Egy helyi mozgalom, mely óriási változások elindítója lehet ● Kárpáti Igaz Szó

A súlyosan szennyezett Latorca árterületét az utóbbi pár évben térképezték fel a PAPILLIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület szakemberei Nagydobrony határában. Azóta rendszeresen szerveznek ide hulladékgyűjtő akciókat. Májusban három nap alatt több mint 3 tonna szeméttől tisztították meg a folyó medrét. A mostani alkalommal 15 Big Bag újrahasznosítható műanyag flakont sikerült összegyűjteni a víz felszínéről. Az akcióhoz, csakúgy, mint korábban, most is sok önkéntes csatlakozott.

Varga Brigitta

Az egyesület tagjai monitoring tevékenységük alatt itt találták meg a Latorca legsúlyosabban szennyezett, hulladékkal borított szakaszát. A kiemelt folyami hulladék több mint fele újrafeldolgozásra került. Az áradásokkal érkező műanyag folyamatosan szennyezi a területet. Ezért van szükség a folyó- és ártér folyamatos tisztítására.

– Reggel 7 és 8 óra között volt a gyülekező a Nagydobronyi Horgásztanyán, majd együtt indultunk el a helyszínre – fogalmazott Balog Roland, a program koordinátora. – Az egyesület munkatársaival pár nappal korábban megtisztítottuk a terepet az aljnövényzettől, hogy könnyedén megközelíthető legyen a partszakasz. Mintegy 40 méteres területet tisztítottunk meg pár óra leforgása alatt. Délben sajnos eleredt az eső, ami nagymértékben megnehezítette a munkánkat, mivel a torlaszt képező nagy fatörzsek kérge átnedvesedett, s a felülete sikamlóssá vált. Emiatt óvatosabbaknak kellett lennünk, és így lassabban haladtunk a munkával. A nap végére 15 Big Bag, körülbelül 1 tonna súlyú szeméttől sikerült megszabadítani a folyó medrét. A hulladékot a helyszínen önkénteseink szelektálták is. A begyűjtött szemét újrahasznosítható részét a helyi hulladékgyűjtéssel foglalkozó vállalkozó szállította el.

Roland elmondása szerint a torlaszokban fennakadt hulladék jelentős részét PET-palackok képezik, de munka közben számtalan érdekes dologra is ráakadtak.

– Rengeteg a víz felszínén úszó üveg, konzervdoboz, akadnak kisebb-nagyobb hungarocell darabok, még egy hűtőszekrényt is kiemeltünk a folyó medréből. Megdöbbentő, mekkora kárt tud tenni az emberi gondatlanság. Korábban a Tisza mellékfolyóin, a Latorcán és a Borzsán végzett hulladékmonitoring révén GPS-pontokkal jelöltük meg a szeméttorlaszokat. A Latorca ezen szakaszán 26 ilyen kupacot sikerült feltérképeznünk. Bár a kistérségben már működik az irányított hulladékgyűjtés, vannak még olyan települések, amelyeken nem megoldott a szemétszállítás, így gyakran az áradás magával viszi a parton illegálisan lerakott hulladékot, amelynek jó része aztán megakad, és felhalmozódik a mederben. Szakszerű erdőgazdálkodás nincs a folyó mentén, ebből kifolyólag a vízbe dőlt fák torlaszokat képeznek a folyókanyarulatokban, ahol hatalmas mennyiségű szemét éktelenkedik. Ősszel és tavasszal az áradások miatt e torlaszok egyre csak nőnek, így a mi munkánk nem érhet itt véget. Azt tervezzük, hogy a következő alkalommal nagy teljesítményű, lánctalpas erőgéppel és traktorokkal a partra vontatjuk a folyómederben fennakadt nagy fatörzseket – foglalta össze az ökoaktivista.

Szanyi Szabolcs, a PAPILLIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület elnöke elmondta, bár több alkalommal és számtalan jóakaratú ember bevonásával dolgoztak a folyó megtisztításán, egyelőre csak a torlasz tetejéről tudták elhordani a műanyaghegyet, a java még hátravan.

– A folyó karbantartása a vízügyi hatóságok feladata lenne, azonban vidékünkön nincsenek pontos adatok a műanyagszennyezésről, ami elősegítené az ő munkájukat. Az egyesület ezt a hiányt szeretné mérsékelni. Vizsgálataink legfőbb célja, hogy nyomon kövessük a hulladék útját és megszüntessük a szennyezéseket.  Korábban a „Tid(y)Up” interreg nemzetközi program keretében felmértük a Tisza és mellékfolyóinak műanyagszennyezettségét. A legnagyobb problémákkal a Latorcán találkoztunk. Itt is több, rejtett torlasz van még, ugyanis a folyó vadregényes erdőrészen kanyarog Nagydobrony közelében. Errefelé legfeljebb az elhivatott horgászok, vadászok járnak. Ezekkel az akciókkal leginkább az emberek figyelmét szeretnénk felhívni a problémára és annak orvoslására – fejtette ki az elnök.

Szabolcs szerint a Latorca élővilága szegényesebb lett, mióta rengeteg kommunális hulladék került a folyóba.

– A hulladék ökológiai gondokhoz vezet. A nagyobb kupacok elzárják a halak vonulási útvonalát, nem tudnak az ívóhelyükre eljutni, és számos más környezetkárosító hatásuk is van. Egy eldobott PET-palack az idő múlásával a folyó sodrása révén egyre nagyobb súrlódásnak van kitéve, ezáltal mikroműanyag szemcsék válnak le róla. Ezek előbb vagy utóbb bekerülnek a halak szervezetébe, így azt az ember is elfogyasztja, s a mikroműanyag végigmegy az egész táplálékhálózaton. A műanyagot az emberi gyomor nem tudja feldolgozni, maximum a szervezet „betokozza”, ami tumort, vagyis daganatos megbetegedést okozhat – magyarázta az elnök.

A szervezet a korábban végzett kutatások eredményeit a közeljövőben ukrán és magyar nyelven fogja publikálni. Kézikönyvvel, poszterekkel, oktatási anyagokkal kampányolnak majd a környezettudatosság mellett.

– A probléma a jövőben csak fokozódni fog. A háború következtében Kárpátalja lakosságának száma jelentősen megnövekedett, miáltal a fogyasztási cikkek felvásárlása és a hulladék mennyisége is többszörösére nőtt. A szeméthalom folyamatos kitermelése nem megoldás. Mindenkinek be kellene látnia, hogy ez így nem mehet tovább. Rá kell döbbennünk, hogy mit okoz az emberi gondatlanság. Az egyetlen opció a kérdés megoldására az emberek szemléletmódváltása lenne. Erre hívjuk fel a figyelmet nemcsak a felnőttek, de a gyermekek körében is. Célunk, hogy minél több iskolába eljussanak ezek az ismeretterjesztő anyagok. Elsőként a nagydobronyi kistérség oktatási intézményekben fogunk előadásokat tartani.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó