Ezzel számolhatnak nyáron a Kárpátaljára érkező vendégek.
Kárpátalja továbbra is a legbiztonságosabb régió az országban, a béke szigetének szokták nevezni. Ha ebből a megközelítésből nézzük, ez némi bizakodásra adhat okot a turisztikai ágazat számára az idei nyári szezonban. A orosz–ukrán háború az elmúlt évben teljesen padlóra küldte a belföldi turizmust, amelyet ezt megelőzően a koronavírus-járvány sem kímélt. Aki talpon maradt a turizmusban, most a fő célközönségnek számító belső vendégekre fókuszál, ugyanis a háború okozta stresszt jelenleg Kárpátalján lehet a legbiztonságosabban kipihenni. Ezt erősíti meg, hogy május elején, a japáncseresznye virágzásának időszakában a régiót gyakorlatilag ellepték a turisták. Mire számíthatnak az ide látogatók, és mit kínál idén a kárpátaljai idegenforgalmi és vendéglátói szektor. Ennek jártunk utána.
Pétervári Natália, Szabó Sándor
Kiket várnak idén a régióba?
A szakértő szerint a tavaszi turisztikai szezon elején megnövekedett az érdeklődés a kárpátaljai utazások iránt, de csak a tájékozódás szintjén érhető tetten ugyanis szervezett turistacsoportokról még szó sincs, ami érthető is.
– Áprilisban megfigyelhető volt a foglalások növekedési dinamikája, de ez nem azt jelenti, hogy hatalmas érdeklődés mutatkozik e téren – mondja Olekszandr Koval, az Ungvári Nemzeti Egyetem Turisztikai Tanszékének előadója, a Turinform Zakarpattya portál alapítója. – Május első felében már megnövekedett keresletet tapasztalunk. A Covid előtti évekhez képest egyelőre jelentősen elmarad a vendégforgalom, viszont érzékelhető az elmozdulás a holtpontról.
Az idegenvezetők jártak a legrosszabbul, szolgáltatásaikra egyáltalán nem volt igény, az elmúlt évben elmaradtak az ilyen jellegű programok. Jelenleg jellemzően csak hétvégén van munkájuk, így többségük önkénteskedni kezdett, vagy más kiegészítő munka után nézett.
A szakértő szerint a következő időszakban Kárpátalja találkozási pont lehet. A külföldre menekült ukránok itt találkozhatnak az itthon, a különböző belső régiókban maradt családtagjaikkal. De ebben az esetben nem a hagyományos turizmusról van szó, hanem rövid távú programokról – vélekedik a szakértő.
Maksz Adamenko munkácsi idegenvezető elmondta, jelenleg főképp kisebb létszámú csoportok és gyermekes családok keresik fel a régiót.
Teljesen normális, hogy az emberek környezetváltozásra, pihenésre vágynak – fogalmazott az idegenvezető. – Ki akarnak szakadni a háborús hétköznapokból, pozitív élmények után sóvárognak. Itt, Kárpátalján lehetőséget kell biztosítanunk ahhoz, hogy elszakadjanak attól a borzalomtól, amit nap mint nap hallanak, látnak.
Elmondása szerint elsősorban az ország nyugati megyéiből érkeznek vendégek. Leggyakrabban Odessza és Kijev megyéből érdeklődnek a kárpátaljai turistautak felől. Ugyanakkor a kikapcsolódásnak Ukrajnában negatív társadalmi megítélése van, hiszen az országban háború dúl. Legtöbbször azt hallom, hogyan lehet pihenni, miközben az ország keleti felében ukrán katonák halnak meg.
Én ilyenkor a sportolók példáját szoktam felhozni, a súlyemelőkét: a folyamatos edzés és versenyzés mellett, időről időre pihenésre van szükségük, hogy ne égjenek ki. Tehát most szükség van a pihenésre, hogy megerősödve folytassuk az orosz megszállók elleni küzdelmet.
És ott van az érem másik oldala, a gazdasági, megélhetési szempont. A vendég, aki itt költi el a pénzét, munkát ad az embereknek, megélhetést egy másik család számára, adók folynak be a költségvetésbe, ez működteti a gazdaságot, nem mellékesen ebből tartjuk fenn az ukrán hadsereget – magyarázza Adamenko.
Újdonságok a tavaszi-nyári szezonban
– Kárpátalján hivatalosan április 17-én nyílt meg a 2023-as turisztikai szezon – ezt már Fegyir Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem professzora, a Kárpátaljai Turisztikai Szervezet elnöke mondja, aki az orosz–ukrán háború kitörése után azonnal csatlakozott a kárpátaljai területvédelmi egységhez. – A lövészárokprofesszorként ismert turisztikai szakember, akit telefonon értük el, elmondta, bár személyesen nem lehetett jelen a megnyitón, mert hazáját védi, mégis örömmel konstatálta, hogy az élet nem állt meg a hátországban, ami elsősorban a fronton harcoló katonáknak köszönhető.
A szakember szerint idén Kárpátalján új trendek mutatkoznak az idegenforgalom terén, ezek közül első a virágturizmus. A csodálatos színekben pompázó és illatos virágok olyan élményt garantálnak, ami vonzó a turisták számára. Kárpátalján egyre elterjedtebb, hogy növények köré építenek egy-egy turisztikai látványosságot vagy rendezvényt.
– Amióta mindenki zsebében ott lapul egy mobiltelefon, amely többek között a fényképezőgépet, videókamerát is helyettesíti, azóta bármikor bármit megörökíthetünk – mondja Fegyir Sándor. – Kárpátalján pedig gyönyörű a természet, főleg tavasszal, kora nyáron. A különböző növények virágzása komoly vonzerő. Említhetném a krókuszok virágzását Uklin településen, a Nyírhalmi Arborétumot (Berezniki), az alsókalocsai Krókuszok-völgyét, Drágabártfalván (Drahobrat) a Csornohirszkij-hegygerincet, a Kukul hegyet és a Gorgánok hegységet. a nárciszok völgyét, vagy a szakurák, a japáncseresznyefák és a magnólia virágzását. Idén is pazar látványt ígérnek a kárpátaljai levendulamezők. Ezt a növényt csak az utóbbi években kezdték termeszteni régiónkban, ám most már hatalmas területeket foglal el. Ilyenkor virágzik Európa leghosszabb hársfasora Ungváron – és még sok ilyen érdekességet említhetnénk.
Új trend az oktatási turizmus
Maksz Adamenko turisztikai szakértő szerint napjaink egyik divatos utazási célja az oktatás.
– Jellemzően gyerekcsoportoknak szervezünk ismeretterjesztő túrákat. Nagy népszerűségnek örvend „A Kárpátok felépítése” program, mely során felkeressük a Munkácsy Mihály Magyar Házat, ahol megtekintjük az ásványtani kiállítást, megismerkedünk Munkács egyik legrégebbi épületével, majd meglátogatjuk a föld alatti szeizmológiai állomást. Felidézzük a közelmúltban Törökországban történt földrengést is, elmagyarázom a Kárpátok tektonikáját, ezeknek a folyamatoknak a mechanikáját. Aztán piknikezünk az egyik hegyláncon, megvizsgáljuk a sziklákat, lemegyünk a perlitbányába – sorolta a program részleteit az idegenvezető.
Egy másik útvonal az 1949-es években telepített feketetea-ültetvény maradványaihoz vezet. Hetven évvel ezelőtt a Munkács melletti ültetvényeken 2,5 tonna teát is termeltek.
A Szovjetunió széthullása után feledésbe merült az ültetvényt, amelyet pár éve néhány vállalkozó kedvű, amatőr botanikus vett a gondozásába és mentett meg a teljes enyészettől – fejtette ki az idegenvezető.
Megjegyzi, vidékünkön rengeteg a látványosság, minden település egyedülálló a maga módján. Itt Munkácson a közismert látnivalók mellett megemlíthető a Munkácsy Mihály Magyar Ház. A korábban bankintézetként funkcionáló épület ma is őrzi ennek nyomait, például a bankmúzeummá kialakított páncélterem. Az egyházi műemlékek közül kiemelkedik a csetfalvai templom kazettás mennyezete, a Drágabártfalván található Szent Miklós-templom, amely Európa egyetlen temploma, amit a második világháború alatt építettek. Az idei évet a filmturizmusnak szenteltük, például Alsószlatina közelében 1970-ben forgatták a Waterloo című filmet, Munkács és Szolyva között pedig a Háború és béke szovjet-orosz filmet, ami 1968-ban Oscar-díjat nyert. Técső mellett látható a MIR (béke) szó egy kis dombon. Mostanra már alig kivehető a fákkal kiírt felirat, de abban a helyzetben, amiben most az ország van, ez a legfontosabb üzenet Kárpátaljáról – tette hozzá Adamenko.
Mennyibe kerül a vendégszeretet Kárpátalján?
Olekszandr Koval megjegyzi, Kárpátalján minden turista megtalálja az ízlésének és zsebének megfelelő szálláshelyet.
– A falusi turizmusban olcsóbban meg lehet szállni, itt az árak 350–1000 hrivnya körül alakulnak, szállodák, hotelek 750–2500 hrivnya/éjszaka áron kínálják a szobákat. Természetesen vannak drágább szálláshelyek is, mi az átlagot vesszük alapul. Az árak a felszereltségtől és a helyszíntől függően változnak.
Ami a vendéglátást illeti, 80–150 hrivnyáért már el lehet fogyasztani egy finom ebédet, egy kiadós vacsora 120 hrivnya körül mozog, de ez akár több ezer hrivnyára is felkúszhat, a vendéglátóegység besorolásától és a fogyasztott ételtől függően.
Egyébként ha az árak nőttek is 2022-hez képest, akkor is csak az inflációs ráta mértékének megfelelően. A turisztikai létesítmények, éttermek, szállodák, attrakciók tulajdonosai jól tudják, hogy az ukránok zsebére rányomta bélyegét a háború, ezért jobb kijönni a nullára, mint veszteséggel működni.