Sem a világnak, sem pedig Ukrajnának nem érdeke az elhúzódó háború – fogalmazta meg a kijevi törvényhozás nemzetbiztonsági bizottságának vezetője.
Olekszandr Zavitnevics megjegyezte, sok nyugati politikus elhúzódó háborúra figyelmeztet, ami viszont senkinek sem lenne jó.
A parlament nemzetbiztonsági és védelmi bizottságának elnöke hozzátette: Oroszország vélhetően újabb mozgósításra készül és nyilvánvalóan új haditerveket készít elő, ám hazájának ezzel szemben arra kell koncentrálnia, hogy mihamarabb felszabadítsa az ellenséges erők által megszállt saját területeit.
A háború elhúzódására egyre több nemzetközi szakértő figyelmeztet.
Volodimir Feszenko ukrán elemző szerint Vlagyimir Putyintól ered ez a narratíva, aminek a fő célja, hogy nyomást helyezzen a Nyugatra, hogy mielőbb kezdjenek vele kompromisszumos egyeztetésekbe. Az esetleges diplomáciai tárgyalásokat azonban ellehetetleníti, hogy Moszkva és Kijev álláspontja szöges ellentétben áll egymással. A Kreml ugyanis ragaszkodik az újonnan megszállt területek megtartásához, az ukrán vezetés erről hallani sem akar. A béke egyetlen lehetősége, ha az orosz csapatok kivonulnak Ukrajna teljes területéről, beleértve a Krímet és a Donbászt is, hangoztatja rendre a kijevi államvezetés.
Ez is érdekelheti:
Egy ukrán katonai szakértő elmondta, hogy kiket mozgósíthatnak a gyalogsághoz
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.