A kárpátaljai helyi és áttelepült mikro-, kis- és középvállalkozások tulajdonosai akár 10 000 dollár támogatásban is részesülhetnek a Helyi foglalkoztatási partnerség Kárpátalján című projekt keretében. A verseny során előnyt élveznek, akik belső menekülteket, fogyatékkal élőket, a 2014–2023-as harcok veteránjait, korlátozott munkaképességűeket, egyedülálló szülőket, 50 év felettieket, fiatalokat (18-25 éves) foglalkoztatnak. A résztvevők legfeljebb 10 000 […]
Hónap: 2023 március
Az agrárminisztérium a gabonatermés csökkenését prognosztizálja
Az agrárpolitikai minisztérium az idei búzatermést 16,6 millió tonnára jósolja, miközben tavaly mindez elérte a 20,5 millió tonnát – számolt be az illetékes tárca sajtószolgálata. Idén az Ukrajna ellenőrzése alatt álló területen a 2023-as betakarításra tervezett gabona- és ipari növények termőterülete 19,3 millió hektár, ami tulajdonképpen hasonló az előző szezonhoz (19,8 millió hektár). „A gabona […]
NMT: Április 3-tól lehet jelentkezni
A multidiszciplináris nemzeti tesztre (NMT) való regisztráció április 3-án kezdődik, írja az Osvita. A multiteszt leendő résztvevői egy hónapon keresztül, május 3-ig jelentkezhetnek a megmérettetésre. Ez idő alatt létre kell hozniuk a saját fiókjukat és be kell nyújtaniuk a regisztrációs dokumentumokat. Azok, akik jelentkeztek, május 7-ig még módosíthatják személyes adataikat a fiókjukban. ZNO: július 18-án […]
Idén tavasszal 200 millió fát ültetnek el Ukrajnában
A Környezetvédelmi és Természeti Erőforrások Minisztériuma 2023 tavaszán legalább 200 millió facsemete elültetését tervezi – jelentette be Ruszlan Strilec miniszter. „Az Erdők Nemzetközi Napján kezdődik hivatalosan a tavaszi faültetési szezon Ukrajnában. Idén legalább 200 millió palántát tervezünk elültetni, nemcsak a békés övezetekben, hanem a megszállt területeken is. Az agresszoroknak meg kell értenie, hogy az erdők […]
Fontos a gyerekek utaztatásával kapcsolatos biztonsági szabályok betartása
Egy hét leforgása alatt 27 járművezetőt bírságoltak meg Kárpátalján, akik nem használtak gyerekülést a kiskorúak utaztatása közben. Az ilyen szabálysértésért 510 hrivnya bírság szabható ki, azonban, ha egy éven belül ez ismételten megtörténik, a büntetés már 850 hrivnyára emelkedik. A járőrszolgálat munkatársai felhívják a sofőrök figyelmét, hogy minden esetben kötelező a biztonsági övvel felszerelt gyerekülés […]
Okszen Liszovij lett az új ukrán oktatási miniszter
Szerhij Skarlet 2020 óta töltötte be a miniszteri pozíciót, most leköszönt posztjáról. Helyére a Kis Tudományos Akadémia Nemzeti Központ vezetőjét, Okszen Liszovijt nevezték ki új oktatási és tudományos miniszternek. Ő immár a 12. tárcavezető a független Ukrajna történetében. A vonatkozó határozatot az ukrán parlament 313 szavazattal fogadta el. Okszen Liszovij a filozófiai tudományok kandidátusa, egyetemi docens. […]
Az orosz erők naponta 20 ezer lövedéket használnak el
Az ukrán hadsereg azonban rosszul áll a tüzérség terén. Az EU által felajánlott egymillió tüzérségi lövedék roppant hasznos Ukrajnának, de több lőszerre van szükségünk. Több kell az ellenség megfékezéséhez. Becslések szerint az orosz megszállók naponta több mint 20 ezer lövedéket használnak el a teljes frontvonal mentén. Ennek száma nyáron meghaladta a 60 ezret is. A […]
Három új minisztert neveztek ki Ukrajnában
Mihajlo Fedorov, Okszen Liszovij és Olekszandr Kamisin jelölésére több mint 300 parlamenti képviselő szavazott. A Legfelső Tanács keddi plenáris ülésén három új minisztert nevezett ki – számolt be róla Olekszij Honcsarenko parlamenti képviselő Telegram-csatornáján. Így Mihajlo Fedorovot az innovációért, az oktatás, a tudomány és a technológia fejlesztéséért felelős miniszterelnök-helyettesnek nevezték ki. Az erről szóló határozatot […]
Csak márciusban mintegy 140 határsértőt tartóztattak fel Kárpátalján
Az elmúlt 24 órában a hatóságok 10 határsértőt vettek őrizetbe. Ebből két esetben drón és kameracsapda segített a szabálysértők azonosításában. Kárpátalján a munkácsi és csapi különítmény határőrei március eleje óta több mint 80 határátlépési kísérletet akadályoztak meg az ellenőrző pontokon kívül eső területeken. 136 katonai szolgálatra alkalmas férfit tartóztattak fel, akik illegálisan próbáltak eljutni az […]
A japán kormányfő Kijevbe érkezett
Kisida Fumio japán miniszterelnök kedd reggel Kijevbe érkezett. Kisida Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozik, hogy „kifejezze tiszteletét az ukrán nép bátorsága és türelme iránt, amely Zelenszkij elnök vezetése alatt kiáll hazája védelméért, valamint Japán és a G7-országok vezetőjeként szolidaritásáról és rendületlen támogatásáról biztosítsa Ukrajnát” – írta a japán külügyminisztérium közleményében, melyben a miniszterelnök kijevi útját […]