Van már olyan ok, amiért kiengedik Ukrajnából a köztisztviselőket

Bizonyos feltételek mellett engedélyezte Ukrajna kormánya, hogy külföldre utazhassanak a központi kormányzat és a helyi önkormányzatok tisztségviselői – írja a Korrespondent.

A Miniszteri Kabinet módosított a határátlépési szabályzaton, amely a köztisztviselők kiutazását hivatott szabályozni. A hírt az ukrán Állami Határőrszolgálat közölte hivatalos Telegram-csatornáján. A határozat értelmében azok a férfiak és nők, akik külföldön tartózkodó saját, gyámságuk alatt álló vagy örökbefogadott kiskorú gyermeküket akarják meglátogatni, elhagyhatják az országot. A tisztviselők abban az esetben is kiutazhatnak az országból, ha 18 év alatti gyermeküket külföldre kísérik.

A határőrszolgálat felsorolta azokat az okmányokat is, amelyeket az útlevél mellett be kell mutatniuk a köztisztviselőknek kiutazáskor:

  • gyermek születési anyakönyvi kivonata,
  • a gyermek külföldi tartózkodását igazoló dokumentum.

Ezen túlmenően a férfiaknak maguknál kell tartaniuk az egyedülálló szülő státuszát, a gyermek önálló nevelését és eltartását igazoló dokumentumot.

A köztisztviselők elhagyhatják Ukrajna területét gyógykezelés céljából, ha rendelkeznek az ezt igazoló dokumentumokkal és az egészségügyi minisztérium levelével. A közalkalmazott haláleset esetében is kiutazhat külföldre, ha az elhunyttal első vagy másodfokú rokoni kapcsolatban áll.

A különböző szintű köztisztviselők külföldi nyaralásával kapcsolatos botránysorozatot követően január 23-án Volodimir Zelenszkij rendeletet írt alá, amelyben hatályba léptette a Nemzetbiztonsági Tanács által meghatározott, a köztisztviselők külföldi utazásaira vonatkozó korlátozásokat. A Miniszteri Kabinet kidolgozta a tisztviselők határátlépésének eljárását, és január 27-én jóváhagyta az erre vonatkozó határozatot, amely csak az üzleti és szolgálati utakat engedélyezte eddig.

Kapcsolódó:

A háború végéig a posta foglalkozik a nyugdíjak kézbesítésével

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó