Több mint egy hónap – ennyi idő telt el azóta, amióta Oroszország „energiaterrort” alkalmaz Ukrajna ellen. Az október 10-i masszív, összehangolt rakétatámadás nemcsak Kijevben, hanem az ország számos nagyvárosában is felbecsülhetetlen károkat okozott. Az energetikai infrastruktúra ellen indított „hadjárat” miatti fennakadások azóta is észlelhetőek. Nem múlik el nap áramszünet nélkül, ami a vízszolgáltatást, az akadálymentes fűtést és az internetelérést, de még a vasúti közlekedést is megnehezíti.

A szűnni nem akaró orosz légicsapások miatt több százezer háztartás, több mint 10 millió ukrajnai ember van hosszabb-rövidebb ideig áram nélkül. Kezdetben „mindössze” takarékos felhasználásra, a csúcsidőben történő energiakorlátozásra kérték a lakosságot, ám Oroszország október 31-én, majd november 15-én folytatta az ukrán energetikai rendszerek elleni támadásokat. Több száz rakétát lőttek ki az oroszok Ukrajnára, minek következtében a már a „szakadék szélén” álló energetikai létesítményekben példa nélküli károk keletkeztek.
Az októberi sokk utáni pánik azóta alábbhagyott, az áramkimaradásokat nagyrészt elfogadás, ám esetenként felháborodás övezte. Sokak szerint ugyanis nem egyenlő az a „teher”, amit a lekapcsolások miatt cipelnek.
A kritikus helyzetbe került energiaellátási rendszer miatt régiónkban is elkezdődtek az áramszünetek. Több helyen – az óránkénti lekapcsolási ütemtervvel ellentétben – 8-16 órás kimaradások voltak, s mint azt a hatóságok bejelentették: bárhol és bármikor előfordulhatnak hasonló esetek.
Az áramellátás nehéz helyzetét a hideg időjárás és a korai sötétedés is tovább nehezítette. Az sem segített a helyzeten, hogy az utóbbi napokban szárnyra kaptak olyan híresztelések, miszerint Ukrajna – az október 11-i leállás ellenére – mégis exportál villamos energiát az Európai Unióba. Mindezt azonban az Ukrenergo cáfolta, az információt orosz propagandának minősítette.
Az óránkénti leállási menetrendek azonban bővültek, a grafikonok frissültek, így minden napra három áramszünetet ígértek, valamint további takarékoskodásra szólították fel a lakosságot.
A hatóságok áramfogyasztás csökkentésére irányuló kérése halló fülekre talált, a háztartások naponta csaknem 10 százalékkal kevesebb villamos energiát használnak. A Gradus Research felmérése is kimutatta, hogy a lakosság 51 százaléka alkalmazkodott a vészlekapcsolásokhoz, 39% még nem tudott hozzászokni a helyzethez, 10% pedig bizonytalan a kérdést illetően.
Mint tudjuk, az élet nem kívánságműsor, így akarva-akaratlanul is rugalmasságra vagyunk „ítélve”. Hofi Géza sorai jutnak eszembe, hiszen a magyar kabaré egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja közel fél évszázada már megénekelte, hogy „kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek, és aztán megint mehet, minden tovább”…