Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját méltatták Badalóban ● Kárpáti Igaz Szó

Badalóban az év első napján kettős ünnepet ülnek, egyrészt köszöntik az új esztendőt, illetve megemlékeznek Petőfi Sándor születésnapjáról, hiszen a nagy magyar költő 1847 júliusában, útban Erdődre, menyasszonyához, Szendrei Júliához, Badalón haladt át, ott tartott pihenőt. Ennek emlékét 1938 augusztusa óta tábla hirdeti és őrzi, a templom falán.

Hegedűs Csilla

Az ünnepi istentiszteleten Sápi Zsolt helyi lelkész hirdette Isten igéjét. A lelkipásztor kihangsúlyozta, most leginkább arra van szükségünk, hogy Isten nézzen le ránk, legyen hozzánk kegyelmes 2023-ban is.

– Amikor a Bibliában valamit kétszer mondanak, az nagyon fontos, biztos igazság. Ha viszont háromszor hangzik el valami, az olyan erős és hangsúlyos, amit már tovább nem is lehet fokozni. Az új év első napján, az első istentiszteleten hívok mindenkit, hogy mi is könyörögjünk, kérjük a mindenható Istent, hogy legyünk részesei a háromszoros áldásnak.

Dr. Jakab Lajos, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) badalói szervezetének elnöke bemutatta a vendégeket, akik között ott volt Rezes Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, majd felidézte Petőfi Sándor életútját.

A beregszászi konzulátus nevében Gyebnár István ideiglenes ügyvivő osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. A diplomata kifejtette, e napnak különleges jelleget ad, hogy Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját méltathatjuk. A mai nappal kezdetét vette a Petőfi-emlékév.

Sin József, a KMKSZ beregszászi szervezetének elnöke kifejtette:

– A költő rövid élete ellenére teljes életművet hagyott ránk, és vált a magyar forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjává. Most, napjainkban is szabadságharc folyik, a csatamezőn, a tárgyalóasztaloknál, a tét ugyanaz: rabok leszünk, vagy szabadok. A történelemből is tudjuk, hogy minden harc véget ér egyszer, reméljük, hogy ez a mostani háború is hamarosan véget ér, és újra élhetjük békés életünket – zárta szavait Sin József.

Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke elmondta: a feladatunk, hogy hűek legyünk a Nemzeti dal mondanivalójához, hogy megőrizzük ezt a kultúrát, és továbbadjuk gyermekeinknek.

– Most azzal is erősítjük egymást, hogy Petőfit idézzük, s azzal is, hogy Isten igéjét együtt hallgatjuk és fogadjuk be. A történelmi egyházak, a karitatív szervezetek, és civilek segítségére van szükség ahhoz, hogy egymás kezét fogva át tudjuk vészelni ezt az időszakot. Sajnos nem tudjuk, hogy mikor lesz vége ennek a szörnyűségnek, de mi mindent megteszünk, hogy haladjunk, hogy ne süllyedjünk el. Bízom benne, hogy jó úton járunk, hogy közösségünknek a jövőben is lesz összetartó ereje – hangsúlyozta a Babják Zoltán a Beregszászi kistérség polgármestere.

Szalai Imre, Badaló elöljárója köszönetet mondott mindazoknak, akik a múlt évben segítették Badalót, így Babják Zoltánnak, Péter Csaba megyei képviselőnek, Tóth Győzőnek, a Kárpát Ház Civil Szervezet ügyvezetőjének, és természetesen a helyieknek.

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke kiemelte, 2023-ban nagyon vegyük komolyan az imádság erejét.

– Öröm nélkül az ember elveszíti mindenét, először is az életkedvét. Ezért imádkozzunk, hogy ez ne történjen meg. A 2023-as év a Kárpátaljai Református Egyházban a reménység éve. Ne csak a békéért imádkozzunk, hanem azért is, hogy velünk is megtörténjen a csoda – hangsúlyozta a KRE püspöke, majd Isten áldását kérte az ünnepségre, a megjelentekre.

Az ünnepi istentiszteleten Orosz Viktória elszavalta a költő Nemzeti dal című versét, a Sárosorosziból érkezett Hangraforgó Együttes citerazenekara pedig Petőfi Sándor megzenésített költeményeiből adott elő. A Szózat közös eléneklése után a résztvevők elhelyezték a tisztelet koszorúit nagy költőnk emléktáblájánál.

Beregszászban Petőfi Sándor szobránál tartottak csöndes megemlékezést.

Forrás:
KISZó/Fotók:Hegedűs Csilla
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó