A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet családi délutánra hívta a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) tagcsaládjait a Beregardói Perényi Zsigmond Kultúrkúriába. A civil szervezet 2020-tól tevékenykedik az impozáns épületben egy európai uniós program keretében. A szervezők szeretettel vártak kicsiket és nagyokat egyaránt.
Hegedűs Csilla (Beregardó)
Pallagi Marianna, a Pro Cultura Subcarpathica igazgatója kiemelte, az elmúlt években számos színes programot sikerült megvalósítaniuk, általában külön a gyerekek és külön a felnőttek számára, de most úgy döntöttek, hogy családokat hívnak meg egy kellemes délutánra.
– Most már a végéhez közelít az ArtSpace elnevezésű európai uniós projektünk, aminek köszönhetően az elmúlt időszakban több mint száz rendezvényt tarthattunk itt. Számos iskolás és óvodás korú gyereket, illetve táborozó fiatalokat is vendégül láttunk. Most szerettük volna ötvözni a kettőt, és a családok számára is szervezni egy vidám alkalmat. Ehhez nagyszerű partnernek bizonyult a nagycsaládos egyesület – fejtette ki Pallagi Marianna.
Szilágyiné Tóth Gabriella, a KMNE egyik alelnöke örömmel vette, hogy a Pro Cultura Subcarpathica rájuk is gondolt, és ilyen remek délutánt szervezett számukra.
– Szép számmal összegyűltünk, s jó volt látni, hogy mindenki fantasztikusan érezte magát. Persze az egyesületünk is mindent megtesz azért, hogy tagcsaládjaink télvíz idején se unatkozzanak, így a hétvégén sísulira, sítúrára és hófánkozásra várjuk az érdeklődőket. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy rendszeresen találkozzunk egymással, és vidáman, hasznosan töltsük a szabadidőnket. Az is tapasztalható, hogy így, együtt jobban átvészeljük a félelmet, a szorongást, kicsit feloldódunk, ami bátrabbá és erősebbé tesz – tette hozzá a KMNE alelnöke.
A délután színes programokból állt. Akik úgy döntöttek, hogy kézműveskedni szeretnének, családi naptárakat, karkötőket és kopogtatókat készíthettek, illetve a gyertyasodrás elsajátítására is volt lehetőség. Kurmai Ráti Szilvia mesemondó mi mással, mint mesével kedveskedett a legkisebbeknek. Szilágyi László és neje, Gabriella moldvai táncházra invitálta a megjelenteket, a kicsiknek Gabriella népi játékokat tanított.
A program az Európai Unió Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 ArtSpace című projektjének keretében valósult meg.