A németországi Ukraine-Saarland-Berlin jótékonysági szervezet felajánlásának köszönhetően, a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása (KHÖT) és a KárpátHáz civil szervezet közreműködésével nemrégiben a beregszászi kórház részesült értékes és hasznos adományban. A két kárpátaljai szervezet most szintén a németországi szervezet adományával a Mezővári Idősotthonba érkezett. Emellett a KHÖT 250 kilogramm száraztésztát biztosított az idősotthon számára.
Hegedűs Csilla
– Húsz férőhelyes az intézményünk, jelenleg tizenhat idős emberről gondoskodunk. Többségük a Beregszászi kistérségből érkezett, de helyieket is befogadtunk – mondta File Anikó, a Mezővári Idősotthon vezetője. – A beregszászi polgármesteri hivatal rendszeresen támogat bennünket, de a mostani segélyszállítmány is rendkívűl hasznos számunkra.
Hála Istennek az itt élő öregek semmiben nem szenvednek hiányt, igyekszünk nekik mindent megadni.
Az épület nagy része fel van újítva. Ha minden jól megy, a nyár folyamán a többi helyiséget is fel szeretnénk újítani, hogy az idős emberek komfortosan érezzék itt magukat – tette hozzá az intézményvezető.
Varga Tamás köszönetét fejezte ki Péter Csabának, a KárpátHáz civil szervezet elnökének, és Tóth Győző ügyvezetőnek a folyamatos támogatásért.
– Ilyen nagy értékű adományt az öregek otthona még nem kapott.
Nagyon jó helyre került mind a tartós élelmiszer, mind a meleg ruha, mind a járókeretek és kerekesszékek, hiszen az itt élők gondozásához ezek nagyban hozzájárulnak, mindennek hasznát veszik majd – fejtette ki Mezővári elöljárója.
A KárpátHáz Segítő kezek elnevezésű projektje elsősorban idős, egyedülálló, rászoruló emberek támogatása miatt jött létre. Az elmúlt egy évben több faluban, közel száz nyugdíjasnak segítenek hétről-hétre átvészelni ezt a nehéz időszakot. – A háború kitörése óta szervezetünk programjainak egy részét szociális irányba fordította. A mostani mezővári kiszállásunk is ennek a programnak a része. Partnereinknek, így a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásának (KHÖT) köszönhetően tartós élelmiszert, orvosi eszközöket, és meleg ruházatot hoztunk az itt élő öregeknek.
A háború miatt még többen váltak rászorulóvá, ezért mi kötelességünknek érezzük a nehézségekkel küzdő embertársainkat megsegíteni – hangsúlyozta Tóth Győző.
Végül a szervezetek képviselői meglátogatták az idős embereket, elbeszélgettek velük, s további támogatásukról biztosították mind őket, mind az intézmény munkatársait.