November 20-án, vasárnap kezdődik és december 18-ig tart az első téli labdarúgó-világbajnokság, amelynek házigazdája Katar. Ez lesz az első világbajnokság, amit télen rendeznek, nyáron ugyanis 40 Celsius-fokos hőséggel kellene megküzdeniük a játékosoknak és a nézőknek. Sajnos, sem a magyar, sem az ukrán válogatottnak nem szurkolhatunk ezen a tornán. A piros-fehér-zöldek 36 éve jártak utoljára világbajnokságon, míg a sárga-kékek eddig egyszer, 2006-ban jutottak ki a tornára, 16 éve a legjobb nyolc közé verekedték magukat. Azt próbáltuk megvizsgálni, hogy az előzőekhez képest miben lesz más a katari vb.
Botos István
A konzervatív muszlim országban az érzelmek nyilvános kimutatása, az alkoholfogyasztás és a részegség egyaránt tabunak számít. Ezért nagyon sokáig úgy tűnt, hogy tilos lesz az alkoholfogyasztás a torna idején. A The Athletic cikke szerint a szervezők megerősítették, a világbajnokság stadionjaiban az erre kijelölt területeken árusíthatnak majd alkoholt, emellett hivatalos szurkolói zónákban is lehetőség lesz szeszes italok fogyasztására.
Az öltözködést is szabályozzák. Katarban szigorú szabályok vonatkoznak a férfiakra és a nőkre egyaránt. Nyilvános helyeken a férfiaknak és a nőknek is a válluktól a térdükig el kell takarniuk a testüket. A gyengébbik nem képviselőinek nem szabad túl szűk, túl rövid, túl áttetsző ruhát viselniük, ebbe beletartozik az ujjatlan felső és a miniszoknya is.
1,2 millió szurkolót várnak majd Katarban, ám a rendelkezésre álló hotelszobák nagy részét a FIFA a csapatoknak, a szakmai stáboknak, a játékvezetőknek és a hivatalos személyeknek tartja fenn. A kevés elérhető szállás ugyanakkor drága, a szobák pedig sok esetben kicsik, ezért felvetődött egy rendhagyó ötlet: a sivatagban sátrakban is meg lehet pihenni. A szervezők célja ezzel részben az, hogy megismertessék a világgal, milyen a beduin élet.
A világbajnokságnak otthont adó a nyolc stadionban léghűtés teszi kellemesebbé a fullasztó sivatagi klímát. A hűtőrendszer lényege, hogy lehűtött víz érkezik a létesítményekbe, ezzel csökkentik a levegő hőmérsékletét. A hideg levegőt befúvókon keresztül az arénák légterébe juttatják, és mintegy 500 ventilátor forgatja meg a lelátók felett. A stadiont 70 százalékban fedő tetőnek és a sűrűbb hideg levegőnek köszönhetően a meleg levegő nem áramlik be felülről. Ezzel a becslések szerint a lelátókon 24-28 fokra tudják csökkenteni a hőmérsékletet, míg a pályán 23 fokos, kellemes körülmények között folyhat a játék.
Abból a szempontból is más a katari világbajnokság, hogy a játékosoknak gyakorlatilag nem lesz lehetőségük kipihenten érkezni a tornára. Valósággal beesnek a sztárok a topbajnokságokból. Menet közben sem lesz sok idő a regenerálódásra, mivel nagyon feszített a tempó.
Ennyit a körítésről. Nézzük meg, kik pályáznak a legnagyobb eséllyel a vb-trófea elhódítására.
A sort a címvédő Franciaországgal kezdjük. A francia válogatott története 16. világbajnokságára készül. A franciák eddig két alkalommal nyertek vb-t, 1998-ban és 2018-ban. A csapat tele van világsztárokkal, de ki mást is hívhatnánk a legnagyobb sztárnak, mint az újdonsült aranylabdást, Karim Benzemát, aki közel 7 évig nem játszott a válogatottban, azonban a Real Madridban mutatott bombaformájának köszönhetően Didier Deschamps is félretette a vele kapcsolatos ellenérzéseit. A játékosként is világbajnok edző a francia válogatott irányítását a csalódást keltő 2012-es Európa-bajnokság után vette át, és fokozatosan építette újjá a csapatot. 2016-ban még elbukta az Eb-döntőt, de 2018-ban világbajnoki címet nyert a gallokkal.
Anglia az „örök esélyes”. Az angol válogatott idén 16. alkalommal vesz részt világbajnokságon, viszont mindössze egyetlen alkalommal nyertek világbajnokságot, 1966-ban odahaza. Évek óta Harry Kane az angol válogatott csapatkapitánya, aki gólkirály lett 2018-ban. Egy biztos, a Tottenhamnek és az angol válogatottnak is szüksége van egy jó Harry Kane-re ahhoz, hogy esélye legyen trófeát nyerni. Bár a Nemzetek Ligájának A-divíziójából való kiesés miatt több szurkoló is menesztette volna, továbbra is Gareth Southgate a szövetségi kapitány. 2016 óta ő a háromoroszlánosok mestere. Eddig 76 meccsen 48 győzelem, 14 döntetlen és 14 vereség a mérlege. És ugye ki ne emlékezne rá: az idén kétszer is kikaptak Marco Rossi magyar legénységétől.
