az oroszok három nap alatt nem veszik be az ukrán fővárost, és Kárpátaljától több száz kilométerre zajlanak a harcok, biztonságos visszatérnünk. Persze Volócot érte már rakétatámadás, ami aggodalomra adhat okot, folyamatosak a légiriadók, időről időre Lemberg és Ivano-Frankivszk megyét bombázzák az oroszok. De a négy hónap alatt bebizonyosodott, hogy lehet ebben a káoszban is valami életet kezdeni itt, Kárpátalján.
Nekem egyetlenegy negatív élményem volt, Tiszaújlaknál léptem ki Magyarországra és az ukrán határőr a telefonjával lefotózta az útlevelemet. Megkérdeztem, miért teszi ezt. Azt a választ kaptam a pecsételőtől, hogy neki minden külföldi állampolgár útlevelét el kell küldenie átvilágításra, hogy nem rendelkezik-e ukrán állampolgársággal.
Természetesen másodperceken belül megérkezett az általam ismert válasz, hogy nincs nekem olyan, így átengedtek.
Most a beregszászi színház sokat lép fel Magyarországon, ezért többet ingázunk, amikor csak lehet, akkor Beregszászban vagyok, élő műsort vezetek a beregszászi Pulzus FM-en. Indult egy új magazinműsor az TV21 Ungvár csatornán, amelyben ukrajnai menekültek életét mutatjuk be. Beregszászt tekintem az otthonomnak, ide jövök haza. Azt szoktam mondani, hogy Beregszászban vagyok otthon, Budapesten itthon vagyok, édesapámhoz Zalakarosra meg hazajárok. Csodálatos a magyar nyelv abból a szempontból, hogy ugyanarra a fogalomra hány szavunk van. Az elmúlt négy hónapban fel sem merült, hogy feladnánk a kárpátaljai életünket. Úgy érezzük, hogy biztonságban vagyunk Beregszászban, ez persze megváltozhat, de jelenleg erre nincs forgatókönyvünk.
Vannak olyan dolgok, amiket nem tudsz előre elképzelni, tervezni. Külföldiként könnyebb megélni ezt a háborút, én mindig kicsit kívülálló leszek, hiszen más környezetben nőttem fel.
Biztos ez is ad egyfajta védelmet, hiszen nem a szülőföldemmel történik, ami történik, és ez nyilván „jogilag” is biztonságérzetet ad.
De nem szabad elfelejteni, hogy ez Ukrajnában történik, ahol bármi megtörténhet. Én magyarországi állampolgár vagyok, egyéves tartózkodási engedélyem van, így rám nem vonatkoznak a 18 és 60 év közötti hatköteles ukrán állampolgárokat érintő korlátozó intézkedések. Az ukrán bevándorlási hivatal állítja ki ezt a plasztik kártyát, amely most októberben veszíti el érvényességét. Egy nagy kérdőjel van bennem, hogy idén szeptemberben esedékes lesz a megújítás, és vajon, mi lesz az ukrán hatóságok válasza a kérelmemre. Bizakodó vagyok.
A cikk első részét itt olvashatja:
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
