Széljegyzet: Hol vannak a férfiak?

Férfi egy órára – akad meg a szemem az egyik oszlopra ragasztott hirdetésen. Már ilyen is van? – gondolom mosolyogva.

Simon Rita

Eszembe jut, néha nekem is milyen nagy szükségem lenne egy férfira, és épp egy órácskára elég is lenne… Közelebb érve a papírlaphoz látom, a férfi szó idézőjelbe van téve, a telefonszám alatt a kisbetűs rész részletezi, hogy a „férfi” megjavít bútort, zárat, vízvezetéket, elektromos eszközöket. Na, pont erre gondoltam én is! A csap már hónapok óta csöpög, a konyhában be kellene húzni néhány csavart, a bejáratnál ki kell cserélni a mennyezeti égőket és még sorolhatnám az ilyen „apró-cseprő” dolgokat, amelyek közül néhányat egyébként már a többéves egyedülélés után én is elvégzek, de azért mégis jobb, ha az ilyesmit a férfi végzi. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha ezt nem Kárpátalján írnám le, hanem valahol Nyugaton, akkor biztosan szóvá tennék, hogy ezzel is csak mélyítem a nemek közti egyenlőtlenségeket, pedig önálló, független nőként igazán távol áll tőlem az ilyesmi).

Hogy vidékünkön hiány van a jó szakemberekből, már régóta tudjuk, hiszen egyre nehezebb efféle munkára embert találni. De eddig még legalább ott, ahol otthon volt a családfő, amit tudott, megbütykölt. Viszont most… Szinte minden második házból hiányzik a férfi. S az, hogy ilyen „szolgáltatás” is elérhető már, csak még inkább alátámasztja azt, hogy mekkora űr keletkezett a férfiak harctérre/külföldre távozásával. Az asszonyok itthon mindent magukra vállalnak, amit csak tudnak, „európaibbakká válnak” azzal, hogy már nem csak a gyereknevelés és a konyhai sürgés-forgás marad rájuk, hanem a háztáji gazdálkodás fenntartása, a kaszálás, a szüretelés, a metszés, a szerelés, a kocsi szervizeltetése, és még sorolhatnánk… Nincs ez így jól. A férfiak sem érzik jól magukat, az asszonyok sem bírják a terhelést. Mi a megoldás? Erre mindenki tudja a választ. Viszont mivel arra, amire gondolunk, egyelőre nem sok esélyt látni, ezért alternatív megoldásokhoz folyamodunk. Ami olyan, mint a „férfi” egy órára szolgáltatás – nem az igazi.

Forrás:
KISZó/Simon Rita

Post Author: KISZó