A húsvéti ünnepkör alkalmából Turák Angéla virágcsendéleteiből és az általa festett hímes tojásokból nyílt kiállítás Magyarország Ungvári Főkonzulátusán.
– Turák Angéla alkotásai a természet, az élet erejét, szépségét tanúsítják a mostani emberpróbáló időszakban is, amikor mindannyiunknak kapaszkodóra van szükségünk, amikor a háború miatt a Kárpátalján élő magyarok és nem magyarok hétköznapjainak minden pillanatát áthatja a bizonytalanság, az a riasztó érzés, hogy nem tudjuk, mit hoz a holnap – mondta a megnyitón Vida László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja.
A diplomata köszöntőjében kiemelte, a nyolcvankilencedik életévét nemrég betöltő festő a rajzolás és a festés fortélyai mellett a szép szeretetére, az élet igenlésére tanította több mint 60 éven keresztül a gondjaira bízott gyerekeket.
Hozzátette: Turák Angéla a mesék, gyermekkönyvek illusztrálásával is azt a nyitott, derűs világlátást adja át a felnövekvő nemzedékeknek, amire talán soha nem volt nagyobb szükség, mint a mai vészterhes időkben.
Betegsége miatt a művésznő személyesen nem lehetett jelen a festményeit bemutató tárlat megnyitóján. Helyette fia, Jacina György, a Novák Endre Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház főorvosa mondott köszönetet a kiállítás megszervezéséért, melynek emlékére egy festményt ajándékozott a főkonzulátusnak.
Az eseményen Vaszil Demjancsuk, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökhelyettese és Vaszil Pinzenik, Ungvár alpolgármestere méltatta az alkotót és a kiállítást, kiemelve a témaválasztás fontosságát. Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) elnöke a teljesség igénye nélkül ismertette az alkotó életpályáját.
A megnyitót az Ungvári Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola kórusának előadása színesítette, a diákok egy Turák Angéla által írt és megzenésített húsvéti verset adtak elő.
A tárlat – előzetes bejelentkezést követően – egy hónapig tekinthető meg Magyarország Ungvári Főkonzulátusának aulájában.