Negyven éve gyakorolja az egészségügyi hivatást. Kardiológusként azon buzgólkodik, hogy a szív és érrendszeri betegek ismét „talpra álljanak” és teljes életet élhessenek. Tudásvágya kimeríthetetlen, jelenleg éppen angolul tanul. Realistának vallja magát, de mosolya alapján tagadhatatlanul pozitívan szemléli az életet. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Jaszencsák Erika kardiológus, a Kárpáti Szanatórium rehabilitációs osztályának vezetője, a Magyar Kardiológusok Társaságának tagja.
Magyar Tímea
– Hogyan lett szívdoktor?
–A nővérem példáját követtem a szakmaválasztásban. De nagy hatással volt rám az is, hogy anno az 1960-as években súlyosan megbetegedett a nagymamám. Megműtötték, hosszú kezelést igényelt, de megmentették az életét. Sokat jártunk be hozzá a kórházba, láttuk, hogyan dolgoznak az orvosok és „megfertőződtünk” az egészségüggyel. Így a nővérem után én is ezt a hivatást céloztam meg, csak a bátyánk nem egészségügyis. Az Ungvári 10. Számú Zalka Máté Középiskola befejezése után 1976-ban felvettek az Ungvári Állami Egyetemre, amit 1982-ben fejeztem be. Azonnal a munkácsi járási Kárpáti Szanatóriumba helyeztek, az idén augusztusban lesz negyven éve, hogy ott dolgozom.
– Negyven éve reggelente útnak indul Ungvárról?
– Különbözőképpen alakult az életünk. A férjemmel 26 évig Beregszentmiklóson laktunk. Aztán amikor Ungvárra költöztünk és lett autónk, igen, naponta útra keltünk, mivel ő is orvos a szanatóriumban. A kardiológiai rehabilitációs osztály 1980-ban alakult, én 1983-ban kerültem az intézménybe és 1987-ben lettem a rehabosztály csapatának tagja, majd 1992-től a vezetője. Sok ateroszklerózisban és szívisémiában szenvedő páciens munkaképtelenné válik, hatalmas gazdasági kárt okozva ezzel az országnak. A rehab programnak az a célja, hogy fokozatosan ismét integráljuk ezeket az embereket a munka világába. A gyógyszeres, a mentális kezelés és a fizikoterápia segítségével a 80 százalékukat sikerül is „talpra állítani.” Évtizedeken keresztül az eredményesség alapján országos szinten az élmezőnyben álltunk.
– Idén válik nyugdíjas korúvá. Hogyan tovább?
– Sajnos december óta nem működik az osztályunk, mivel a helyiségeinkben Kelet-Ukrajnából áttelepült menekültek, többek között gyerekek vannak elszállásolva. És az állami finanszírozású beutalók kiadása is leállt ideiglenesen, így elhatároztam, hogy nyugdíjba vonulok.
– Negyven év alatt sokat fejlődött a megyében a kardiológiai ellátás. Mi az oka, hogy ennek ellenére máig a szív- és érrendszeri megbetegedések vezetik a sort?
– Ez tény, a mai fejlett sebészeti eljárásoknak köszönhetően jóval nagyobb eséllyel gyógyulnak meg a páciensek. Hogy számuk nem csökken, annak banális oka van: mindez a helytelen táplálkozásnak, a mozgásszegény életmódnak, a stressznek a következménye. Az érrendszeri betegségek észrevétlenül, lassan alakulnak ki, ezért, amíg nem adnak magukról jelet, mindenki azt gondolja, hogy ő nem veszélyeztetett. Az évek óta elhanyagolt szűrővizsgálatokkal idejekorán kimutatható lenne a korai elváltozás. Ám az emberek, sajnos, erre sem szánnak időt. A fiatalok némileg tudatosabbak, többet foglalkoznak az egészségükkel, de az idősebbek mentalitása nem változik. Pedig a napi 45 perc mozgás és a káros szokások elhagyása elengedhetetlen lenne.
– Családjában több egészségügyis is van. Ha körbe ülik az asztalt, nagy szakmai viták zajlanak? Vagy családi körben kizárják a szakmát?
