Több mint kilenc hónapja tartja rettegésben az embereket az Ukrajnában zajló háború. Természetes, hogy a többség már belefáradt a katonai konfliktus következményeibe, erre október 10. óta még a kaotikus áramkimaradások is stresszelik a lakosságot, melyek gyakorlatilag megbénították a mindennapokat. Ennek kapcsán kérdeztük olvasóinkat, vajon megterhelte-e lelkileg őket az elhúzódó háború.
Magyar Tímea
925-en reagáltak reakciógombos felmérésünkre. A résztvevők 86 százaléka igennel válaszolt. Sokan még a kérdés feltevésén is felháborodtak, mondván, nyilvánvaló, hogy mindenkinek nagyon nehéz belenyugodni a kialakult helyzetbe. Kukri Margó szerint nem is lehet elfogadni, ennyi bánatos, szomorú embert már rég nem lehetett látni. Minden este azzal fekszik le, hogy vajon reggel mi vár rá. Kovács Klári azt írta:
„Két évig a Coviddal riogatták az embereket, be voltak zárva, senki sehova. Se esküvő, se temetés. Alig várták az emberek,hogy szabaduljanak. Erre mikor már azt hitték, hogy végre normálisan élhetnének, akkor megkezdődött a háború. A kérdés is gyerekes. Ebbe belefásul az is, aki nem akar.”
„Minden egyes szó így igaz, siratom a gyerekeimet, mert nem jöhetnek haza az ünnepekre meg máskor sem, de ha belegondolok, naponta hány ártatlan gyermek hal meg a fronton a semmiért…, meg az a sok katonatemetés, hátborzongató, én minden szegény katonát megsiratok”, kesereg Kulikovszki Éva.
Király Irénke szerint is mindenkit megterhel a háborús helyzet. Felnőtteket, gyerekeket, családok sokaságát. „Imádkozzunk a békéért!”, szólította meg embertársait. Volt, aki szarkasztikusan annyit jegyzett meg, például Majercsik Ungi Ilona, hogy „Az egyszerű embereket nagyon, a vezetőséget nem, sőt…” Nagy Elemér szerint is vannak kivételek, akiknek jól jön ez a háború: „Vannak, akik most vagyonokat keresnek, biztonságban, nagyon jól elvannak, nem akarják érezni a másik ember szenvedését. De a többi embert nagyon megterheli ez a háború.” Többen arra utaltak, mennyire megnehezíti mindennapjaikat a sok áramszünet.
Bundász Éva kifejtette, náluk stabilan mindennap háromszor három órára kikapcsolják az áramot, az utcai világítást pedig már hónapok óta.
„Amitől be lehet csavarodni! Se tv, se internet, sőt még térerő se, ha ne adj’Isten, mentőt kell hívni vagy tűzoltót. A gyertya is csak ég, de nem világít. Még jó, hogy van egy 40 éves petróleumlámpám.”
„Se víz, se villany, se fűtés, se munka, se pénz… Sok ezer család maradt férj, apa, fiú, unoka nélkül…” jegyezte meg keserűen Zoltaniv Natali. S jól tükrözte a többség érzéseit Barta Krisztina hozzászólása is, aki szerint „nincs olyan, akit ne terhelne meg, amikor távol van a szeretteitől, a barátaitól, a szeretet melegét adó otthontól.”
– A háborús helyzet vitathatatlanul hatalmas megpróbáltatás mindannyiunk életében. Ha belegondolunk, békeidőben is vannak olyan krízishelyzetek, amelyeket meg kell oldani. A statisztikák azt mutatják, hogy a lakosság egy bizonyos részének, körülbelül 8-10 százalékának akkor is szüksége van szakember – neurológus, pszichológus, pszichiáter – segítségére gondjai megoldásához. Sokan a belső harcaikat is – amit az ember akar, amit lehet és amit tud – háborús életérzésként élik meg. Háború idején a segítségre szoruló emberek aránya megnő.
Vannak, akiknek elég, ha a szomszéddal, a kollégával beszélik meg, ami bántja őket, van, aki egyedül is képes túllendülni a problémán.
S olyanok is vannak, akik háború idején is megtalálják a lelki békéjüket – magyarázza Héder Katalin iskolapszichológus, akit arra kértünk, adjon tanácsot, praktikákat, hogyan lehet elviselhetőbbé tenni a kialakult helyzetet.
– Ősszel a napok rövidülésével és a fény hiányával tovább nő a depresszióra, apátiára való hajlam. A problémáink felerősödnek ebben az időszakban. Ami kiútként kínálkozik számunkra, az az, hogy ha nem a nehézségekre fókuszálunk. Amikor nincs áram, ne azon keseregjünk, hogy mennyi mindent nem tudunk emiatt elvégezni – nem tudjuk megnézni a kedvenc sorozatunkat, internetezni stb. –, hanem igyekezzünk észrevenni azt, hogy mi mással tudjuk helyettesíteni korábbi tevékenységünket.
Fókuszáljunk a pozitívumokra. Nemrég mesélte egy kedves ismerős néni, hogy amikor sötétségbe borult a házuk, leültek a férjével és egy jót beszélgettek, amire már rég nem volt példa.
Keressünk tehát olyan tevékenységeket, amelyekre már egy ideje nem volt lehetőségünk, menjünk át a szomszédunkhoz, sztorizgassunk stb. Ha lelkileg erősek vagyunk, próbáljunk meg másokat is biztatni. Higgyék el, ez meghálálja igyekezetüket. A jó cselekedetek a mi lelkünkkel is jót tesznek. Az természetes, hogy a krízishelyzet beszűkít bennünket, véli a szakember. Ilyenkor tudatosan kell szélesíteni a látókörünket. Hogy ki miként képes átvészelni a válságokat, az sokban függ a látott családmintától. De az a jó hírem, hogy ezek a megoldási stratégiák tanulhatók, bővíthetők. Fontos a konstruktív gondolkodás, hogy megtanuljuk megoldani, hogy a gyerek mégis megírja a leckét, sikerüljön elkészíteni az ebédet stb. Egyszóval, ami nem tőlünk függ, amin nem tudunk változtatni, azon nem érdemes stresszelni.
Korlátozzuk a médiából áradó negatív híráradatot, mert ha engedjük, ezek rátelepednek az életünkre, tanácsolja a pszichológus. – Egyszer megkérdeztek egy izraeli férfit, hogyan tudja elviselni az állandó bombázásokat, a fegyverropogást, amire azt válaszolta, „Egyszerűen csak élünk.” Azt tudom javasolni én is, hogy ne csak vegetáljunk vagy túléljünk, hanem
minden napban találjunk valami aprócska pozitívumot, és éljük meg a mindennapokat. Figyeljünk testi és lelki igényeinkre egyaránt. Mozogjunk, énekeljünk, töltsünk minél több időt a szabadban, találjunk valamit, ami boldoggá tesz bennünket, összpontosítsunk a pozitívumokra.
A hit megélése is rengeteget segít egy nehéz helyzet túlélésében. Kisebb okok is kiválthatnak úgynevezett gyászreakciót. Így a mostani élethelyzet is, mely által több mindenről le kell mondanunk.
A szakirodalom szerint minimum egy év kell egy nagy veszteség feldolgozásához. Minden traumát fel kell dolgozni, ellenkező esetben rakódik rá egy újabb és újabb, s előbb-utóbb bedől a
mentális egészségünk, akár egy kártyavár. S ne feledjük, minden rossznak vége szakad egyszer! – emlékeztet a szakember.
Előző heti KISZó-kérdésünk is érdekelheti:
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
