Matematika tehetséggondozó hétvégék a GENIUS Jótékonysági Alapítvány szervezésében

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának központi előadótermében került sor a GENIUS Jótékonysági Alapítvány szervezésében 2023-as matematika tehetséggondozó hétvégéinek nyitó ünnepségére.

Hegedűs Csilla

Váradi Natália, az alapítvány igazgatója kifejtette, nyolcadik alkalommal szerveznek tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégét matematikából.

– A foglalkozások célja a 8-17 éves, matematika iránt elkötelezett fiatalok megyei, országos és nemzetközi versenyekre való felkészítése, valamint matematikai ismereteinek bővítése és elmélyítése

– hangsúlyozta, majd hozzátette, a képzésre a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által megvalósított Terebesi Viktor Emlékverseny (5-6. osztályban tanulók számára) és Geőcze Zoárd Matematikaverseny (7-11. osztályban tanulók számára) első tíz helyezettje kapott meghívást.

Az előző évekhez hasonlóan idén is névre szóló meghívót kaptak a tanulók. Összesen 56-an jelezték, hogy részt kívánnak venni a programon. Az ifjú tehetségekkel a hétvégék folyamán tizenegy szakképzett pedagógus foglalkozik. A résztvevők Kárpátalja számos oktatási intézményeit képviselik.

A versenyfelkészítő és tehetséggondozó hétvége programfelelőse, ötletgazdája Kulin Judit, az Ungvári 10. számú Dayka Gábor Középiskola igazgatója, az Ungvári Tehetségpont koordinátora, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Matematika és Informatika Tanszékének oktatója.

A versenyfelkészítő program három hétvégén valósul meg a szakgimnáziumban.

A programot a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó