Kritikus szakaszába lépett a háború

Kritikus szakaszába lépett Oroszország Ukrajna elleni háborúja, az utóbbi napokban újabb ukrajnai területekre terjedt át a fegyveres konfliktus – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel pénteken Brüsszelben közösen tartott sajtótájékoztatóján.

A NATO-országok támogatásának köszönhetően az ukrán fegyveres erők a közelmúltban meg tudták állítani az orosz offenzívát a Donbaszban, és vissza tudtak foglalni területeket – tette hozzá a főtitkár. A háború okozta energiaválság és az amiatt kialakult infláció „próbára teszik” a Nyugat egységét és szolidaritását. Fontos, hogy a háború eme következményei ne vezessenek az Ukrajna melletti elkötelezettség csökkenéséhez – szögezte le.

Fontos, hogy a szövetségesek ne hagyjanak fel az Ukrajnának nyújtott segítséggel, folytassák anyagi és katonai természetű támogatásukat, ugyanis – mint mondta – elhúzódó fegyveres konfliktusra kell felkészülni.

Antony Blinken a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az Egyesült Államok azt kívánja elérni, hogy Ukrajna „erős diplomáciai pozícióba” kerüljön, ha tárgyalásra kerülne sor Oroszországgal. Közölte: Washington viszont most semmi jelét nem látja annak, hogy Moszkva készen állna komolyan részt venni egy diplomáciai tárgyalásban Kijevvel. Amikor azonban eljön az idő, Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie erre – mondta.

Kapcsolódó:

Kárpátaljai veszteség: ismét tragikus hírek érkeztek az ukrán frontról

 

Forrás:
KISZó/MTI
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó