Az egész schengeni övezetből kitiltották a magyarellenes kárpátaljai politikust

A magyar kormány öt évre kitiltotta a schengeni övezetből Viktor Baloga magyarellenes kirohanásairól ismert parlamenti képviselőt, feleségét és fiát, Andrij Balogát, Munkács jelenlegi polgármesterét – közölte a Tribuna hírportál Pavlo Fedaka újságíró több, meg nem nevezett forrásból származó értesüléseire hivatkozva.

A magyarellenes megnyilvánulásairól is közismert zsurnaliszta, ugyan hivatalos forrásból nem tudja megerősíteni értesüléseit, de tudomására jutott, hogy a Baloga-család akkor szerzett tudomást a kitiltásról, amikor nemrég a család Ausztriába indult síelni és visszafordították őket az Ungvár–Felsőnémeti közúti ukrán-szlovák határátkelőn.

Fedaka szerint ebben nincs semmi meglepő, emlékeztetett arra, hogy Balogáék az elmúlt időszakban számos magyarellenes döntést hoztak. Az újságíró megemlíti a munkácsi várban lévő turulszobor ledöntését. Feltevése szerint a kitiltás hátterében ez állhatott. A kitiltás tényére utal az is, hogy az elmúlt héten újabb bosszúhadjárat indult: magyar zászlók, feliratok is eltűntek a munkácsi kistérségből és magyar vezetők elbocsátása is kezdetét vette.

Balogáék kitiltásáról már a magyarországi sajtó is cikkezett korábban.

Kapcsolódó:

Utánajártunk! Ezzel indokolták a munkácsi magyar iskola igazgatójának menesztését

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó