Az agrárium második éve háborús körülmények között „tartja a frontot”, így az idén Ukrajna déli régióiban már március első napjaiban megkezdődött a tavaszi vetés. Később, a kedvező időjárási viszonyoknak köszönhetően, az ország más megyéiben, köztük Kárpátalján is belefogtak a munkálatokba. Az agrárpolitikai és élelmezésügyi minisztérium számításai szerint április 21-ig az ukrajnai mezőgazdasági termelők 1 millió 5 ezer hektár gabonát és hüvelyeseket vetettek el. A legnagyobb területen, 557,4 ezer hektáron tavaszi árpa került a földbe. Tavaszi búzát 169,1 ezer, borsót 110,2 ezer, zabot 81,7 ezer, kölest pedig 1,7 ezer hektáron vetettek. Arról, hogy miként alakul az idei tavaszi vetési szezon, illetve milyen termésre számíthatunk Kárpátalján, Molnár Ildikó, a Pro Agricultura Carpatika falugazdásza számolt be.
Bujdosó Ivett
Ukrajnai…
Ukrajna több régiójában a folyamatos esőzések miatt lassabban haladnak a munkálatok. Ennek az időjárásnak a pozitívuma, hogy a talaj jelentős nedvességtartalékokat halmoz fel, amelyek elengedhetetlenek a növények fejlődéséhez. A tavaszi kultúrák vetését a tavalyi évhez hasonlóan a háború is nehezíti. Számos mezőgazdasági földterület már hosszú hónapok óta veszélyesnek minősül, ugyanis sok helyen nem történt meg az aknamentesítés.
Szakértők szerint emellett idén akut probléma a gazdálkodók forgótőkéjének hiánya.
„Nincs lehetőség teljes anyagi fedezet biztosítására. A háború egyik következményeként a gazdálkodók még az aktív gabonaértékesítés időszakában sem kapták meg a piaci árat, emellett a logisztika is költséges”
– fejtette ki Denisz Marcsuk, az Összukrán Agrártanács helyettes vezetője. Hozzátette, a gazdálkodóknak 2022-ben még volt némi anyagi tartalékuk, és a hitelprogram is működött. Jelenleg mindössze 90 millió hrivnya limittel vehető fel kölcsön, ez az összeg azonban nem elegendő a közepes méretű mezőgazdasági vállalkozások minden igényének fedezésére. Marcsuk szerint ezt a határt legalább 180 millió hrivnyára kellene emelni. A szakértő hangsúlyozta, a háború miatt idén mintegy 5 millió hektárt nem vetnek be Ukrajnában.
Az Ukrán Vetőmag Szövetség képviselői a logisztikával kapcsolatos nehézségekre hívták fel a figyelmet.
„Ez általános probléma, ami nemcsak a gazdálkodókat, hanem más termelőket is érint. Az értékesítési folyamat felgyorsítása érdekében új logisztikai útvonalakat kell találni. A gazdáknak még 2021-es gabonájuk is van, amit a háború kezdete előtt nem volt idejük eladni” – hangsúlyozta az agrárszövetség.
Jelenleg Ukrajna mezőgazdasági termékeinek exportálása korlátozott, a kivitel csak három fekete-tengeri kikötőn, illetve a nyugati határokon keresztül zajlik. Egyes országok azonban ideiglenesen elzárkóznak az ukrán mezőgazdasági termékek fogadásától, ami további nehézséget jelent az ukrajnai termelőknek.
Az MHP mezőgazdasági holding arról számolt be, hogy Ukrajna 12 megyéjében szinte az összes rendelkezésükre álló területet – 352,5 ezer hektárt – tervezik bevetni. Ebből 255,5 ezer hektáron gabonát és olajos növényeket termesztenek. Az Ukrán Vetőmag Szövetség jelentése szerint ugyanakkor a gazdálkodók 2022-hez képest általában valamivel több hajdinát és kölest, ám kevesebb kukoricát vetnek.
Szerhij Reznicsenko, az ukrajnai Corteva Agriscience agronómiai és technológiai fejlesztési vezetője hangsúlyozta,
a gazdák egy része az idén forráshiány miatt felhagyhat a földműveléssel.
