Az év végére meghaladja a háromezret a végzősök száma a német hadsereg (Bundeswehr) ukrán katonáknak szervezett kiképzőprogramjaiban – mondta a német védelmi miniszter. Boris Pistorius az Alsó-Szászország tartományi Munsterben működő harckocsizó-képző központban tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a programok a terveknek megfelelően haladnak, a hazájukat az orosz támadások ellen védő ukrán katonák pedig nagyon elkötelezettek és […]
Nap: február 20, 2023
Zelenszkij világháborúval riogat
Világháborúhoz vezetne, ha Kína szövetkezne Oroszországgal – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán államfő egy hétfői német interjúban. A Die Welt című lap hírportálján közölt interjúban az ukrán elnök kiemelte: Ukrajnának fontos, hogy Kína ne támogassa Oroszországot az Ukrajna elleni háborúban. Mint mondta, valójában azt szeretné, hogy Kína Ukrajna mellé álljon, de nem gondolja, hogy ez „ebben […]
A háború újabb kárpátaljai áldozatai
Újabb gyászhírek érkeztek a vidékre. Február 20-án a megyeszékhelyen helyezték örök nyugalomra Vaszil Miovkanyics főtörzsőrmestert – közölte óaz Ungvári Városi Tanács. A férfi 36 éves volt. A Nagybereznai járásban lévő Zahorb (Határhegy) községben született, 1996 óta az ungvári járási Szürtében élt. Autószerelőként dolgozott. A katona február 6-án a Luhanszk megyei Nevszke falu közelében vívott csatában […]
Halálos baleset Kárpátalján: gyermek is van az áldozatok között
Kisbusznak ütközött egy kamion a Kijev-Csap főúton, Alsóverecke (Nyizsnyi Vorota) közelében. A balesetnek halálos áldozatai is vannak. A kárpátaljai járőrszolgálat tájékoztatása szerint az ütközetben három ember vesztette életét, köztük egy gyermek. A halálos baleset körülményeit a helyszínen vizsgálják. A főút ezen szakaszán forgalomkorlátozást vezettek be, Alsóverecke településen keresztül lehet haladni. A baleset az M-06-os autóúton […]
Ukrenergo: az áramfogyasztás növekszik, de nincs hiány
A villamosenergia-rendszerben nincs hiány, és egyelőre nem is prognosztizálható, hogy lesz, bár a fogyasztás a munkahét kezdetével nőtt – közölte február 20-án az Ukrenergo. Stabilizálódott az áramszolgáltatás Ukrajnában. Ezzel együtt szinte nullára esett vissza az áramimport. KISZó-videó: Áramfejlesztőket adományozott egy fényeslitkei cég Kárpátaljának Az áramszolgáltató vállalat közlése szerint az ország energiarendszerében jelenleg minden típusú erőmű […]
Könnyítenének a borászatok működésén
A Legfelső Tanács bejegyezte azt a törvénytervezetet, amely az alkoholtartalmú italok előállításához szükséges engedélyek eltörlését javasolja a kisvállalkozó pincészetek számára. A GrowHow a parlament honlapjáról értesült a kezdeményezésről. A 9030-as számú projekt megváltoztatná Ukrajna egyes, a bortermelés fejlesztésére vonatkozó jogszabályait. A dokumentum létrehozói a kötelező licenc helyett a borászati termékek kisüzemi előállítási nyilvántartásának létrehozását javasolják. […]
Angol nyelvű képzés a beregszászi főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja és a Niagarai Egyetem közös szervezésében Turizmus és vendéglátás címmel képzés indult a Rákóczi-főiskola földrajz, turizmus és angol szakos hallgatói számára. A képzésen 33 diák vesz részt, de a programhoz online formában csatlakoznak a niagarai egyetem hallgatói is. Hegedűs Csilla – Tanintézetünk minden módon arra törekszik, […]
Miért látogatott Joe Biden Kijevbe?
Ukrajna hosszú távú támogatásának üzenetével érkezett Kijevbe az amerikai elnök. Mint arról beszámoltunk, hétfő reggel váratlan, előre be nem jelentett látogatást tett az ukrán fővárosban Joe Biden. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról nyilatkozott, hogy a látogatás során a nagy hatótávolságú fegyverekről tárgyaltak. Biden közölte, hogy Ukrajna további 500 millió dollárt értékben kap katonai támogatást az […]
Zelenszkij: Európának imádkoznia kell, hogy Ukrajna ne essen el
Nem lehet megváltoztatni Oroszország hozzáállását, felesleges vele mindennemű párbeszéd − szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Emmanuel Macron szavaira reagálva. A francia elnök egy interjúban arról beszélt, hogy Oroszországot le kell győzni ugyan, de nem szabad megalázni, a békét pedig a tárgyalóasztalnál kell elérni, nem a frontokon. Az olasz köztelevíziónak is nyilatkozott az ukrán államfő, […]
Kijevi remények: még a nyáron döntés születhet Ukrajna NATO-csatlakozásáról
Ukrajna reméli, hogy a legkorábban idén nyáron meghívást kap a NATO-csatlakozásra – közölte Ruszlan Sztefancsuk parlamenti házelnök egy televíziós interjúban. Arra számítunk, hogy Ukrajna a vilniusi NATO-csúcson meghívást kap, és megkezdődik a szövetséghez való csatlakozási folyamat – mondta Sztefancsuk. A házelnök elárulta, a müncheni biztonságpolitikai konferencián már tárgyaltak Ukrajna NATO-ba történő meghívásával kapcsolatos kérdésekről. A […]