Rengeteg családot szakított szét a háború Kárpátalján – ebben a nehéz helyzetben a hitünk megélése is óriási segítséget jelent
Kárpátalja továbbra is a béke szigete, mégis egyre határozottabban érződnek a háború terhei. Gyakori légiriadók és az ukrán energetikai infrastruktúrát ért sorozatos orosz rakétatámadások utáni áramszünetek nehezítik az amúgy sem könnyű helyzetet. Az első hetekben, hónapokban sokan elhagyták az otthonaikat, voltak, akik családostul mentek el. A katonai mozgósítás miatt rengeteg férfi, családapa lépte át a határt azzal a reménnyel, hogy hamarosan visszatérhet a szeretteihez.
Szabó Sándor
A létbizonytalanság miatt, a magasabb fizetések reményében már a háború kitörése előtt is sok férfi vállalt külföldön munkát. Rengeteg szétszakított család élt Kárpátalján, számuk minden kétséget kizáróan, február 24-e óta megsokszorozódott. Az idősek, a nők és a gyermekek maradtak, vannak, akik képtelenek egy élet munkáját hátrahagyni, ragaszkodnak a szülőföldjükhöz. A háború előtt a külföldön dolgozó férjek, édesapák, akik huzamosabb ideig külföldön dolgoztak, rendszeresen hazajártak. Most viszont
vannak, akik lassan tíz hónapja nem voltak otthon, mivel az általános mozgósítás miatt újra nem hagyhatják el az országot.
Ez nagyon nehéz helyzetbe hozta a családokat, egyik napról a másikra a háztartás vezetése és a gyereknevelés mellett elképesztő teher nehezedett az itthon maradt anyák és feleségek vállára, megnövekedett a felelősségük, a családi élet szervezésének teljes súlya szakadt rájuk.
Apuka, hiányzol!
Nagydobrony, Kárpátalja legnagyobb magyarlakta faluja, egy nyüzsgő település volt február 24-e előtt. Szorgalmas, dolgos emberek lakják, akik főleg a földműveléssel igyekeznek megteremteni a mindennapi kenyérre valót. Korábban nem lehetett úgy haladni a községet átszelő főúton, hogy ne jött volna szembe egy traktor vagy mezőgazdasági munkagép. Az itt élők példaértékű közösséget alkotnak, melynek tagjai a szülőföldön való boldogulás lehetőségének a megteremtésén munkálkodnak. Itt tervezték az életüket, mint ahogy elődeik tették, szorgos és kitartó munkával. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy a település néhány éve azzal került be a vezető ukrán médiába, hogy saját erőből aszfaltoztak le több utcát. Ez is jelzi, hogy az itt élők előre terveztek, itt látták a családjuk és gyermekeik jövőjét. Ám Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja mindent megváltoztatott. Ma már nincs az a nyüzsgés, a traktorok a portákon porosodnak. Innen is sokan elmentek, főleg a családfők.
Anikó férje is külföldön van. Számára nem újdonság ez a helyzet, mivel a férfi már korábban is kint dolgozott, de a mostani állapot más. Hisz a családfő február végéig még kéthetente hazajárt. Mint mondta, tudja és átérzi, milyen nehéz és embert próbáló azoknak a családoknak a helyzete, ahol most először van távol a családfő, az édesapa. Nekik sem volt könnyű anno, majdnem a házasságuk is ráment erre.
– Ha lehet ilyet mondani, hozzászoktunk ehhez az életvitelhez, de az első időszak nem volt könnyű, próbára tette a házasságunkat
– kezdte a számos megpróbáltatással átszőtt történetüket a családanya, aki 14 éves kamaszodó fiával maradt itthon, ugyanis a férje mellett a nagyobbik, 20 éves fiuk is Magyarországon van, ott tanul.
Az édesanya elmondta, a férje az első időszakban Csehországban talált munkát, és a nagy távolság miatt csak kéthavonta járt haza. A kisebbik fiuk épp akkor kezdte az iskolát, és nagyon nehezen élte meg, hogy nincs itthon az édesapja.
– Amikor megtanult írni, az első mondat, amit papírra vetett, ez volt: Apuka, hiányzol! Ezt lefotóztuk és elküldtük a férjemnek
– emlékezett vissza elcsukló hangon a nő. – A nagyobbik gyerek jobban kezelte ezt, érettebb volt, értette, hogy az édesapja azért dolgozik külföldön, hogy jobb anyagi körülményeket teremtsen a család számára. A kicsinek a videóhívások alatt mindig potyogtak a könnyei, de nem akart megszólalni, látszott rajta, hogy megviseli a helyzet. Viszont, ha itthon volt, akkor szinte állandóan rajta csüngött, csak az apja vihette az iskolába és mehetett érte. Megértettem, hogy én nem tudom pótolni az apját, de amit lehetett, azt megtettem, igyekeztem fiús programokat szervezni, volt, hogy elmentünk horgászni, kerékpározni, túrázni az erdőbe.
De nem csak a kisebbik gyereket viselte meg az, hogy hónapokig távol volt az apja.
– Nekem is pokolian nehéz volt, hiszen addig csak a háztartást vezettem, a gyerekeket neveltem, amikor elment, minden az én nyakamba szakadt
– vallott kíméletlen őszinteséggel erről az időszakról az édesanya. – A fiúk sokat segítettek, érezték, hogy többet kell vállalniuk. A szüleimmel egy portán élünk, így rájuk is számíthattam a ház körüli teendőkben, de nem tudták pótolni a férjemet. Lelkiekben nagyon megviselt, hogy csak kéthavonta láthatom, 11 kilót fogytam. Elképesztően nyomasztó volt. Szerencsére sikerült túllendülnünk ezen a nehéz időszakon, részben azért, mert közelebb talált munkát, olyan állást keresett, ahonnan kéthetente haza tudott jönni 3-4 napra. De most 9 hónapja nem volt itthon. Sokan most élik át azt, amit én évekkel ezelőtt, saját tapasztalatból tudom, hogy elképesztően gyötrelmes ez az időszak.
Amióta a férfiak a sorozástól tartva nem tudnak hazajönni, sok ugyanebben a helyzetben lévő családhoz hasonlóan az anya és a gyerekek utaznak Magyarországra, hogy találkozhassanak, ami nehezen kivitelezhető, ugyanis a férfi munkásszállón él. Aki megteheti, hetente átjár a férjéhez, de vannak, akik hónapokig nem találkoznak. Most leginkább az foglalkoztatja, hol és hogyan töltik majd a karácsonyt, mint fogalmazott, panzióban nem lehet meghitten ünnepelni. Szállodákban, meg mikor hol tudunk találkozni. Ünnepekkor nagyon nehéz, idén sok család tagjai egymástól távol fognak karácsonyozni.
– Honvágya van, nagyon szeretne hazajönni, ha véget ér a háború, megpróbál itthon boldogulni és megint együtt lenne a család. Nem jó senkinek ez a helyzet. Ha szűkösebben is élünk majd, inkább együtt legyen itthon a család
– beszélt az asszony a férfi érzéseiről és terveikről. Hozzátette: ha nem javul a helyzet, az sem kizárt, hogy ők is követik majd.
Apa miért nem jön haza, apa jöjjön haza…
Az ugocsai Tiszakeresztúron élő Szilágyi Tímea lassan 10 hónapja kénytelen nélkülözni a szerető férjét, az édesapát. Az ötgyermekes családfő a háború kitörése után hagyta el az országot. Bár a férfit nagycsaládosként – három gyermekük még kiskorú – nem fenyegeti a katonai mozgósítás, viszont a család, attól tartva, hogy bármikor változtathatnak a törvényeken, jobbnak látta, ha a férfi külföldön várja meg a háború végét. Nem kis teher zúdult így a feleségre. A család gazdálkodással és jószágtartással tartja el magát, a családfő volt, aki vitte a gazdaságot. A feleségének egyik napról a másikra kellett átvállalnia a feladatokat.
– Féltettük a férjemet, az édesapát, abban bíztunk, hogy hamar vége lesz, és miután elcsendesednek a fegyverek, visszatér
– mondta el a szemmel láthatóan megtört családanya. – Huszonegy éve vagyunk házasok és soha nem éltünk külön. Mezőgazdasággal foglalkozunk, jószágot tartunk eladásra. Nagyon nehéz volt, hogy elment, egyedül maradtam egy három- és egy tízéves kisfiúval, a legnagyobb lányunk Budapesten tanul, ketten pedig Beregszászban főiskolások, kollégiumban vannak. Nem is annyira fizikálisan, sokkal inkább mentálisan viselt meg minket ez a helyzet. Eddig úgy éreztem, én vezérlem az életemet, de kihúzták a lábam alól a szőnyeget.
Egyik napról a másikra elvették a biztonságot, családi stabilitást, ami eddig körülvett minket.
Emellett iszonyatosan nagy teher szakadt rám, mert rengeteg jószágot tartunk. Ráadásul épp az őszi munkálatok is elkezdődtek. Az is nehezítette az életünket, hogy gyesről vissza kellett mennem tanítani, mivel a férfikollégám is kiment külföldre. Rám maradt a gazdaság, minden, amit addig a férjem csinált: a mezőgazdasági munkálatok, a koca ellése, az állatok takarmányozása, és nem utolsó sorban a gyermekeim gondja. Magamra egyáltalán nem marad idő, ez nem is jelentett annyira nagy gondot, sokkal jobban bántott az, hogy a gyermekemmel sem tudok annyi időt tölteni, mint korábban.
A férfi az elején három hónapig volt távol, mostanában havonta jön haza, de ezek az alkalmak csak feltépik a sebeket.
– Azt szokták a fejemhez vágni, hogy ne panaszkodjak, mert a férjem hazajárhat, ellentétben azokkal, akiknek a párja ezt nem teheti meg – mondta. – Ám egy-két itthon töltött nap után, amikor visszamegy, újra felszakadnak a sebek. Még mindig sírunk, amikor elmegy. Iszonyatos fájdalom, a szívem szakad meg. Én teljesen úgy élem meg az egészet, mint amikor gyászol az ember. Fájdalmas látni az itthagyott dolgait, a félbemaradt munkát, amit még ő kezdett el. Néha hetekbe telik, amíg talpra tudok állni lelkileg. Az a mély fájdalom minden egyes alkalommal eluralkodik rajtam, amikor visszamegy. Hívő emberként az Istenben vetett hit ad erőt és segít átlendülni azokon az akadályokon, amiket az élet az utunkba állít. Amikor a férjem először utazott el, olvastam egy igét, ami a legkilátástalanabb helyzetben is képes erőt adni: „Ha Isten segít, a falon is átugrom”. Nagyon sok, számomra megoldhatatlan helyzetben csak ezzel az igével tudtam továbblépni és valamibe kapaszkodni. Akkor a legnehezebb, amikor beteg az egyik gyerek, de volt, hogy én estem ágynak. Édesanyám jött át, hogy gondozzon és főzzön nekünk. Nagyon nehéz egyedül döntéseket hozni, hogyan csináljam, hogy jó legyen. Nagyon érzékeny vagyok és könnyen sírok, ha kisírom magam, akkor tovább tudok menni.
Elmondta, hogy lányaik érzik ennek a súlyát, megértik a kialakult helyzetet. A 10 éves fiú nem igen beszél erről, ugyanakkor gyakran mondja, hogy hiányzik az apja.
– A hároméves kisfiam nagyon nehezen viseli, hogy távol van az apja, hónapokon keresztül minden este megkérdezte, hogy apa miért nem jön haza, apa jöjjön haza, apának nem kell annyit dolgoznia, inkább legyen itt – mondta, ugyanis az apja távollétét csak azzal tudta megmagyarázni, hogy külföldön dolgozik. – Sokat beszélünk telefonon, de ez nem pótolja a személyes kapcsolatot. Esténként alig várom, hogy beszéljünk, de ezek a beszélgetések többnyire a napi problémákról, a másnapi teendőkről szólnak, amiket meg kell oldanom. Nincs családi életünk. Próbálok apjuk is lenni a fiuknak, szoktam birkózni velük, bár tisztában vagyok azzal, hogy én nem tudom pótolni az édesapa hiányát. Igyekszem nagyon sok időt velük tölteni, erre tudatosan odafigyelek. Ezt úgy tudtam megoldani, hogy eladtuk a fejőstehenet. Ez nagy veszteség a családnak, de egyszerűen nem bírtam tovább.
A családnak négy hónapja van arra, hogy eldöntse, hogyan tovább, ugyanis jövő év márciusában a legkisebb lányuk betölti a 18-ik életévét, ezt követően a férfi nem élvez felmentést a sorozás alól, vagyis ezt követően vagy itthon marad, vagy Magyarországon.
– Most még nem tudjuk, hogy mi lesz, bízunk benne, hogy véget ér a háború, béke lesz és az életünk visszatér a régi kerékvágásba
– mondta bizakodva. – Próbáljuk halogatni ezt a döntést, ahogy sokan mások. Az iskolában, ahol dolgozom, sok gyereknek nincs itthon az apja. Volt olyan, hogy óra közben az egyik gyerek felkiáltott, hogy tanító néni, most megyünk át Magyarországra, találkozni fogok édesapámmal, egy másik pedig azt mondta, hogy ők most jöttek haza néhány, napot együtt töltöttek az apukájukkal. Látszik, hogy minden gyerek sóvárog az apja után. Ha pozitívuma van ennek az egész helyzetnek, az az, hogy sokkal jobban tudjuk egymást és azt a kevés együtt töltött időt értékelni. Nem problémázunk apróbb dolgokon, örülünk egymásnak. Iszonyatosan nehezen telnek a vasárnapjaink, mindig is törekedtünk arra, hogy együtt ebédeljünk a családdal. A közös vasárnapi ebéd elég szomorú, mióta nincs ott velünk, de hasonló a helyzet az ünnepeken, vagy amikor születésnapja van a gyerekeknek.
Fontos, hogy a lehető legkevésbé terhelje krízishelyzet a gyermekeket
– Az itthon maradtak a háború okozta traumát ugyan közvetve érzik a bőrükön, mégis legtöbben javarészt a félelemből, a bizonytalanság érzéséből táplálkozó szorongásos tünetekre panaszkodnak – emelte ki érdeklődésünkre dr. Berghauer-Olasz Emőke pszichológus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense. – Egyértelmű, hogy a szülők aktuálgenetikai helyzete nagyban befolyásolja a gyermekek állapotát is. A gyerekek hihetetlen fejlett szenzorokkal rendelkeznek, szüleiktől sajátítanak el mindent, ami az élethez szükséges, a beszédkészségtől kezdve a kapcsolatteremtésen át az érzelmek megéléséig.
Ebben a rendkívüli háborús helyzetben fokozott támogatást igényelnek a felnőttek is, külső segítség nélkül az édesanyák nehezen birkóznak meg a ház körüli feladatokkal, a hivatalos munka melletti teendőkkel. Csökken a család, a gyerekek irányába mutatott figyelem és türelem is, hiszen fáradtak, kimerültek vagyunk.
A gyerek ilyenkor a környezetében lát, hall bizonyos dolgokat, amelyek számos esetben rémisztőek is lehetnek számára. A legnagyobb probléma abból fakad, ha nincs kitől kérdeznie, kétségeivel, félelmeivel és kérdéseivel egyedül marad, ez a körforgás pedig újabb szorongásos állapotot idéz elő. Pedig egyértelműen az lenne a cél, hogy e krízishelyzet a lehető legkevésbé terhelje a gyermekeket.
A szakember elmondása szerint minden életkori szakaszra rányomja bélyegét a krízishelyzet. Egy csecsemő vagy kisgyermek az őt egyedül nevelő szülő reakcióiból „olvassa” le, miként érezzen, gondolkodjon és reagáljon a felmerült élethelyzetre, az óvodás már lát, s rákérdez arra, ami a kialakult helyzetben számára érdekes, idegen vagy furcsa. Az iskolában az információáramlás rendkívül gyors, az internetelérés pedig számos esetben inkább a félelmet, rettegést, szorongást, kétségeket erősíti a gyerekekben. A gyerek számára az a legjobb, ha minden körülmények között megmaradhat gyereknek.
– Bármennyire is nehéznek tűnhet a határvonalat meghúzni és megtartani, a szülő lehetőleg ne a legjobb barátjának, társának tekintse a gyermeket
– hangsúlyozta a pszichológus. – Főleg serdülőkorban rendkívül veszélyes ez, amikor a serdülő tudattalanul átveheti a hiányzó szülő szerepét, szakkifejezéssel élve parentifikálódhat, mely hatására saját érzelmi és pszichés támogatása elmarad vagy háttérbe szorul. A gyerek természetes igénye, tevékenységformája a játék, adjunk, kínáljunk erre lehetőséget, amennyit csak lehet. Biztosítsunk minőségi, együtt töltött időt is, amikor akár spontán, de lehetőség nyílhat őszinte beszélgetésre. Leginkább azzal csökkenthetjük a gyerekek belső szorongását és feszültségét, hogy az életkorának megfelelően kínálunk választ az aktuálisan felmerülő és az őket foglalkoztató kérdésekre annyiszor, ahányszor igény mutatkozik erre a gyerekek részéről.
Dr. Berghauer-Olasz Emőke azt javasolja, hogy az anyák őszintén beszéljenek a nehézségekről, érzéseikről. Adjanak lehetőséget arra, hogy a gyerek azt is láthassa, miként lehet ezekkel megküzdeni, hogyan lehet a nehézségeket, a próbatételeket megoldani.
A lehető legjobb segítség a példamutatás. A szülő szorongásának csökkentése érdekében tett megküzdési stratégiák közvetítése megnyugtató módon hat a gyerekre.
A pszichológus szerint az apák rendkívül kardinális szerepet töltenek be a gyerekek életében nemüktől függetlenül. Míg a kisfiúnak az édesapa mutatja meg, hogyan viselkedjen férfiként bizonyos helyzetekben, a kislányok nagyobb valószínűséggel lesznek képesek hosszú távú párkapcsolat kialakítására abban az esetben, ha apukájuktól megfelelő figyelmet, elismerést kapnak.
A háborús konfliktus miatti távollét nem választott, inkább kényszerű állapot
– Korábbi pszichológiai vizsgálatokban azt találták, hogy a tartósan apahiánytól szenvedő gyerekek serdülőkorukban versengőbbekké, agresszívabbakká váltak teljes családban felnövekvő társaiknál – hívja fel a figyelmet a szakember. – Abban az esetben, ha ebben a háborús krízisben az édesapa nem lehet a családja mellett, felerősödik a nagyapa és az olyan férfi családtagok szerepe, akik jelen tudnak lenni a család életében, csökkentve a frusztrációval, félelemmel kapcsolatos érzelmeket a gyerekekben.
Nagyon jó, hogy a modern technikáknak, internetnek köszönhetően felvehetjük a kapcsolatot a távolban élő családtagokkal, azonban ez a lehetőség ideig-óráig működik, sajnálatos módon a kontaktust nem pótolja teljes egészében, jegyezte meg a pszichológus. Természetes igényünk a társas kapcsolat, az ölelés. Keressünk lehetőséget a személyes találkozások növelésére, a családi lehetőségekhez képest olyan helyzetnek megfelelő, speciális „útvonalat” kell kidolgozni, hogy kevésbé sérüljenek a kapcsolati szálak. Tudatosítani érdemes, s erőt is adhat a mindennapokban – a háborús konfliktus miatti távollét nem választott, inkább kényszerű állapot, mely próbatételét együtt el lehet viselni.
A szakértő rámutatott arra, hogy az apával való kapcsolattartásnál az az optimális, ha a kapcsolat megmarad élőnek és aktívnak, még abban az esetben is, ha ritkábban van lehetőség a személyes találkozásra.
– A szülők könnyen áteshetnek a ló túlsó oldalára, hiszen lelkiismeret-furdalásuk következtében hajlamosak az együtt töltött idő hiányát ajándékokkal, kényeztetéssel pótolni – mondta. – Ehelyett legyen a személyes találkozás maga az ajándék a gyerek felé, amikor is őszintén és nyíltan lehet közvetíteni a törődést. A következő találkozásig lehet feladatokat, apróbb házi munkákat kitalálni minden családtag számára, amelyekről be lehet számolni, hogy ki hogyan teljesítette, melyik részletnél akadt el vagy merültek fel nehézségei. Ezekkel az apróságnak tűnő stratégiai lépésekkel is lehet erősíteni a családi egységet, ezzel megtanulni azt is, miként számíthatnak egymásra a családtagok, hogyan tudnak együtt felülkerekedni a nehézségeken.
A gyerekeknél magatartászavar jelentkezhet
Dr. Berghauer-Olasz Emőke szerint szélsőséges esetben súlyosabb állapotokhoz vezethet, ha az édesanya mellett nem vagy csak hiányosan működik a társas támogató rendszer. Az akut stressz rendellenesség, alkalmazkodási zavar és poszttraumás stresszzavar megjelenése mellett a manifeszt szorongásos rendellenességek jelenléte is jellemző lehet.
– A szorongás jellemzően testi, érzelmi, gondolkodásbeli, valamint viselkedéses tünetekben is megnyilvánulhat, egyénileg különbözőek lehetnek – vélekedett. – Pszichés okokra utalhat, ha a gyermek iskolai teljesítménye leromlik, ha nehezen tud koncentrálni, ha elveszíti az érdeklődését olyan dolgok iránt, amelyekkel korábban szívesen foglalkozott.
Fontos, hogy felfigyeljünk rá, ha a viselkedése megváltozik, ha változás következik be étkezési és alvással kapcsolatos szokásaiban.
Abban az esetben, ha a szülők pszichés tüneteket – szorongás, aggodalom, alvási nehezítettség, étvágytalanság – tapasztalnak a gyermeknél, érdemes a pszichológiai konzultáció lehetőségén elgondolkodni.
A hit megélése az egyik legerősebb megküzdési stratégia
Ebben a helyzetben fontos a kapcsolattartás, viszont érdemes a kérdést inkább abból az aspektusból megközelíteni, hogy milyen lehetőségei adottak a szülőnek a jelen helyzetben. Mi az, amit az adott körülményekben reálisan meg lehet valósítani. Káros és rendkívül negatív irányba terelheti a gondolkodást az azon való kesergés, ami nincs és megközelíthetetlen.
– Ha a külső lehetőségek adottak a gyakori találkozás megvalósítására, célszerű ezeket kapaszkodókként kialakítani és megtartani – fogalmazott. – Azonban, ha kicsit többet kell várni a személyes találkozásra, a felek dolgozzanak azon, hogy miként tudják támogatni egymást ebben a krízishelyzetben. Ami egyénileg segít és megerősít, kihat a társas kapcsolatokra, a közvetlen környezetre is. Léteznek olyan megküzdési stratégiák, amelyek tudatos alkalmazása meglehetősen könnyítheti a háborús krízis, trauma feldolgozását. A hit megélése az egyik legerősebb megküzdési stratégiát jelentheti minden szülő számára. Mindenképpen el kell mondanom, hogy a kárpátaljai magyarok mélyen vallásos emberek, s ebben a nehéz helyzetben a hitünk megélése is óriási segítséget jelent. Személyes megjegyzésként egy olyan bibliai igeverset említek, melyet mindnyájan biztatásként élhetünk meg ezekben a lelkileg megterhelő időkben: „Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan és megdicsőítem őt. Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban”. Zsolt. 91, 14–16. A lelki táplálék mellett figyeljünk testünk jelzéseire, tartsuk be a megszokott napi rutint. Fáradtan és kialvatlanul nehezen lehet türelemmel és béketűréssel gyermeket nevelni. A társas támogatás is rendkívül fontos, törekedjünk arra, hogy legyen mellettünk egy olyan igaz barát, akivel megoszthatjuk a mindennapi élet gondjait. Amennyire csak lehet, figyeljünk a körülöttünk élő emberekre is, segítsünk ott és ahol igénylik a jelenlétünket – hangsúlyozta a pszichológus.
A párkapcsolatok alakulását illetően alapjában véve a testi kontaktus, az ölelés, az intimitás hiánya óriási megküzdés elé állítja a feleket. Ezek mind okozhatnak önmagukban is válságállapotot. További fontos tényező, hogy megbeszélik-e a mindennapi kérdéseket, adnak-e lehetőséget arra, hogy feltárják érzéseiket a házastársuk előtt. Fenntartják-e a kapcsolatot, az érdeklődést a nehézségek árán is.
– Fontos, hogy a párok tudatosítsák, hogy az elválás átmeneti, és csak az együttélés, de nem a kapcsolat végét jelenti – magyarázta a pszichológus, aki szerint biztos pontként lehet ahhoz visszatérni, hogy bármilyen megpróbáltatás is merül fel a házaspár életében, esküjükre emlékezve kitartanak egymás mellett a nehézségekben is.
Fontos kibeszélni a problémákat
Tarpai Zsuzsanna a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán zajló, a Károli Gáspár Református Egyetem által indított mentálhigiénés segítő képzésen vesz részt. Ennek keretében egy mentálhigiénés projektet valósított meg, amelynek középpontjában a háború gyerekekre gyakorolt hatása állt. A projekt során játékos foglalkozásokat tartott a gáti középiskolában, harmadik osztályos gyermekek bevonásával. Mint mondta, azért esett a választás erre a korosztályra, mert neki is van egy ilyen korú gyermeke. A foglalkozások során olyan meséket olvasott fel a gyerekeknek, amelyek cselekménye valamelyest asszociálható az ukrajnai háborús állapotokkal. A mese történéseit felidézve kérte a gyerekeket, hogy állítsanak fel párhuzamot a mostani mindennapjaikkal kapcsolatban.
– A projekt lelki egészséget segítő jellege abban állt, hogy a gyerekeknek lehetőséget adjon kibeszélni a háború rájuk gyakorolt hatását – mondta. – Összesen három foglalkozást sikerült megtartanom. Leggyakrabban azt hozták fel a gyerekek, hogy az apjuk hónapok óta nincs itthon, és csak ritkán találkoznak. Nagyon rossz, hogy csak a képernyőn keresztül tudnak beszélni vele.
Volt, aki a hozzátartozóival együtt hónapokig külföldön tartózkodott, csak az iskolakezdésre költözött vissza a család egy része, és ez nagyon megviselte a gyereket.
Többek a behívásokkal kapcsolatos félelmeiket fogalmazták meg, például, hogy az édesapjukat elvihetik katonának. A gyerekek meglepően sokat tudnak erről, tisztában vannak azzal mi történik körülöttük. Volt egy kisfiú, aki azt panaszolta, hogy egyik szülője sincs itthon, és a nagymamájukkal vannak. Most is előttem van elkomorodó arckifejezése, amikor azt mondja, hogy most mamika vigyáz ránk. Nem volt olyan gyerek, akinek ne lett volna valamilyen érintettsége, vagy ne tudott valamit hozzátenni a beszélgetéshez.
Tarpai Zsuzsanna rámutatott arra, hogy a lelki egészségvédelemben, mentálhigiénében fontos a kibeszélés, a problémák felszínre juttatása. Erre épül az egész segítő kapcsolat, ha valaki meg tudja fogalmazni és ki tudja mondani azt, ami őt zavarja, az már könnyebbséget jelent az ember számára. Nyilván a családban vagy beszélnek erről vagy nem, de teljesen más az, ha egy másfajta környezetben is ki tudja mondani a gyermek az őt bántó érzéseket.
Bebizonyosodott, hogy hiányzik nekik a személyes érintkezés az édesapjukkal.
De az édesanya szerepe is előtérbe került. Beszéltek arról, hogy tudják, anyának most nehéz, nagyon fáradt és kétségbeesett. A kommunikáció a kulcsa mindennek, nem szabad eltitkolni, elhallgatni, a koruknak megfelelő szinten meg kell beszélni a problémákat, be kell vonni a család életébe a gyerekeket. Elsősorban azért, hogy legyenek tisztában azzal, mi zajlik körülöttük, és számukra ez milyen következménnyel járhat.
Sok gyermekkel sajnos nem foglalkoznak eleget otthon, ez érezhető. Kevés az együtt töltött minőségi idő, bármennyire nehéz, de ezt nem szabadna elhanyagolni.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, de ha leülnek és együtt színeznek, vagy a szülő felolvas egy esti mesét, már sokat tett gyermeke egészséges lelki fejlődéséért – mondta.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
