A Hagyományok Háza – Kárpátalja által szervezett viseletvarró tanfolyam résztvevői által készített viseletek immár a Munkácsy Mihály Magyar Házban is megtekinthetőek.
A kiállítás megnyitóján részt vettek az alkotók, valamint a tanfolyam és kiállítás szervezői, így Pál Katalin, a Kárpátalja Hálózat vezetője, Vörös Zsuzsanna, a Hagyományok Háza Hálózat referense, Becske Adrienn és Ködöböcz-Gerzsenyi Ilona koordinátorok.
A hálózat 2017-ben terjesztette ki tevékenységét a teljes Kárpát-medence területére, közöttük Kárpátaljára is. A Kárpátaljai Hálózat az elmúlt öt esztendőben számos programot valósított meg, a viseletvarró tanfolyamot két évvel ezelőtt indították el. A Munkácsi Állami Egyetem által létrehozott Kárpátaljai Iparművészeti Múzeumnak köszönhetően a kiállításon a magyar mellett a hagyományos kárpátaljai népviseletek is kiállításra kerültek. Ezeket Kopriva Attila képzőművész mutatta be. A mostani tárlat részét képezi egy népi motívumok alapján készült modern női ruhakollekció is, amely a Kelengye című művészeti projekt által jött létre.
A kiállítás megnyitója után a jelenlévőket a Csipkés népzenei- és a Csüllő néptáncegyüttes szórakoztatta.
A tárlatot március 1-ig, hétköznapokon 8:00 és 16:00 (k.e.i.sz.) között, hétvégén pedig előzetes egyeztetés (az alábbi telefonszámon: +380 50 555 28 95) alapján tekinthetik meg az érdeklődők.
KISZó-információ
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.