Nemrég csatlakoztam a Kárpátalja régi és mostani képeken csoporthoz. Nem bántam meg! A lelkes lokálpatrióták tucatjával töltik fel a Facebookra a legkülönfélébb fényképeket, melyeket lelkesen, hol nosztalgiával, hol őszinte rácsodálkozással, hol pedig az (újra)felfedezés kellemes örömével nézegetek.
Elsősorban a Beregszászról készült fotóknak örülök. Nem csoda, hiszen e városban születtem, s bár egyre ritkábban van alkalmam végigsétálni a Tinódi utcán, átballagni a Vérke hídján, megnézni, állnak-e még a platánfák az egykori Magyar Királyi Állami Főgimnázium előtt, gondolatban (álmomban) mindezt gyakran megteszem.
Miért hozakodom elő mindezzel? Mi az, ami arra ösztönöz, hogy évtizedekkel ezelőtti emlékekből emeljek bástyát, építsek biztos menedéket? A múltidézéssel járó, lelket simogató érzések előcsalogatása mellett talán leginkább az, amit akár önámításnak is nevezhetünk, de én itt és most inkább önvédelemként élek meg.
Manapság gyakran hallani: e sötét felhőkkel terhelt időkben a legfontosabb, hogy összetartsunk, felkaroljuk a leginkább kiszolgáltatottakat, segítsünk a bajbajutottakon, mentsük meg értékeinket a jövőnek.
Mindez fontos és megszívlelendő.
Mindezek hangoztatása mellett tudatosítanunk kell: csak az az ember képes feltétel nélkül, tiszta akarattal odahajolni másokhoz, aki ismeri saját gyökereit, elfogadja és felmutatja, félti és gyarapítja annak a közösségnek az értékeit, amelyikhez tartozik.
Az nem baj, ha valaki az Ung partján sétálva, a munkácsi várban merengve, a técsői Kossuth-szobornál fejet hajtva vagy a Fehér- és a Fekete-Tisza összefolyásánál számot vetve lel rá arra az ösztönző erőre, mely a közös jó felé viszi. A lényeg, hogy megszülessen a felismerés: a múlt gyökerű jelen csak akkor terem biztos jövőt, ha tiszta a szándék és erős a hit.
Embert próbáló kihívásoknak kell megfelelnünk, s nekünk nem adatott más fegyver, mint maga a közösség, az összekapaszkodás, mely pajzs és nem kard.
Sokan vagyunk kalandozók Kárpátalján. Egyszerre utazunk térben és időben. Útitársunk a remény. Poggyászunk maga az élet. Nehéz teher. Ha közösen visszük, könnyebb.
