Jókedélyű, közvetlen, bárkivel megtalálja a közös hangot. Tudja, hogy nem tökéletes, mégis a legjobbra törekszik. Fontosnak tartja a lelkész és a hívek jó kapcsolatát. Úgy érzi, megtalálta helyét a világban. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Petenko Miron, az Ungvári Szent György Plébánia plébánosa.
Varga Brigitta
– A neve hallatán elsőként azt hinnénk, hogy szláv családban született, mégis magyar az anyanyelve.
– Huszton születtem. Otthon a szüleimmel ruszinul és magyarul, néha szlovákul beszéltünk. A nagyszüleimmel azonban csak magyarul. Visken érettségiztem, ukrán tannyelvű iskolában, érdekességnek számít azonban, hogy a gyerekek a szünetben mind magyarul beszéltek.
– Bár vallásos neveltetésben részesült, nem vezetett egyenes út a papi hivatáshoz.
– Mindkét nagyapám görögkatolikus pap volt. Egyiküket el is hurcolták a Gulágra – 25 évre ítélték el. Ebből 7 évet töltött le, majd Sztálin halála után amnesztiát kapott. Itthon titokban görögkatolikus liturgiát tartott. Tehát azt, hogy Isten van, hogy ő jó, ezt mindig tudtam, de nem volt meg bennem az elhivatás. Érettségi után a lembergi egyetemen szereztem diplomát gépészmérnök szakon. A tanítási szünetekben gyakran hazatértem Husztra. Akkortájt a ferences szerzetesek hirdették az igét a városban. Egyszer ellátogattam a római katolikus templomba és nagyon meglepett, hogy e szerzetesek mennyire hitelesen prédikálnak. Mindent értettem a liturgiából: az énekek szövegét, a szónoklatok mondanivalóját. A leginkább azonban egy fiatal szerzetes prédikációja érintett meg, ugyanis korábban soha nem hallottam, hogy valaki úgy beszélt volna Jézusról, mintha a barátja lenne, mint akit személyesen is ismer. Ez az igehirdető Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke volt. Az ő hatására egyre gyakrabban kerestem fel az Isten házát és felébredt bennem az érdeklődés az iránt, hogy hogyan lesz valakiből szerzetes. Néhány évvel később, miután széthullott a Szovjetunió, nehéz idők jöttek. Itthon kevés volt a munkalehetőség, mérnökökre nem volt szükség, így kőművesmunkákat vállaltam külföldön. Dolgoztam Budapesten, Pozsonyban, Moszkvában, az ukrán fővárosban, Kijevben is, azonban sehol sem éreztem magam igazán jól. Ahogy teltek az évek, egyre több kérdés merült fel bennem: miért jöttem a világra, mi is az én életcélom? Kerestem a belső békét. 2000-ben részt vettem a taizéi ifjúsági világtalálkozón, ahol csaknem 70 ezer fiatal volt, s mindannyian, felekezeti hovatartozástól függetlenül, közösen énekelték a zsoltárokat. Nagy hatással volt rám az az alkalom, még a dohányzásról is leszoktam.
– Meghatározó állomás volt az életében Medjugorje.
– Még ugyanabban az évben részt vettem egy zarándoklaton Bosznia-Hercegovinában, a Szűz Mária jelenésekről elhíresült Medjugorjéban. Ott olyan lelki békességre leltem, ami szavakkal ki sem fejezhető. A kételkedés bennem azonban itt is jelen volt. Számtalanszor tettem fel magamnak a kérdést, mit is jelent az, hogy hiszek? Mit jelent számomra a vallás? Csupán egy ideológiát vagy a lelki üdvösséget? Ott megismertem egy nővért, akit Terezának hívtak. Másokkal ellentétben ő nem patetikus szöveget olvasott fel imádságként, hanem szívből fohászkodott a Szentatyához. Akkor éreztem először az Isten jelenlétét. Pár nap után hazatértem, de úgy éreztem, mindenkinek meg kell tapasztalnia azt, amiben nekem is részem volt. Egy hónap elteltével egy busznyi emberrel tértem vissza a városba. A következő években is elzarándokoltam Medjugorjéba. Az egyik alkalommal hallottam egy fiatal fiú tanúságtételét, aki a Cenacolo-közösségben élt már több éve és kábítószer-függőségből gyógyult meg. Nagyon megérintett a beszámolója, és vágyat éreztem arra, hogy eltöltsek egy-két évet a körükben. Többször is érdeklődtem, hogyan kerülhetnek be azok is a közösségbe, akik nem kábítószerfüggők. Sokáig nem kaptam konkrét választ a jelentkezéseimre. Később azt írták, részt vehetek az ausztriai ház közösségének életében. Ott megtanultam, hogy az alkohol- vagy drogfüggőség nem a test betegsége, hanem a szív szeretethiánya. Ha a szív megváltozik – szeretve lesz és megtanul szeretni –, a függőség elmúlik. Ahogy Jézus mondta: ha megéled az igazságot, akkor az igazság téged szabaddá tesz. Az ott eltöltött idő során született meg bennem az elhatározás, hogy Istennek szentelem az életem. Felvettem a kapcsolatot Majnek Antal atyával, aki az Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézetbe küldött. Azonban én mindenáron szerzetes szerettem volna lenni, nem pedig pap és ezt jeleztem a püspökatyának is. Ő ezúttal az ukrán fővárosban élő szerzetesekhez küldött imádkozni, hogy Isten rávezessen a helyes útra és ne az legyen, amit én akarok, hanem Isten terve valósuljon meg az életemen. Isten pedig úgy akarta, hogy itt legyek és római katolikus papként szolgáljam.
– Hol kezdte a pályafutását?
– Elsőként Munkácson hirdettem az igét 3 évig, majd Ungvárra költöztem és Sislóc, Gálocs, Kisszelmenc, Palló, valamint Palágykomoróc községben szolgáltam 5 éven át.
– Mikor került az Ungvári Szent György Plébánia élére?
– 2019-ben, azóta szolgálok a megyeszékhelyen és az egyházközséghez tartozó Radváncon.
– A római katolikus egyháznál mindmáig vannak dolgok, amikről le kell mondani. Értem ez alatt a házasságkötést, a családalapítást.
– Én nem nevezném ezt lemondásnak, inkább valami mást választottam helyette. Mikor Péter csatlakozik Jézus tanítványaihoz, ezt mondja: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Erre Jézus így felelt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet.” Ha csak azt nézném, mit tagadtam meg magamtól az életben, s nem azt, amit kaptam, akkor az én lelkem keserű lenne. Úgy érzem, most a helyemen vagyok.
– Előfordul, hogy ma is kételyek gyötrik?
– Nincs olyan ember, akinek ne lennének kételyei. Ha egy hitetlennel beszélgetek, a kételkedés az a pont, ahol találkozunk, s ekkor kezdődik a valódi párbeszéd.
– Hol húzódik a határ a pap és a hívek között?
– A pap ugyanolyan ember, mint bármelyik másik. Igaz, van Isten által adott lelki hatalmam, amely által tudom a híveket gyóntatni, feloldozni, szent misét tartani. De ugyanúgy kell küzdenem a saját bűneimmel, mint bárki másnak. Hogy pap vagyok, az nem jelenti azt, hogy egyenes úton üdvözülök. Jómagam is gyónok, letérdepelek Isten előtt és kérem a feloldozást. Így a méltóságunk egyforma, együtt építjük Isten országát. Bár a plébániának én vagyok a vezetője, egy-egy döntés meghozatala előtt tanácskozom az itt élőkkel, kikérem a véleményüket, hogy ne legyen szakadék köztünk. Sokszor azonban maguk a hívek tartják fenn ezt az úgynevezett „határt”, amikor nem kapcsolódnak be az egyház életébe, hanem a lelkipásztortól várnak el mindent.
– A gyóntatás olyan, akár egy mentálhigiénés terápia. Milyen hatással van ez önre?
– Ez így van. Évekkel ezelőtt el is végeztem egy mentálhigiénés képzést a Semmelweis Egyetemen. Másrészről azonban ez egy szentség. Számomra megtiszteltetés, ajándék az, amikor valaki gyónni jön és beenged a szívébe, feltárja előttem a lelkét, nekem azonban óvatosan kell ott járnom. Előfordul, hogy a hosszú gyóntatások után kimerülök, de ez nem teher számomra. Nem gondolkodom azon, hogy ki mit gyónt meg, hiszen az emberek nem nekem gyónnak, hanem a Jóistennek.
– Van olyan emberi tulajdonság, ami feldühíti?
– Amikor többször is meg kell kérnem valakit egy feladat elvégzésére, miközben megígérte, hogy teljesíti azt. Nehezen viselem, amikor minden elintéznivaló rám szakad és nincs segítségem. Továbbá azt, amikor valaki úgy tesz, mintha nekem, mint papnak tenne szívességet, miközben csak a saját érdekei vezénylik. Nem szeretem a felszínességet, amikor valaki megjátssza magát.
– Hogyan kezeli a konfliktusokat?
– Hogy nincs bennem harag, az hazugság lenne. A kérdés inkább az, hogy ezt miként kezelem. Legtöbbször sétálok egyet, kiszellőztetem a fejemet, hogy ne hirtelen cselekedjek, ne bántsak meg senkit, majd higgadtan átbeszélem az adott személlyel a dolgokat.
– Mit tesz, ha felhők gyűlnek a feje fölé?
– Előfordul, hogy kiégek. Hajlamos vagyok beletemetkezni a teendőkbe. A legnagyobb eretnekség ez a felgyorsult világ. Nem szánunk elég időt a hitünk megélésére. Néha megálljt kell parancsolnunk önmagunknak. Amikor kimerülök, ideges leszek, nem akarok senkit magam körül látni. Ilyenkor elvonulok és imádkozom. S ha akad elég szabadidőm is, akkor kirándulni, túrázni indulok.
