Háború és oktatás: Csepében 4 menekült gyermek jár iskolába

A Tiszapéterfalvai kistérségben jelenleg 18 menekült tartózkodik közintézményben.

A legtöbben Csepében voltak elszállásolva, így nem meglepő, hogy az ottani iskolába több menekült gyerek is beiratkozott az elmúlt egy év folyamán. Most négyen vannak, ketten a 3. és ketten az 5. osztályban.

Simon Rita

– A háború kirobbanását követően a településre nagyon sok menekült érkezett. Akkor távoktatásban működtünk, 33 ideiglenesen áttelepült gyermek iratkozott be az intézményünkbe – magyarázta Grigorják Natália, a Csepei Oktatási-Nevelési Központ igazgatója. – Még Nagypaládról is becsatlakozott az online oktatásba egy kislány, aki ukrán iskolában akart tanulni. Mi mindenkinek lehetőséget adtunk a tanulásra, de nem mondanám, hogy mindegyikük aktívan részt is vett az oktatási folyamatban. A fele csak passzív megfigyelő volt. Ők, mihelyst stabilizálódott a helyzet, vissza is mentek a lakhelyükre, többen Kijevbe, de még Krivij Rihbe is visszatértek. Ez a két gyerek, akik még jelenleg is az óvodában kialakított menekültszállón laknak a családjukkal, harkiviak, nekik nincs hová visszamenniük.

– Hogyan sikerült a beilleszkedés?

– Az egyik gyerek csak szeptembertől jár iskolába. Vele volt egy kis probléma, igencsak megviselte a helyzet.

A közösség befogadta, a tanulók igyekeztek kedvesek lenni vele, de ő nagyon bizalmatlanul viszonyult a többiekhez. Viszont azóta már rendbe jött minden, jólérzi magát köztünk. Most februárban pedig jelentkezett még egy gyerek, aki már állítólag májustól itt van Csepében, de még csak most döntött úgy, hogy nálunk fog tanulni. Eddig, az édesanyja elmondása szerint, online vett részt az órákon otthoni, donecki iskolájában. Viszont nincsenek megelégedve a tanítással, ezért jobbnak látták átállni a jelenléti oktatásra. A gyermek nagyon kedves, barátságos, rögtön beilleszkedett. Az anyuka elmondása szerint örömmel jön iskolában. A harmadik osztályba egy ikerpár jár, ők is szorgalmasok, nincs velük probléma. Eleinte oroszul beszéltek, de most már lassan-lassan áttértek az ukránra, meg is dicsértem őket, hogy milyen szépen beszélik az államnyelvet. Otthon megszokták, hogy csak a tanórákon beszéltek ukránul, a szünetekben oroszul kommunikáltak.

Az áramkimaradások az ugocsai diákoknak is megnehezítették az életüket. Az aggregátor csupán arra volt elég, hogy a fűtést biztosítsa.

A sötétséget úgy küzdötték le, hogy az első órákat testnevelésre vagy beszédkészség-fejlesztésre cserélték az írás és olvasás helyett. Később pedig elhúzták a függönyt, hogy minél több fény jöjjön be a tantermekbe.

Megoldották, sikerrel vették az akadályt. Az igazgatónő arra a kérdésre, hogy mi volt a legnehezebb az elmúlt évben, nem is az áramkimaradásokat említi, hanem a távoktatást:

– Egyértelműen a távoktatás. A tanárok belejöttek, de a gyerekeknek és a szülőknek nagyon nehéz volt. Főleg azoknak, akiknek alsó osztályos gyermeke van, mert vele ott kellett ülni a számítógép előtt, minden munkát félre kellett tenni. Jelenléti oktatásnál a szülő reggel „leadja” a gyereket és tudja, hogy jó helyen van. A nagyoknál pedig pont fordítva volt, rájuk már nem annyira figyelnek oda a szülők – tisztelet a kivételnek –, így ők ravaszkodtak. Hol bejelentkeztek, hol nem, kiléptek, nem figyeltek. A tanárok mindent megtesznek, hogy átadják a tananyagot, de a távoktatás sosem érhet fel a hagyományossal. Sokat veszítettünk, és ezt szinte lehetetlen behozni. Nekem is van egy 10. osztályos gyermekem, látom, hogy az elmúlt három év milyen következményekkel jár számára is.

Megtudtuk, az intézmény diákjai a légiriadó esetén 3 helyre menekülhetnek, az egyik helyszín majdnem egy kilométerre van az iskolától. Pince hiányában a kicsiket a szemben lévő római katolikus templom alagsorába viszik, az 5-9. osztályosok egy régi kávézó óvóhelyére mennek, míg a felsősök az óvoda épületének pincéjében húzódnak meg.

Az intézménybe összesen 373 diák jár. Ebből 45-en magyar osztályokba. 130-an a környező településekről utaznak be. A háború óta nagyjából 30-35 diák költözött ki külföldre, de még most is mennek el.

– Úgy volt, hogy csak ideiglenesen lesznek távol, de időközben már ott is beiratkoztak az iskolába, és nem győzik a párhuzamos tanulást. Habár vannak, akik nagyon ügyesen megoldják. Nem szeretnénk egy diáknak sem elengedni a kezét, legyen közel vagy távol, a mi feladatunk, hogy minden szükséges feltételt megteremtsünk nekik ahhoz, hogy magas színvonalú oktatásban részesüljenek.

Tanévkezdés: mindent megtettek a jelenléti oktatás érdekében