Kárpátalja kormányzója a frontra látogatott

Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője meglátogatta a 128-as kárpátaljai különálló hegyi rohamdandár fronton harcoló egységeit – a kormányzó erről kedden közösségi oldalán számolt be.

Mikita bejegyzésében a katonák magas szintű küzdőszellemét és motiváltságát emelte ki. Hozzátette: a srácok kimerültek, de készek tovább menni és újabb ukrajnai területeket felszabadítani. Katonáink igazi hősök – emelte ki Mikita.

A megyevezető megbeszélést folytatott a dandár parancsnokságával és az egységeknél szolgálatot teljesítő katonákkal. A találkozó során Viktor Mikita ígéretet tett arra, hogy kiemelten foglalkoznak a dandár sürgős és aktuális igényeinek a kielégítésével. A találkozó során megemlékeztek azokról a katonákról, akik hazájuk védelme közben vesztették életüket.

A kormányzó nem érkezett üres kézzel, az egységek mobilitását növelő teherautókat, terepjáró pickupokat, optikai eszközöket és 50 darab „Kropiva” típusú digitális csapatirányítási modult adott át a dandárnak a hozzá tartozó szoftverekkel.

„A katonai alakulatok támogatásának állandónak, szisztematikusnak és hatékonynak kell lennie” – írta bejegyzésében Viktor Mikita.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó