Az ukránok megfogadták az áramfogyasztás csökkentésére irányuló kérést, így naponta csaknem 10 százalékkal kevesebb villamosenergiát használnak – jelentette ki Andrij Herusz, a parlament energetikai és lakásügyi bizottságának elnöke.
„A napi fogyasztás körülbelül 14 ezer MW-ot tesz ki. A lakosság országosan ennek a 10 százalékát, vagyis 1,4 ezer MW-ot takarít meg” – fogalmazott Herusz.
Hozzátette, hogy a legsúlyosabb villamosenergia-ellátási gondok a kijevi régióban és az ország északkeleti részén: Csernyihiv, Szumi, Poltava, Harkiv és részben Cserkaszi megyékben figyelhető meg. A keddi légitámadások következtében 7 millió ukrán maradt áram nélkül.
A szakértők úgy vélik, Ukrajna energetikai infrastruktúrájának helyreállítására körülbelül 300 millió euróra van szükség, ezért az országnak további uniós pénzügyi és eszköztámogatásra lenne szüksége. Legfőképpen transzformátorokra, akkumulátorokra, generátorokra és ezek működtetéséhez szükséges alkatrészekre van szükség.
Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter arra figyelmeztet, hogy a kedden Ukrajna infrastruktúráját ért tömeges légicsapások hatással lehetnek néhány szomszédos ország energiarendszerére.
Biztonságpolitikai szakértő: Herszon visszafoglalása fordulópontot jelenthet a háborúban
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.