Sok kicsi sokra megy

Háborús menekülteknek nyújt segítséget a KárpátHáz Civil Szervezet a The Fred R Sacher Alapítvány jóvoltából

A háború miatt nehéz helyzetbe sodródott menekültek megsegítése céljából együttműködési megállapodást kötött a vidékünkön jól ismert KárpátHáz Civil Szervezet és a The Fred R Sacher Alapítvány, tudtuk meg Tóth Győzőtől, a KárpátHáz ügyvezető igazgatójától. A kooperáció révén sokrétű támogatáshoz juttatják a vidékünkön élő belső menekülteket. Az alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Gilbert Partida kaliforniai ügyvéd példamutatóan és kitartóan segíti az alapítvány humanitárius céljainak érvényesülését, és érdek nélkül támogatja a bajbajutottakat.

Tóth Győző az előzményekről elmondta, az ukrajnai háborúnak hatalmas globális hatása van, amely nagyobb, mint azt a legtöbb ember gondolja. dr. Gilbert Partida személyesen sok időt töltött Magyarországon és Lengyelországban, ahol jelentős forrásokat biztosított az ukrajnai háború elől menekülőknek, anyáknak és árváknak, továbbá segíteni szeretne a reménytelen helyzetben lévő, szerencsétlenebb sorsú roma származású gyerekeknek is.

– Magyarországi bizalmasa, jogi partnere, dr. Rózsa Mária budapesti ügyvéd hívta fel a mecénás figyelmét a mi alapítványunkra, ami után megtörtént a kapcsolatfelvétel és az együttműködés – ecsetelte Tóth Győző. – A The Fred R Sacher Alapítvány által felajánlott adományokból bútorokat, köztük ágyakat és más eszközöket biztosítottunk árva ukrán és magyar gyermekek, illetve anyák számára, élelmiszert és gyógyszereket szereztünk be a nélkülözőknek, valamint segítséget nyújtottunk a rászoruló gyermekeknek abban, hogy lakóhelyüktől távol is folytatni tudják a tanulmányaikat. Köszönettel tartozunk a Fred R Sacher Alapítványnak és dr. Gilbert Partidának, valamint dr. Rózsa Mária ügyvédnek.

Azt már a magyarországi ügyvéd mondta el lapunknak, hogy kifejezetten elégedettek az eddigi eredményekkel, azzal, hogy valóban jó helyre sikerült eljuttatni az adományokat. Minderről Rózsa Mária személyesen is meggyőződött, ellátogatott az otthonba, ahol sokrétű szociális fejlesztések indultak el. Gilbert Partida úgy tervezi, hogy augusztus végén visszatér Budapestre, s feltétlenül hosszú távú misszióban gondolkodik, melyhez a civil szervezet továbbra is aktív segítséget nyújt, rengeteg segítő és jótékony ötletük van.

– Miként került képbe a KárpátHáz Civil Szervezet? – kérdeztük Rózsa Máriát.

– Az volt a célunk, hogy Magyarországon túl is segítséget tudjunk biztosítani a háború miatt kilátástalan helyzetbe került fiataloknak és szüleiknek. Ehhez kerestünk megbízható, tettre kész kárpátaljai partnerszervezetet. A KárpátHáz Civil Szervezetről dr. Morvai Attila ügyvéd barátomtól hallottam először, aki biztosított arról, hogy velük sikerülhet megvalósítani a céljainkat. Körültekintő és alapos munkát végeztünk a partnerszervezet kiválasztásakor, a KárpátHáznál mindent rendben találtunk, imponáló volt az a munka és karitatív jellegű tevékenység, ami az elmúlt években jellemezte a szervezetet. Megismerkedtem Péter Csabával, a KárpátHáz elnökével és Tóth Győzővel, az alapítvány igazgatójával, akik példamutató módon segítik a bajba jutott embereket, majd személyesen is kiutaztam Beregszászra és a helyszínen tekintettem meg az eddigi projektjeiket. Már közösen látogattuk meg a The Fred R Sacher Alapítvány támogatásával megvalósult Bereg-vidéki gyermek rajztábort, ahol nehéz sorsú helyi és belső menekülteket segítettek abban, hogy elfeledjék a rájuk zúdult szörnyűségeket. Partnereinkkel közösen átadtuk a háború elől menekülő édesanyák és gyermekeik részére üzemeltetett – korábban árvaházként működő – szálló helyiségeibe vásárolt ágyakat, hűtőszekrényt és mosógépet, élelmiszercsomagokat Tiszakeresztúrban. Szívszorító érzés volt szembesülni azzal, hogy pár kilométerre a magyar államhatártól mennyire kiszámíthatatlan a családok élete, a veszteségek sorozatosak, és az emberek korábban soha nem tapasztalt mértékig váltak kiszolgáltatottá. A tragédiát csak fokozza, hogy nem lehet tudni, meddig tart ez a háború, a létbizonytalanság a legrosszabb, s előfordulhat, hogy akár hosszú éveken át is elhúzódhat a mostani helyzet. Éppen ezért van most különösen nagy szükség az összefogásra, mert sokan még a harcok befejezése után is támogatásra lesznek szorulva. Fontos, hogy követendő példaként utat mutassunk a jó sorsban élő embertársaink számára, hiszen sok kicsi sokra megy….

Forrás:
KISZó/Dunda György

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó