360 ezer embernek javasolják, hogy hagyja el lakhelyét

A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a közelmúltban felszabadított térségeket nem tudják felkészíteni a télre, a lakosoknak azt javasolják, hogy evakuáljanak.

Irina Verescsuk, az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős miniszter arra szólította a nemrég felszabadított térségek lakóit, hogy utazzanak olyan helyekre, melyek jobban felkészültek a télre.

Jelenleg Harkiv, Herszon, Mikolajiv, Doneck és Luhanszk megye 943 felszabadított településének 360 ezer lakosáról van szó. A miniszter megemlítette, hogy a távozókat segélyben részesítik. A felnőttek havi 2000, a gyereket és a rokkantak 3000 hrivnyát kapnak, emellett a hatóságok gondoskodnak szállásukról és étkeztetésükről.

Verescsuk hozzátette: a felszabadított területekről eddig 22 ezer személy utazott el. Lemberg, Ternopil és Poltava megye már felkészült az evakuációs vonatokkal érkezők fogadására.

 

Eddig közel ezer civil holttestét találták meg a visszafoglalt ukrajnai területeken

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó