Vajon mekkora lehet az ország lakosságszáma? Mennyi időre lesz szükség Ukrajna egyébként is negatív demográfiai mutatóinak javulásához, vagy legalább háború előtti szintre való visszaállításához? Mivel lehet majd hazacsalni a háború borzalmai elől elmenekült embereket? Olyan kérdések ezek, amelyek a napi harctéri jelentések követése mellett még ritkán merülnek fel bennünk, pedig…
Az ország függetlensége alatt végzett egyetlen, 2001-es népszámlálás 48 millió 457 ezer személyt jegyzett. Mellesleg 54 százalékuk nő volt. Az idei állami költségvetés tervezetének indoklásában tavaly januárra már csak 34,5 millió állampolgárra tették az ellenőrzött területeken élők számát, tavaly augusztusban számukat 28 millióra becsülték. Az ukrán emberjogi biztosi hivatal a múlt év végén arról számolt be, hogy 2022. február 24-e után több mint 14,5 millió ukrajnai hagyta el az országot és legalább 11,7 millióan az Európai Unió országaiban találtak menedékre. Ebből 7,7 milliót átmeneti védelemben részesülőként vettek nyilvántartásba Európában.
A demográfusok még a háború kitörése előtt drámainak nevezték a születési aránnyal kapcsolatos helyzetet. Hisz ahhoz, hogy a népesség ne csökkenjen, az kell, hogy 100 nő legalább 220 gyermeket szüljön. A növekedéshez pedig családonként eleve három gyermeknek kellene világra jönnie. Ehhez képest Ukrajnában 2021-ben 100 hölgy legfeljebb 110 babának adott életet. És akkor még nem beszéltünk az európai viszonylatban alacsony élettartamról és a halálozási arányról: az országban 100 születésre 262 haláleset jut.
Jelenleg egyetlen felelősségteljes szakember sem veszi a bátorságot, hogy megsaccolja, mekkora lehet a valós lakosságszám. A határon ki, illetve belépők számából nem lehet következtetni, ki az, aki végleg, és ki az, aki ideiglenesen hagyja el szülőföldjét. Ha holnap véget érne a háború, akkor is hónapok, talán évek múltán derülne csak ki az emberi veszteségek pontos száma az orosz háborús bűnök olyan helyein, mint Mariupol vagy Bahmut. Az egymásnak ellentmondó különféle statisztikák is fokozzák a zűrzavart. A reproduktív korú fiatal korosztály egy része életét vesztette a harcokban, másik részük külföldön van, és a bizonytalan helyzet miatt azok sem vállalnak gyereket, akik itthon maradtak.
Nyilvánvaló, hogy minél tovább fennmarad a rakétacsapások veszélye, annál több hazánk fia illeszkedik be egy idegen országba és annál nehezebb lesz a választás: visszatérjenek-e a háború után vagy folytassák az alkalmazkodást az új körülményekhez? A fiatalok döntésében egyértelműen az is közre fog játszani, hogy míg most az itthoni távoktatás mellett külföldön dolgozva akár havi kétezer eurót is meg tudnak keresni mindenféle képesítés nélkül, az itthoni szakképesítést követelő állásajánlatok többnyire nyolcezer hrivnyás bérrel „kecsegtetik” őket. Az sem mellékes, milyen körülmények között találják magukat, ha esetleg eltörlik az ideiglenes védelem révén járó ingyenes lakhatást. Már most több jel utal arra, hogy fogyóban a vendégszeretet és lakbér fizetésére kötelezik a menekülteket…
Ukrajnának hatalmas erőfeszítéseket kellesz tennie, hogy megteremtse a legjobb feltételeket a visszatéréshez. Ha többé-kevésbé jól fizetett állás fogja várni az embereket, lesz perspektívájuk, lesz hol lakniuk, az állam pénzügyileg is ösztönzi majd a párokat a gyermekvállalásra, akkor valószínűbb, hogy majd hazatérnek és családot alapítanak. Ám egy demográfus szerint még így is legalább egy-két emberöltőnyi időre lesz szükség a népességnövekedéshez. De amíg egyik válságból a másikba lépünk, a szegények még szegényebbekké válnak és háború van, nehéz optimistán gondolni a jövőre.
A fennmaradás záloga a hozzáértők szerint a mentális és fizikai egészségért felelős szakszolgálatok és a szociális támogatási rendszer együttműködésében is rejlik. Amikor ugyanis elhallgatnak a fegyverek, a katonákon kívül még rengeteg embernek lesz mentális, pszichikai problémája, sokan szorulnak majd segítségre, támogatásra.
Mi változna, ha mindezen intézkedések megtörténnének?
Olyan kérdés ez, amire ma még senki nem tudja a választ.