Az agrárpolitikai és élelmiszerügyi minisztérium számításai szerint 2023-ban 206,5 ezer hektárral kisebb területen, 5,7 millió hektáron vetnek tavaszi kultúrákat. Az ukrán agrárgazdasági intézet előrejelzései szerint idén – a 2022-es mennyiséghez képest – a gabonafélék és hüvelyesek 89 százalékos termelése várható. Az agrárpolitikai minisztérium számításai szerint tavaly 11,1 millió hektáron arattak gabonát és hüvelyeseket, melyekről 52,6 millió tonna gabonát csépeltek ki.
Szakértők idén a legnagyobb, 32,7 százalékos visszaesést az őszi árpában várják, amit azonban a tavaszi árpa nagyrészt (16,6 százalékkal) kompenzál majd. Jelentősen csökken a rizs (mínusz 29 százalék) és a rozs (mínusz 24 százalék) termesztése is. A hajdina esetében is visszaesés várható, ám a mennyiség még így is jelentősen meghaladja majd a korábbi években elért szintet.
…és kárpátaljai helyzetjelentés
A szakemberek kárpátaljai viszonylatban is hasonló tapasztalatokról számolnak be. Molnár Ildikó, a Pro Agricultura Carpatika falugazdásza szerint megyeszerte gyengén haladnak a munkálatok, több helyen üres, félig megművelt parcellák láthatók.
– Évről évre egyre nehezebb. Ha körülnézünk a környező településeken, egyes kistérségekben a vetés és a mezőgazdasági munkálatok – fogalmazhatunk úgy, hogy – döcögősen haladnak, míg máshol félig megművelt parcellákkal találkozhatunk.
Sok tábla tápanyagért kiált vagy éppen gyomosodik, s a magas költségek miatt számos terület marad megműveletlenül.
Azok a gazdák, akik viszont folytatják munkájukat, a kedvező téli időjárás eredményeképp kifejezetten erős szezonnak nézhetnek elébe, mely bizakodásra ad okot a termés mennyiségét illetően – fogalmazott Molnár Ildikó.
Kárpátalján a legtöbb helyen a kukorica, zab, napraforgó stb. vetése még nem kezdődött el, ugyanis az időjárás nem tette lehetővé a talaj megmunkálását. A falugazdász szerint ez még pár hétig így is marad.
– A rendkívüli aszályt követően a téli csapadék nem töltötte fel kellőképpen a talaj vízkészleteit, ami nagyon aggasztó. Talán ez az első olyan év – emlékezetem óta –, hogy Beregszász körül nem volt belvíz a vetéseken. A kora tavaszi időszakban azonban már megérkezett a csapadék, és bőségesen, szinte már túlságosan is feltöltődtek a talajvízkészletek, így jelenleg ez nehezíti a tavaszi munkálatok elkezdését – magyarázta a Pro Agricultura Carpatika falugazdásza. Hozzátette, egyre kevesebb a tavaszi vetésre hajlandó gazdálkodó, amit egyrészt a háború, másrészt az inputanyagok mértéktelen drágulása vált ki.
– Ez utóbbi már a teljes körű invázió kezdete előtt is megviselte a helyi termelőket.
A legfájóbb mégis az, hogy a felvásárlási árak nem követik a hatalmas műtrágya-, vetőmag- és vegyszerköltségeket, így a sikeres szezont zárók is legfeljebb nullára jönnek ki
– fejtette ki Molnár Ildikó. – Sok gazdának vette el a kedvét a kiszámíthatatlan időjárás, ami a háborúval, az alacsony felvásárlási árakkal, továbbá a magas ráfordítási költségekkel megspékelve egyre több szeget ütött a szántóföldi termesztés koporsójába. A helyi kistermelők már jóval e gondok előtt sem tudtak versenyezni az ukrajnai nagyvállalkozásokkal. Igaz, sikerült értékesíteni a terményt, ám közel sem kielégítő, szinte önköltségi áron. A gabonaexportra vonatkozó korlátozások pedig valószínűleg tovább fogják csökkenteni az árakat.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.