A PAPILIO Természet- és Környezetvédelmi Egyesület immár negyedik alkalommal szervezte meg az Erdei Iskolát, melynek ezúttal a Nagydobronyi Líceum adott otthont. A hét során a gyermekek bepillantást nyertek az őket körülvevő élővilágba, melynek nemcsak megfigyelői, de alakítói is lehettek. A szervezők játékos módszerekkel igyekeztek megismertetni a vállalkozó kedvű gyerkőcöket az erdő, a rét, valamint a tó növény- és állatvilágával.
Varga Brigitta
– Elsődleges célunk az volt, hogy felébresszük a fiatalokban a természet iránti érdeklődést, formáljuk a környezettudatos gondolkodásukat. A gyakorlati tapasztalatszerzés és a megfigyelések során új ismereteket adjunk át nekik – fogalmazott Dr. Kovács Attila, a pedagógiai tudományok kandidátusa, a Nagydobronyi Líceum biológiatanára, a tábor vezetője. – Nagy hangsúlyt kapott a növényismeret, mivel fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek minél többet megtudjanak a környék flórájáról. Az első napon a líceum udvarán felállított „élőtárat” tanulmányoztuk. Zuzmótérképezést, valamint kéregmintázást végeztünk. A fa törzsére ráhelyeztünk egy papírlapot és zsírkrétával besatíroztuk, így kirajzolódott a fák kérgének mintázata. Keresztyén Hidi Andrea pedig Ehető/nem ehető néven tartott interaktív előadást, melynek során felhívtuk a résztvevők figyelmét az erdei növények és gombák sokszínűségére és arra, melyek mérgezők. A programok között szerepelt a mikroszkóp használatának elsajátítása és a levelek laminálása is.
A továbbiakban az állatvilág került sorra. A líceum területén felállított „rovarhotelben” a fiatalok a beporzást végző rovarokat tanulmányozhatták.
– Lehetőségünk nyílt a halak és kétéltűek részletes vizsgálatára is. Balogh Roland segítségével a Nagydobronyi Horgásztanyán fellelhető halakat vettük szemügyre, többek között a razbórát, a naphalat és a sügért. Az emlősökre is kitértünk, így a résztvevők preparált állatkoponyákat vehettek kézbe, valamint a róka, a hód, a vadmacska és a menyét szőrzetét is megérinthették – fejtette ki a táborvezető.
Az erdei iskolában a fiatalok nem csupán természetvédelemmel foglalkoztak, számos érdekes ismeretterjesztő előadást is hallhattak.
– Dr. Orosz Júlia elsősegélynyújtó tanfolyamot tartott, ahol megtanultuk, mi a teendő, ha valaki eszméletlen állapotba kerül, valamint elsajátíthattuk a mesterséges lélegeztetés életmentő gyakorlatait. Nagy hangsúlyt fektettünk az államnyelv ismeretre is. Kovács Viktória ukrán nyelv szakos pedagógus játékos módszerekkel tanította meg a gyermekeknek az állatok, a gyümölcsök és a növények ukrán megnevezését. Nagy Nikoletta honismereti foglalkozása keretében a gyerekek a régi fegyverekről (kard, íj), valamint a sámándob történetéről hallhattak előadást.
Az egyesület kiemelt hangsúlyt fektet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára. Elengedhetetlennek tartották az olyan programok lebonyolítását is a tábor ideje alatt, melyek során nemcsak felhívják a figyelmet a probléma súlyosságára, hanem megoldást is kínálnak a műanyag-szennyezettség szintjének csökkentésére.
– Sikerült beszereznünk három műanyag konténert és egy palackprést. Ezek a szelektív hulladékgyűjtés elengedhetetlen kellékei. Mi ekképpen próbálunk egy globális problémát lokális szinten orvosolni.
A tábor utolsó napján a gyerekek vetélkedőn adhattak számot a hét folyamán tanultakról. A legtöbb pontot elérő három csapat ajándékcsomagot és elismerő oklevelet vehetett át, de a többi résztvevő teljesítményét is jutalmazták a szervezők.
Az erdei iskola mind a 31 gyerek számára ingyenes volt. A programok megvalósulását a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.