Azok száma, akik Ukrajnában maradnának, régiótól függően 90-92%. Erről tanúskodik a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet felmérése.
A kérdésre, hogy „ha most feltétel nélkül megkapná az amerikai vagy uniós állampolgárságot, akkor ezekbe az országokba utazna-e állandó ott-tartózkodásra?”, a felmérésben résztvevők hét százaléka válaszolt csak igennel. 2020 októberében ugyanerre a kérdésre az emberek 28 százaléka válaszolta ugyanezt.
Ukrajna minden régiójában dominál azok száma, akik otthon maradnának, ezt vallotta a megkérdezett személyek 90-92 százaléka. 2020-ban ez az arány 66-71 százalék volt.
A felmérés azt mutatja, hogy a fiatalabb válaszadók szívesebben vándorolnának ki. De valamennyi korosztályt egybevéve az abszolút többség – legalább 84% – nem akar elköltözni az USA-ba/EU-ba. Például 2020-ban a 30 év alatti fiatalok közel fele (46%) szeretett volna elmenni, most már csupán 13 százalék.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.