Milyen újításokra számíthatunk az idei esztendőben? ● Kárpáti Igaz Szó

Fizetések, rezsi, segélyek…

Mint azt már megszokhattuk, az új esztendő többnyire számos változást tartogat a lakosság számára, melyek az élet pénzügyi és szociális területeit egyaránt érintik. Nem lesz ez másként az idén sem.

Magyar Tímea

Minimálbér és a létminimum

A háború miatt a 2023-as állami költségvetésben nem szerepel a minimálbér és a létminimum emelése. A minimálbér idén 6700 hrivnya lesz, a munkaképes személyek számára megállapított létminimum összege pedig 2684 hrivnya.

Mi vár a nyugdíjasokra?

A nyugdíjak indexálását 2023 márciusában tervezik, bár egyelőre a költségvetésben erre a célra még nem különítettek el pénzt.
2023-ban a 60. életévüket betöltött ukrán állampolgárok 30 év szolgálati idővel vonulhatnak nyugdíjba. 63 évesen 20, 65 évesen 15 év szolgálati idővel tehetik ugyanezt. A 15 évnél kevesebb munkaviszonnyal rendelkező állampolgárok nem kapnak nyugdíjat – ők szociális segélyre számíthatnak.

Mi lesz az állami alkalmazottakkal?

A Miniszteri Kabinet 2023-ban a költségvetési szektor béralapjának 27 százalékos csökkentéséről döntött. Ez a fizetések megcsappanásával és a közszférában dolgozók elbocsátásával fog járni.

Támogatás és szociális segély

2023. január 1-től a Nyugdíjpénztár foglalkozik a rezsitámogatásokkal és kedvezmények megítélésével. Ezért azok  elnyeréséhez ott kell majd pályázni. A rezsitámogatás átlagos összege 2023-ban havi 1700-1800 hrivnya lesz.

A szociális támogatások terén is lesznek változások. Az állami segélyek meghosszabbítása csak azon állampolgárok számára folytatódik automatikusan, akik az ideiglenesen megszállt területeken vagy háborús övezetben élnek. Másoknak ismételten be kell nyújtaniuk igénylésüket az illetékes hatóságokhoz.

Villamosenergia-tarifák – kinek emelnek?

A lakosság számára egyelőre nem változik az áram díja. 2023. március 31-ig a lakossági áram havi díja 250 kWh fogyasztásig 1,44 hrivnya/kWh, havi 250 kWh feletti fogyasztás esetén 1,68 hrivnya/kWh lesz.
A nem háztartási fogyasztók esetében azonban megemelték a tarifát – az Energetikai és Kommunális Szolgáltatások Állami Szabályozásának Nemzeti Bizottsága kiigazította a tarifákat. Ennek  következtében a nem háztartási fogyasztók villamos energia árának átlagos emelkedése körülbelül 15 kopijka lesz kWh-ként. Ugyanakkor az ipari fogyasztók számára a villamos energia ára átlagosan körülbelül 4 kopijkával növekszik kWh-ként.

A vízdíjak nem változnak

Az Energetikai és Kommunális Szolgáltatások Állami Szabályozásának Nemzeti Bizottsága visszavonta a vízszolgáltatás díjának emeléséről szóló, korábban elfogadott határozatát. E rendelkezést a Bizottság december 30-i ülésén hagyták jóvá. Ezért idén mégsem drágul a vízszolgáltatás.

A központi vízszolgáltatás és a vízelvezetés díjszabásáról szóló határozattervezeteket a Bizottság visszaküldte átdolgozásra.

Mi lesz a dollárral?

A dollárárfolyam idei alakulásáról megoszlanak a szakértői vélemények. Az előrejelzések szerint a dollár árfolyama többé-kevésbé stabil lesz, de az év folyamán számítani lehet a valuta drágulására.
A Focus Economics S. L. U konszenzus-csoport előrejelzése szerint 2023-ban a dollár árfolyama Ukrajnában elérheti az 51 hrivnyát. Ez azonban a legpesszimistább prognózis. A közgazdászok azt jósolják, hogy az optimális dollárárfolyam 2023-2024-ben 40,20-40,40 hrivnya szinten lesz.

– Jelenleg nincs indok a dollár hivatalos árfolyamának megváltoztatására – a devizapiacon sokkal jobb a helyzet, mint nyáron volt. Az Ukrán Nemzeti Bank intézkedéseket hozott a spekulatív kereslet leküzdésére, és növeli a lakosság hrivnya-alapjainak védelmére szolgáló eszközök számát, hogy csökkentse a készpénzes devizapiacra nehezedő nyomást – közölte Katerina Rozskova, a pénzintézet vezetőjének első helyettese.

Földadó

2023-tól a tulajdonosok minimális adót fizetnek földrészvényeik után. Ez az újítás nem mindenkit érint, az adó összegét egyénileg számítják ki.

LED-lámpák a régi lámpák helyett

Januártól megkezdik a régi izzólámpák cseréjét LED-lámpákra. Összesen mintegy 50 millió régi izzót cserélnek le. Az izzócsere program egy részét az Európai Unió finanszírozza.

Egy személy öt régi izzót cserélhet újakra. Ezt az Ukrposta fiókjaiban teheti meg, vagy hagyhat cserekérelmet a Gyija portálon, majd ezután veheti át az izzókat a postán.

Milyen pénzeszköz tűnik el a forgalomból?

A Nemzeti Bank 2023. január 1-jétől megkezdi a 2003-2007-es papírbankjegyek forgalomból történő kivonását – ezeket a 2018-as papírmodellek és az érmék váltják fel. Bevonják az 5-ös és 10-es papírcímletet, a 20 és 100 hrivnyás bankjegyek helyett újak kerülnek forgalomba.

Új segély: ki kap 2023-ban havi 4000 hrivnyát

2023-ban az I-II. kategóriájú fogyatékkal élő állampolgárok havi 4 ezer hrivnyában részesülnek.
A program időtartama 4 hónap, azaz a teljes kifizetés összege 16 ezer hrivnya lesz, közölte a Veteránügyi Minisztérium. A projekt az Ukrán Vöröskereszttel együttműködésben valósul meg.

Ukrajna azon nagykorú állampolgárainak nyújt segítséget, akik „A háborús veteránok jogállásáról, szociális védelmük garanciáiról” szóló törvénynek megfelelően a háború következményeként I. vagy II. kategóriájú rokkant státuszt kaptak, és amelynek adatai szerepelnek a háborús veteránok egységes állami nyilvántartásában.

A folyamat teljesen automatizált és felesleges bürokrácia nélkül zajlik majd – a segélyt elektronikus formában lehet kérni.

Bővül az Elérhető gyógyszerek program

Bővült azon gyógyszerek listája, amelyek költségét az állami garanciaprogram keretében a költségvetésből fedezik.

Az Egészségügyi Minisztérium közleménye szerint a kormány elfogadta az „Alapvető gyógyszerek országos jegyzékének módosításáról” szóló határozatot. Mint megjegyezték, a listát új gyógyszerekkel egészítették ki. A felsorolás a Miniszteri Kabinet honlapján található.

Az Egészségügyi Minisztérium emlékeztet arra, hogy 2023-ban 142 milliárd hrivnya áll rendelkezésre az orvosi programra, ebből 4,7 milliárd hrivnyát a gyógyszerek megtérítésére szánnak.

Az Elérhető gyógyszerek program 435 gyógyszert tartalmaz, amelyek 9000 gyógyszertárban szerezhetők be.

Pihenőnapok

2023-ban a hadiállapot miatt a korábbi ünnepnapokat munkanapoknak nyilváníthatják. A szombat és a vasárnap továbbra is hivatalos szabadnap.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó