A nemrég megválasztott új cseh államfő óva intette Ukrajnát a túlságosan sietős ellentámadástól.
Petr Pavel – aki korábban a NATO katonai tanácsadója is volt – arra figyelmeztetett, hogy az Ukrajna által tervezett offenzíva drasztikus mértékű emberáldozattal járhat. Mint mondta, a közelmúltban megejtett kijevi látogatásakor ennek a súlyos veszteségnek a veszélyére figyelmeztette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és Denisz Smihal kormányfőt.
A cseh elnök realisztikusan arra is kitért, hogy a Nyugatnak fel kell készülnie arra is, hogy nem biztos a teljes ukrán katonai győzelem ebben a háborúban, ezért késznek kell lenni más forgatókönyvekre is.
A készülő ukrán ellencsapás kapcsán korábban Olekszij Reznyikov védelmi miniszter arról beszélt, túlzóak az elvárások.
Sorozás: milyen betegségekkel lehet elkerülni a mozgósítást? │ KISZó-háttér
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.