Tiszaújlaki hídfelújítás – jobb, mint a semmi

Egy hónapja adtunk hírt arról, hogy az M-26-os, Tiszaújlak–Nevetlenfalu nemzetközi autóút Tisza-hídját felújítás miatt hosszabb időre lezárják. Az átjáró már életveszélyes állapotban volt. A friss aszfaltréteg megépítése után nemrég újraindult a forgalom.

Simon Rita

A felújítás miatt az ukrán–magyar határátkelő közelében lévő hídon az elmúlt hónapban csak gyalogosforgalom zajlott.

Az október 18-tól tartó munkálatokat november 13-án fejezték be, amikor is a gépkocsi- és teherforgalom újraindult.

A Tiszaújlaki kistérség polgármestere megkeresésünkre elmondta, sikerült elhárítani a híd állapotából adódó veszélyeket.

– Számos alkalommal fordultam már a megyei közútkezelőhöz, legalább másfél évig zörgettem az ajtójukon, amikor végre sikerült megállapodnunk – közölte Kovács István.

– A legnagyobb probléma az volt, hogy a híd életveszélyessé vált. A jó ideje ott tátongó lyukat most lebetonozták, a teljes felületet pedig egy hétcentiméteres aszfaltréteggel borították be. Erre már nagy szükség volt. Köszönettel tartozunk az SBU-77 vállalatnak a minőségi munkáért.

A polgármester hozzátette, a híd az 1960-as években épült, azóta nem végeztek rajta teljes körű javítást. Legfeljebb egy-két alkalommal festették a vasszerkezetet, de az aszfalthoz és a betonréteghez nem nyúltak. Arra a kérdésre, hogy a szerkezetet miért nem újították fel, Kovács István azt válaszolta, egyeztetett a munkálatok vezetőjével, aki azt mondta, szakemberek helyszíni vizsgálatai alapján a hídszerkezet még elbírja a forgalmat. „Az aszfaltréteg burkolása volt a legégetőbb, ezzel most egyelőre megoldották a problémát.”

A helyiek közül többen azt kifogásolták, miért nem festették még le legalább a vasszerkezetet.

A megyei közútkezelő erre azt a választ adta, hogy most csak a biztonságos áthaladást szavatoló munkálatok végezték el,

a teljes körű javításra vagy rekonstrukcióra csak a háború vége után lesz lehetőség. Jelenleg az állami jelentőségű utak esetében csak üzemi karbantartást végeznek.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó