Aki nem próbálta, elképzelni sem tudja, milyen nehézségek árán készül egy-egy újság.
Amióta rendszeressé váltak az áramkorlátozások, az öt-hat órás szünetek között legfeljebb két óránk van rá, hogy a korábban fél-, egész napi szerkesztési, tördelési, korrigálási stb. munkát elvégezzük. Sőt, másfél vagy ennél is kevesebb, mivel az áram megjelenése után jobb esetben fél óra kell ahhoz, hogy a kiszámíthatatlan áramkikapcsolás miatt szabálytalanul leálló számítógépek, belső hálózat, internet, wifi, nyomtatók ismét működőképesek legyenek, szinkronba kerüljenek és használni tudjuk őket. És mekkora az örömünk, ha nem kell szakembert hívnunk és mesterhez sem kell szállítanunk a sokadik vészleállás miatt tönkrement valamelyik munkaeszközt. És ha nem tűnik el a konnektorok feléből az áram és nem csupán néhány számítógép indul újra, hanem a világítótestek is működnek, s nem kell félhomályban hunyorognunk a klaviatúra betűit keresve… Lehetetlen átadni a küzdelmes munkafolyamatot, olyan ez, mint a gyereknevelésről beszélni. Amíg valaki nem próbálja, csak halvány elképzelése van róla. De nem szeretnék panaszkodni, hisz végeredményben minden héten letesszük az olvasó elé a lapot.
Pont ellenkezőleg. Életrevaló, szemfüles, élelmes, ügyes, talpraesett, gyakorlatias, belevaló, leleményes. Tágabb értelemben ezek a jelzők ugranak be, ha a kárpátaljaiak egyedülálló alkalmazkodó képességére gondolok. Hiszen annak ellenére, hogy nincs áram, a kávézók, az éttermek az első napok ijedtsége után ma nap mint nap kinyitnak és zamatos kávéillattal csalogatják magukhoz vendégeiket. Mert ott berregnek előttük a generátorok. A fodrászatokban csattognak az ollók, a hölgyek ugyanolyan ízléses frizurával és friss manikűrrel járnak, mint máskor, mert a manikűrösök már beszerezték a gél lakkhoz szükséges portatív UV lámpákat és külső akkumulátorral működő tévés világítótestekkel varázsolnak fényt a szalonban. Senkinek nem zsíros a haja, nem jár ápolatlanul, gyűrött ruhában, mert a lakásban bekapcsolva hagynak egy égőt, hogy ha éjjel egy órakor jelenik meg az áram, azonnal indulhassanak tisztálkodni, mosni, vasalni.
Miközben hol a mobil hálózat, hol a fűtés, hol a vízszolgáltatás hiányzik, az ábécékben friss kenyeret, péksüteményt kínálnak, és a bankkártyás elszámolás is működik. A patikákban felírják az eladott orvosság nevét, adagját és utólag ütik be a pénztárgépbe. A forgalmat a jelzőlámpa helyett rendőrök irányítják, olykor még jobban is…
Az emberek a középkori körülmények között is igyekeznek civilizáltak maradni, ragaszkodni megszokott életmódjukhoz, amennyire csak lehetséges. Mert ez kell a túléléshez.
Az Istenbe vetett hit, elődeink génjeinkbe ivódott évszázadokon át való kitartása, egy-két optimista ember a környezetünkben, aki akkor is felcsillantja a reményt, ha mi már teljesen elcsüggedtünk… Kinek-kinek megvan a maga csodaszere a nehéz helyzet elviselésére. Egyben azonban hasonlítunk, mi kárpátaljaiak: szívósak, kitartóak és rendületlenek vagyunk.
