A kapuban állva kíváncsian nézeget az utca mindkét irányába egy idős asszony. Egyik vállával a kapuoszlopnak dől, kezével a görbebotjára támaszkodik. Érdeklődve nézi, milyen jövevényt hozott hozzá a helyi családorvos? Amikor elmondom, hogy újságíró vagyok és annak kapcsán kerestem fel kicsit beszélgetni, hogy jelenleg ő Szernye legidősebb embere, felcsillan a szeme.
Magyar Tímea
– Jaj de jó, aranyom, jöjjön csak, végre beszélgethetek valakivel. Mert mindenki csak szalad. Mindennap lejövök a kapuba, hátha megáll valaki pár percre, de a mai emberek futnak a dolguk után, azt mondják, nincs idejük. Pedig csak akkor jutok valami hírhez, ha szóba elegyedek valakivel… – ömlik belőle a szó. Szívélyesen beinvitál, közben elpanaszolja, hogy az éjjel kutyaugatásra ébredt.
– Hallottam, hogy jár valaki az udvaron, a kutya nem ugat csak úgy. Felkapcsoltam a villanyt és kiléptem az ajtón, mondom, ha rabló, nem lopott még eleget? Tudja, el szokott tűnni a fészerből a fa…
Sűrűn elnézést kér a kis rendetlenségért. Amíg fiatal volt, sokkal jobban vezette a háztartást, szabadkozik. Most a lánya gondoskodik róla, naponta ellátja étellel. De beszélgetni neki sincs ideje soha, panaszolja az idős asszony.
Barta Jolika néni kilencvenkét éves. Magas korát a jó génjeinek tulajdonítja. Somban született. Amikor hároméves lett, a szülei átköltöztek Szernyére, mivel a nagyszülők már idősek voltak és nem bírták megművelni a hat hektárnyi földjüket. A húga már ott jött a világra. Erzsike három évvel volt fiatalabb nála, tavaly halt meg.
– Nagyon szerettem a nagyapámat. Amikor már nem tudott lehajolni, én segítettem neki felhúzni a bakancsát.
Ha szidtak, mindig kiállt mellettem. Tudod jányom, kicsit huncut voltam. Nagyon megsirattam, amikor kilencéves koromban az Úr magához szólította – emlékszik vissza.
Az általános iskola elvégzése után kiment a mezőre kapálni. Sokat dolgozott a háztájiban is, volt ökör, tehén, sertés, segíteni kellett azokat is ellátni. Húszéves korában kötötték be a fejét. Elemér suszter volt, úgy csúfolták, hogy a ciktás. Még csizmát is varrt Jolikának. A többi férfival együtt elvitték két évre Donbászra.
– Mindig írt nekem levelet. A végére rajzolt egy szívet, amit átszúrt egy nyíllal. Azt írta, rosszul fogok járni, ha megcsalom. Féltékeny típus volt. Amikor hazaengedték, egybekeltünk. De azután is féltett. Ha távollétében férfiember jött hozzánk, amikor megjött, pofon hajította – emlékszik vissza miközben elneveti magát.
Egy fiuk és egy lányuk született. Gyula már huszonöt éve meghalt, sokat betegeskedett, víz volt a tüdejében.
Pedig nagyon ügyes, ezermester volt, mindenhez értett. A lánya, Jolánka hét éve özvegy, a férjét kétszer is műtötték. A fia révén egy fiú- és egy lányunokája, a lánya révén egy fiúunokája van. Utóbbi Magyarországon él. Karcsi lelkész egy Debrecen melletti településen. A felesége haranglábi, nemrég született kisfiuk, most négyhónapos. Jolika néni azt mondja, nem szeretne úgy megtérni az Úrhoz, hogy ne lássa meg. A lányunokája Munkácsra egy gyárba jár dolgozni, van egy kilencéves kislánya. Huncut, mint a mai gyerekek.
– Sokat főztem a családra. Mindenki dolgozott, ki merre, én igyekeztem, kész étellel várni őket haza. Majd az egész életemet a földeken töltöttem. Úgy két éve roggyantam meg, sokféle gyógyszert szedek. Hol a szívem, hol a hátam sajog. Nemrég leestem, megsiklottam a pince előtt, most is fáj a vállam – panaszolja. Azt mondja, mégsem tud egy helyben ülni. Nem számít, ha fel is bukik, de mindig csinál valamit, hajtja a buzgóság.
A református vallású hajlott korú asszonynak hiába van több unokája, a lánya is a településen lakik a megboldogult férje házában, Jolika néni magányosan él az egykori családi portán.
A lánya egyszer átköltöztette magához, de a néni három hét után hazakéredzkedett, visszahúzta a szíve a saját udvarára. Fájós lába miatt nehezen közlekedik, nagyon bosszantja, hogy már nem tud elmenni a templomba. Korábban hetente egyszer eljárt a helyi „egyházi iskolába”, ahogy ő mondja, ott imádkoztak, énekeltek a gyülekezeti tagokkal. De a Halleluja ott van az asztalán, nem múlhat el úgy nap, hogy ne imádkozna belőle.
– Él itt néhány görögkatolikus is, de nem sok. Szernyén a reformátusok vannak többségben. Tavaly eljött hozzám a tiszteletes úr a feleségével meg az iskolásokkal. Hoztak nekem ajándékot is – mutat a „Hol hit, ott szeretet, Hol szeretet, ott béke, Hol béke, ott áldás, Hol áldás, ott Isten, Hol Isten, ott szükség nincsen!” feliratú házi áldásra a falon, melyet nagy becsben tart.
– A mai emberek nem olyanok, mint régen. Nem szívesen segítenek. Pláne nem ingyen. A kertemet is 900 hrivnyáért szántották meg. Amikor kimondták, azt hittem, infarktust kapok. Addig csak ötszázat kértek. Mondtam a lányomnak, hogy én már nem bírom megművelni, ha akarja vesse be ő. Csak egy kis részleget vetettem be egy kis zöldséggel, tökkel, egy kis krumplival, nem bírok már.
Majd adok, akinek nincs. Mindenem fáj már. Sokszor napokig. Muszáj vagyok napszámost fogadni. A gyomrom viszont jó, nem vagyok válogatós. Igyekszem naponta háromszor, de keveset enni, nehogy megártson. Mindent megeszek, amit hoz a lányom.
Jolika néni, elmondása szerint, fiatal korában nagyon szeretett csinosan járni. Volt a faluban egy állami varroda. Mindig öt színű anyagot rendeltek.
– Öten voltunk a faluban, akik szerettünk öltözködni, nekünk mindig volt új ruhánk – mondja kis büszkeséggel, mintha szabadkozni akarna, hogy volt idő, amikor nem kényelmes otthonkában fogadta a vendéget.
– Bizony a háború miatt sokan elmentek külföldre – vált témát. – Előbb a férfiak. Utánuk meg az asszonyok. Lassan kiürül a falu. Nincs kit megállítani az utcán. Pedig nagyon unalmas egész nap magányosan. Sokszor sírok is emiatt. Nekem csak a jó Isten van. Ha Isten velem, ki lehet ellenem?! Olvasni nem látok, rossz már a szemem. Van, hogy nem ismerem meg, ha az úton jön valaki és megkérdezi „hogy tetszik lenni, Jolán néni?”
A szépkorú néni még sokat mesél a családjáról, a régmúltról. Gondolatai ide-oda cikáznak, mintha nem szeretné, ha élete valamelyik fontosabb momentumáról lemaradnék. Ki tudja, mikor lesz alkalma ismét egy jó ízű beszélgetésre…
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
