Nyílt, vidám és segítőkész. A családja a mindene, nélkülük nem tudná elképzelni az életét. Az alkotás öröme kikapcsolja. Nem tudja leplezni az érzéseit, ám nincs is szándékában titkolni a mondanivalóját. Lobbanékony, de a dühe hamar elszáll. Vallja, a mai világban csak a Jóistenre számíthatunk. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának mai vendége Sutka Viktória, a Zápszonyi Gimnázium biológiatanára.
Bujdosó Ivett
– A pedagógus pályát választotta.
– Mindig szerettem gyermekekkel foglalkozni, ezért szinte magától adódott, hogy a pedagógusi pályára lépek. Kisgyermekként gyakran játszottam azt, hogy én vagyok a tanító néni, a körülöttem lévők pedig a kisdiákok. Már általános iskolásként megfogalmazódott bennem, hogy milyen életutat is választok magamnak, ám akkoriban még a zenetagozat felé hajlottam. A Técsői Református Líceumban folytattam a tanulmányaimat, ahol a harmadik évfolyamon mégis inkább a biológia és földrajz párosított szak felé vettem az irányt, ezért ezt követően a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tanultam tovább.
– Nem sikerült azonnal elhelyezkednie.
– A főiskola befejezése után sajnos nem volt a környéken pedagógusi munkalehetőség, ezért két éven keresztül a beregszászi rádiógyárban dolgoztam. Közben a derceni iskolában felszabadult néhány földrajz- és munkaóra, így kezdődött a tanári pályafutásom. Azt követően megszereztem a specialista fokozatot biológia szakon, 2015-ben a Bótrágyi Általános Iskolában kaptam biológiaórákat és a hozzá kapcsolódó egészségtant, természetrajzot, illetve félállásban szervező is voltam. Három évet töltöttem ott, majd szülési szabadságra mentem. Két évvel később a szülőfalumban, Zápszonyban ajánlottak állást. Erre nem tudtam nemet mondani, elfogadtam a lehetőséget. Ennek három éve. Azóta osztályfőnök lettem, ami külön öröm számomra.
– A nehézségek közepette gondolt arra, hogy talán mégsem ez az ön útja?
– Akkoriban nem fordult meg ilyesmi a fejemben. Úgy gondoltam, hogy előbb-utóbb biztosan adódik számomra is lehetőség a szakmámban. Korábban telített volt a pálya, ám idővel egyre többen döntöttek a külföldi munkavállalás mellett, így számos üresedés keletkezett. Azóta is sajnos egyre nagyobb a tanárhiány, amit a koronavírus-járvány és a háború is csak tovább fokozott. Bennem sosem merült fel, hogy elhagyjam a szülőföldemet.
– Hogyan telt a gyerekkora?
– Boldog gyerekkorom volt, sok időt töltöttem a nagyszüleimmel, a húgommal. Szép emlékeim vannak erről az időszakról, sokat segítettem a nagyszüleimnek, csodás éveket töltöttünk együtt.
– Meséljen a családjáról.
– A férjemmel, Károllyal 2011-ben ismerkedtünk meg, majd hat évvel később összeházasodtunk. 2018-ban megszületett a kislányunk, Eszter. A férjemnek és nekem is van testvérem, így a kislányunknak is tervezünk legalább egyet, ám az utóbbi években annyi váratlan esemény történt, mi pedig folyton várjuk a megfelelő időt.
– Mivel foglalkozik szabadidejében?
– Januártól a helyi református gyülekezetben indult asszonykörben horgolást, kézimunkázást tanulunk, amit nagyon élvezek, ezért az utóbbi hónapokban minden szabad percemet e tevékenység gyakorlásával töltöm. Anyai nagymamámnál és a dédszüleimnél is gyönyörű hímzett terítőket, kézzel készített faliszőnyegeket láttam, így hamar kialakult bennem az igény a különböző technikák elsajátítására. Korábban nem volt ilyesmire lehetőségem, ám most szívvel-lélekkel gyakorlom, ugyanis az alkotás öröme kikapcsol, feltölt és megnyugtat.
– Aggódó természetű?
– Inkább izguló típus vagyok. Nagyon rá tudok görcsölni a rám váró eseményekre, ez a rossz tulajdonságom iskolás korom óta kísér. Utólag általában mindig rájövök, hogy felesleges volt a túlzott aggódás, ám egyelőre nem tudom legyőzni ezt a vonásomat. Eleinte ez a gyermeknevelésben is megmutatkozott, ám öt év után néhanapján lazábbra veszem a gyeplőt.
– Tudja leplezni az érzéseit?
– Nem mondanám, nekem minden az arcomra van írva. Sokan fel tudják venni a pókerarcot, ám nekem ez a képesség nem adatott meg. Igazából nem is bánom, nem szeretem titkolni az érzéseimet. Hamar elérzékenyülök, a könnyeimet pedig pláne nem tudom visszatartani. Emellett lobbanékony vagyok, ami a szívemen, az a számon típus, az érzelmi állapotomat mindenki számára nyilvánvalóvá teszem.
– Jó emberismerőnek tartja magát?
– Összességében hiszékeny vagyok, nem kezelem fenntartásokkal a nekem mondottakat. Ettől függetlenül általában felismerem a jó embereket, a tekintetük, a szemük elárulja őket. Nagy csalódások szerencsére nem értek emiatt, lehet ezért is tudom továbbra is a jót keresni és meglátni a körülöttem lévőkben.
– Mivel lehet feldühíteni?
– Ha valaki – általában a kislányom – a kérésem ellen tesz (nevet).
– Tud nemet mondani?
– Nem mindig. Gyakrabban bólintok rá valamire, minthogy visszakozzak.
– Kitartó?
– Amibe belekezdek, nem szoktam félbehagyni. A tempóval azonban adódnak néha gondok, ami viszont már a rossz időbeosztásom rovására írható.
– Vallásos?
– Istenhívő ember vagyok, bízom a gondviselésben. Ebben a kusza, szomorú helyzetben másra nem számíthatunk, csak a Jóistenre. Szinte mindennap olvasom a Bibliát, és kapok belőle egy-egy biztató Igét, ami segít túllendülni az aktuális nehézségeken. Hálás vagyok azért, hogy egészségesek vagyunk, együtt a család, hiszen ez mostanában ritkaság.
– Ki ismeri önt a legjobban?
– A férjem és az apukám, illetve néhány közeli barátom. Nyitott személyiség vagyok, így könnyen teremtek kapcsolatokat, szerzek ismeretségeket. Szerencsés vagyok, így igaz barátaim is vannak. Sajnos többen már külföldön élnek, ezért kevesebbet beszélgetünk, ám a kötelék továbbra is erős közöttünk.
– Mivel lehet megbántani?
– Ha nem mondanak igazat, illetve csalódást okoznak nekem. Ilyenkor csak az idő segít, meg kell emésztenem a történteket.
– Mi az, amit megváltoztatna önmagán?
– A hirtelenségemet lecserélném némi higgadtságra, illetve a túlzott aggodalmaskodásról is szívesen lemondanék.