– A férjem, Vladimir neurológus és akupunktúrás orvos, az idősebbik lányunk, Ingrid onkológus, Magyarországon él a családjával, a kisebbik, Krisztina, egészségügyi menedzsmenttel foglalkozik. Kizárt, hogy ne kerüljön elő a szakma, amikor együtt vagyunk.
– Hány év házasság van a hátuk mögött?
– A férjemmel az egyetemi éveink alatt egy házibulin ismerkedtünk meg. 42 éve vagyunk együtt. Ingrid révén két unokánk van, Péter, aki a debreceni egyetem orvosi karán tanul és Zsuzsanna, aki jogásznak készül.
– A doktornő kihez fordul, ha egészségügyi panasza van?
– Korábban nagyon jó kollégámhoz és barátomhoz, a néhai Sütő Mihály doktorhoz fordultam, ha gondom akadt. Széles látókörű szakember, rendkívül jó diagnoszta volt. Egy ideje kis mozgásszervi problémával küzdök, gyakran kínoz ízületi fájdalom, ezért fájdalomcsillapítás gyanánt a férjem akupunktúrás módszerével szoktam élni.
– Most, hogy kényszerpihenőn van, mivel telnek a napjai?
– Mindig nagyon szerettem olvasni, elsősorban a klasszikusoktól, jelenleg jut is rá időm. Ezenkívül imádok nyelvet tanulni. Órákat töltök az angol nyelvvel, autodidakta módon sajátítom el az új ismereteket. A könyveket is eredetiben szeretem olvasni, most éppen William Somerset Maugham novelláit bújom.
– Egy háborús országban nyilván nem könnyű optimistának maradni. Ön miből merít energiát, hajtóerőt?
– Nem mondanám, hogy optimistának, sokkal inkább realistának tartom magam. Emocionális, intuitív ember vagyok, de két lábon állok a földön, nem ringatom magam illúziókban. Ha padlón vagyok, sokat hezitálok, a legrosszabbra számítok, ezért sikerélmény, amikor kilábalok a problémából. Van bennem egy kis fatalizmus, ami sokszor elrettent. Hiszem, hogy véletlenek nincsenek, valami determinálja életünk eseményeit, minden mindennel összefügg.
ؘ– Könnyen elsírja magát?
– Nem. De ha a helyzet úgy hozza, nem tartom vissza a sírást.
– Gyakran nevet egy jóízűt?
– Szeretek nevetni. Baráti körömben is jó kedélyű emberek vannak, akikkel sokat viccelődünk. Olykor csipkelődök is, de csak jóindulatúan.
– Ha ki kell önteni a lelkét, kihez fordul?
– Nem tárulkozom ki könnyen. Inkább magamban őrlődök.
– A politikát mennyire követi figyelemmel?
– Foglalkoztat. Anyukám történelem-földrajz szakot végzett, így gyerekkoromtól kezdve kezembe kerültek a történelemmel, a világ változásaival foglalkozó könyvek. Nem volt olyan újság, amit el ne olvasott volna, minden lapot járatott, és ezt eltanultam tőle. A mostani háborús helyzet reménytelenséggel tölt el. Nagyon sajnálom a sok tönkrement életet, családot, várost. Számos egykori belső ukrajnai páciensem révén, akik olyan megyékben élnek, ahová rakéták csapódtak be, mivel tartjuk a kapcsolatot, első kézből értesülök a történésekről.
– Van bakancslistája?
– Mivel imádok utazni, szeretnék még eljutni néhány helyre. Az óceánon túlra nem vágyom. Európában már sok államot felkerestem, de még nem voltam például Franciaországban.
– Szeret vitázni?
– Többnyire beleállok a vitákba, de persze attól függ, ki a beszélgetőpartnerem és mi a téma.
– Mit vagy kit vinne magával egy világkörüli útra?
– A férjemet és egy baráti házaspárt, akikkel gyakran utazunk, már összeszokott csapat vagyunk.
– Mitől fél a legjobban?
– A betegségektől.
– Vannak visszatérő álmai?
– Szinte minden éjjel álmodom és visszatérő, gyerekkoromból eredő álmom is van. De nem tulajdonítok ennek nagy jelentőséget, már megszoktam.
– Mit fog csinálni, amikor véget ér a háború?
– Erre vágyom nagyon, hogy végre nyugalomban, biztonságban élhessünk. Hogy ne kelljen félnünk a holnaptól…
