A talaborfalui lelőhelyről származó műszaki sóval fedeznék az ország szükségleteit

Még az idén használatba kerülhet az első tétel műszaki só, melyet a talaborfalui lelőhelyről bányásznak ki – jelentette be Facebook-oldalán Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás első helyettese. Március 19-én a megyei közigazgatás delegációja Viktor Mikita kormányzó vezetésével megtekintette a talaborfalui sólelőhelyet. Ennek apropóján Miroszlav Bileckij megjegyezte, tartanak a munkálatok, szakemberek dolgoznak a helyszínen, […]

Tovább drágulnak a zöldségfélék Ukrajnában

Hiába a rekordméretű drágulás, egyes zöldségek tovább drágulnak Ukrajnában – számolt be Olekszandr Gapon, az Ukrán Agrárgyűlés civil szervezet vezetője. Mint mondta, tavasszal minden évben emelkednek a korai zöldségek ára, de idén ezt több tényező is súlyosbítja: elveszett a vetésterületek 30%-a. Éppen ezért Izraelből és Spanyolországból szállítanak paradicsomot, ugyanakkor Törökország a közelmúltbeli földrengés miatt korlátozta […]

A hétvégén 8 illegális határátlépőt állítottak elő Kárpátalján

Mozgalmas volt a hétvége Kárpátalján az ukrán–román határszakaszon. Járőrözés közben a zöldsapkások 4, belső Ukrajnából útnak indult férfit tartóztattak fel a Técsői járásban, akik a hegyvidéken keresztül próbálkoztak átjutni Romániába. Hárman a Tisza folyó átúszásával próbálkoztak , ami egyáltalán nem veszélytelen kísérlet. Személyes holmijuk búvárruhát, úszógumit és váltóruhát tartalmazott. Arról nem volt tudomásuk, hogy az […]

Már csaknem 90 millió hrivnya hadiadót folyósítottak a kárpátaljaiak idén

2023 első két hónapja alatt 89,3 millió hrivnya hadiadót fizettek be Kárpátalján – tájékoztat a megyei adóhivatal. Ez 19,7 millióval több az előző év azonos időszakához viszonyítva. Csak februárban 46,4 millió hrivnya hadiadó folyt be a költségvetésbe. Emlékeztetőül, a hadiadót 2014. augusztus 3-án vezették be, mértéke 1,5%. Célja az ukrán hadsereg védelmi képességeinek fenntartása. Novembertől […]

Zaporizzsja megyében az orosz erők eltaláltak egy lakóházat, vannak áldozatok

Az orosz erők Grad rakétasorozatvetővel eltaláltak egy lakóházat vasárnap a Zaporizzsja megyei Kamjanszke településen, aminek következtében három civil életét vesztette, ketten pedig megsebesültek – közölte a régió kormányzói hivatala. A dél-ukrajnai Herszon megye kormányzói hivatala arról tájékoztatott, hogy kora délután az orosz erők Bilozerka települést vették tüzérségi tűz alá, ahol szintén eltaláltak egy lakóházat. A […]

A hét arca: Gécse Bianka

Gécse Bianka 19 éves. A szüleivel Szőlősgyulán él, jelenleg a Debreceni Egyetem Szociálpedagógia képzésén tanul. Nagyon szeret olvasni. Mindene a rajz és a zene. Kedvenc filme: Ha maradnék. A színek közül a kéket preferálja. Az álma, hogy legyen egy stabil munkahelye a szakmában, valamint egy boldog családja. Legszívesebben New York-ba utazna el. Aktuális példaképe Csernus […]

Széljegyzet: …titkos féreg foga rág…”

…ha Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet című verséből kölcsönöztem a címet, hadd folytassam Arany János Toldijával: „Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg? Fuss, ha futhatsz…” A gondolattársítás a mostanság átéltek alapján távolról sem véletlenszerű… Két nagy magyar költő megidézése után szerepeljen […]

A férjem a békéért halt meg – KISZó-interjú az első elesett kárpátaljai magyar katona, Kis Sándor özvegyével

Az ungvári születésű Kis Sándor volt az orosz–ukrán háború első kárpátaljai áldozata. Halálának évfordulója egybeesik a háború kitörésének évfordulójával. A 29 éves magyar származású katona az orosz invázió első napján, 2022. február 24-én vesztette életét. Sándor az ukrán haditengerészetnél szolgált szerződéses katonaként. Egy rakétatámadás következtében hunyt el a dél-ukrajnai Ocsakivban, ahol feleségével és két kisgyermekével […]

Kibírják-e az ukrán bankok a megsemmisült ingatlanokon lévő hitelek eltörlését? │KISZó-háttér

A finanszírozás forrása továbbra is kérdéses, elengedhetetlennek tűnik a nemzetközi partnerek segítsége. Az ukrán parlament 2022 júniusában törvényjavaslatot fogadott el a polgárok háború során megsemmisült ingóságain és ingatlanjain lévő jelzálog- és fogyasztói hitelek eltörléséről. Akkor Danilo Hetmancev, a parlament pénzügyi, adó- és vámpolitikai bizottságának elnöke úgy fogalmazott, „nem szabad a hitel törlesztését követelni egy már […]

A gyermekekért mindent, minden körülmények között! │KISZó-interjú

Háború és oktatás: nehéz lesz behozni a lemaradást. Egy oktatási intézményhez képest meglepően nagy a csend a Mezőkaszonyi Arany János Líceumban. Az igazgatóhelyettestől megtudjuk, a 289 diák négy épületben van szétosztva, de egyik helyiségre sem jellemző, hogy nagy hangzavar lenne a szüneteken. A teljeskörűen felújított iskola semmiben sem szenved hiányt, de az elvándorlás, az áramszünetek […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net