Lakossági bejelentés alapján fogtak el egy visszaeső bűnözőt Munkácson

Egy munkácsi férfi tett bejelentést arról a rendőségen, hogy feltörték és kifosztották az utcán parkoló kisbuszát.

Az ismeretlen elkövető betörte a mikrobusz ablakát és meglovasította a benne lévő szerszámokat, valamint egy laptopot is magával vitt. A hatóságok az utcában lévő térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították és pár órán belül el is fogták a feltételezett tettest. A 35 éves munkácsi férfi őrizetbe vételekor maradéktalanul előkerültek a lopott tárgyak, amiket a jogos tulajdonosnak visszaszolgáltattak – közölte a rendőrség sajtószolgálata közösségi oldalán

Kiderült, hogy az enyveskezű tolvaj nem ismeretlen a hatóságok számára, egy korábban Ungváron  elkövetett lopásért folyik ellene büntetőeljárás, viszont nemrég óvadék ellenében szabadlábra helyezták. A rendőrség elrendelte a visszaeső bűnöző előzetes letartóztatását jelentős értékre elkövetett lopás bűntettének alapos gyanúja miatt.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó