Nagyszőlősön, a Révész Imre Galériában ezúttal három helyi festőművész alkotásait állították ki: Marinics Sándor, Szilvási Ferenc és Takács János képeit csodálhatják meg a látogatók. Hegedűs Csilla Az alkotó döntött úgy, hogy közös kiállítás keretében szeretnék bemutatni festményeiket. A Galéria pedig igazán jó helyszínt biztosít ennek az alkalomnak. – Szilvási Ferenc és Takács János hasonló stílusú […]
Nap: november 27, 2022
Határokon átnyúló együttműködés a hallgatói önkormányzatok között ● Kárpáti Igaz Szó
Lezajlott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) már hagyományosnak számító őszi vezetőképzője Siófokon, melynek célja, hogy a hallgatói szervezetek a továbbiakban felkészültebben és eredményesebben lássák el feladataikat a Kárpát-medencében. Idén azonban a szervezők a már megszokott alkalommal párhuzamosan létrehozták az I. Kárpátaljai Vezetőképzőt is. Varga Brigitta – A HÖOK már hosszú évek óta gondoskodik nemcsak […]