Az „aranygenerációs” Belgium. A belga válogatottra illik talán a legjobban az a mondás, hogy nem minden arany, ami fénylik. A belga válogatott történelme 14. világbajnokságára készül. Az aranygeneráció legjobb eredményét a négy évvel ezelőtti oroszországi vb-n érte el, ahol bronzérmet szerzett. A legnagyobb sztárja Kevin de Bruyne. A Manchester Citynél lett igazi sztár belőle. Az idei szezonban 19 meccsen 3 gólnál és 13 asszisztnál tart, korunk egyik, ha nem a legjobb előkészítőjének számít. Roberto Martinez szövetségi kapitány 2016 óta irányítja őket, 75 meccsen 55 győzelem, 12 döntetlen és csupán 8 vereség a mérlege. A már említett aranygenerációnak nevezett belga válogatottnak alighanem ez lesz az utolsó esélye ezzel a generációval, hogy valóban megkapja ezt a titulust.
Mire lehetnek képesek a németek? A minden nagy tornát bukdácsolva kezdő, de aztán a végsőkig harcoló Németország eddig csupán két világbajnokságról hiányzott, így a katari lesz a huszadik szereplése. Aranyérmet eddig 4 alkalommal nyert: 1954-ben, 1974-ben, 1990-ben és 2014-ben. További 4 ezüst-, illetve 4 bronzérme a mérlege, a csoportból eddig csupán egyszer estek ki, méghozzá éppen legutóbb. Tehát van mit javítania a Nationalelfnek! A franciákhoz hasonlóan a németeknél is hemzsegnek a sztárok. Thomas Müller közülük is kiemelkedik. A legutóbbi vb-n neki sem ment, de 2010-ben és 2014-ben egyaránt 5 gólig és 3 gólpasszig jutott. Hansi Flick 54 éves volt, amikor megkapta első edzői állását. Sokat várt rá, de megérte. A Bayern München kispadjára ülhetett le, és a 2019/’20-as szezonban triplázott, így bekerült a legjobb menedzserek sorába. 2021-ben vette át a Nationalelf irányítását, az eddigi mérlege 15 meccsen 9 győzelem, 5 döntetlen és 1 vereség (a magyar válogatott ellen!).
Következzék a Lionel Messi vezette Argentína. Az argentin válogatott történelme során 18. alkalommal vesz részt a tornán. Eddig két ízben nyerte azt meg, 1978-ban és 1986-ban, a Diego Maradona vezette válogatottal. Emellett még háromszor játszottak finálét, legutóbb 2014-ben, akkor a német válogatott ellen maradtak alul. A futballtörténelem egyik legjobbja, a hétszeres aranylabdás és az utóbbi időben a PSG-ben újra bombaformában focizó Lionel Messi. Aki kétségkívül a legnagyobb szupersztárja a bivalyerős kerettel rendelkező Argentínának. Messi valószínűleg utolsó vb-jére készül és egy végső sikerrel tenné tökéletessé a búcsút. Messi árnyékában érdemes lesz Julian Álvarezre is figyelnünk. Igaz, a Manchester Cityben egyelőre epizódszerep jut neki, de nemsokára ő is reflektorfénybe kerülhet. Lionel Scaloni 2015-ben vonult vissza a profi futballtól, utolsó klubja az Atlanta volt. 2018-ban vette át a gauchók irányítását. Eddigi mérlege 49 meccsen 33 győzelem, 12 döntetlen és 4 vereség. 2021-ben Copa America-győzelemre vezette az övéit.
És akkor jöjjenek a foci fenoménjei. Brazília a labdarúgó-világbajnokságok történetének legsikeresebb válogatottja öt világbajnoki címmel. Az egyetlen csapat a világon, amely valamennyi világbajnokságon szerepelt, és az első, amely ötször nyerte el a győztes címét: 1958, 1962, 1970, 1994, 2002. A legnagyobb csillaga kétségkívül Neymar, a PSG szupersztárja. Neymar az idei szezonban fantasztikus formában van, és ebből a hazája is profitálhat. 18 meccs, 13 gól és 9 gólpassz az idei klubmérlege. Adenor Leonardo Bacchi, ismertebb nevén Tite a válogatott szövetségi kapitánya. 2016 júniusában vette át Carlos Dungától a tisztséget. Irányításával a 2018-as labdarúgó-világbajnokságon a negyeddöntőig jutottak a brazilok. 2019-ben Copa Americát nyert a válogatottal. Eddigi mérlege 74 meccs, 55 győzelem, 14 döntetlen, 5 vereség. Neymaron kívül is tele vannak világsztárokkal. Ilyen az Arsenalban futballozó szupertehetség, Gabriel Martinelli. Nem tudni, milyen szerepet szán neki Tite, de megkockáztatjuk: az egyik tündöklő fiatal csillaga lehet a tornának. Jürgen Klopp, a Liverpoolt irányító német szakember nyilatkozta róla nemrég, hogy minden edző álma, és minden védő rémálma Martinelli. A mindössze 21 éves brazil támadó az Arsenal egyik legjobbja, a szezonban 15 meccs, 5 gól és 2 gólpassz fűződik a nevéhez.
Óriási világszenzáció lenne, ha nem e válogatottak közül kerülne ki a győztes. Vannak, akik még a spanyolokat és a hollandokat is hajlamosak az éremesélyesek közé sorolni. December 18-a estéjén mindenre (is) választ kapunk.
Alábbi cikkeink is érdekelhetik:
Egy magyar és három ukrán csapat az európai kupák főtábláján
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.