A Kárpátaljai Hazajáró Egylet 2023. június 3-án túrát szervez. Az alábbiakban az egylet felhívását közöljük, a jelentkezéshez kattintson a KHE honlapjára.
Kedves Hazajáró túratársak!
A Gorgánok hegyei közé érkezünk. A Szinevéri-tó alatti parkolóig utazunk, innen veszi kezdetét gyalogtúránk. Jelen túránknál 2 útvonalat kínálunk: az eredetit („A” útvonal) és egy könnyítettet („B” útvonal).
Felsétálunk a 989 m magasan fekvő, festővászonra kívánkozó tóhoz, majd innen a fölötte magasodó 1496 méteres Tóhavast célozzuk meg. A Tóhavas oldalából gyönyörű kilátásunk van magára a tóra és a vidéket körbeölelő szürkés-zöldes kőgörgeteggel és törpefenyővel borított Gorgánok hegyeire.
Itt lép életbe a „B” útvonal. Aki nem szeretne végigjönni ezen a helyenként nehéz túrán, a tisztásról lehetősége van visszafordulni, és egy kellemes, családbarát napot eltölteni: sétálni a tó körül, élvezni a kilátást, visszatér a buszhoz és út közben még néhány látványosságot is útba ejtenek (Árpád-vonal bunkerrendszer, Asszonyok könnyei fátolvízesés, medverezervátum), illetve a Talabor partján sétálhatnak, szalonnasütésre is lehetőség van. Ebben az esetben a „B” csapat bevárja az „A” csapatot a Szinevéri-hágón, ahonnan szintén fantasztikus kilátás nyílik a Talabor, a Nagyág folyók, az Ökrös-patak völgyeire, illetve a Kraszna-havasra.
Aki az „A” útvonal mellett dönt, azokkal a Kamjanka irányába, a gerincen folytatjuk utunkat, néhol bedőlt fákat kerülve, néhol pedig a havasi törpefenyő „kellemes” simogatásában lesz részünk. Egy szakaszon ugyanis át kell verekednünk magunkat az egybenőtt törpefenyős szakaszon. Vissza kell ereszkednünk kb 1100 méterre, s majd innen érkezünk az 1578 méter magas Kamjankára.
Szemünkkel végigjárjunk újból a túrát. Hazajárós hagyományok és jókora pihenő után ereszkedünk le a Szinevéri-hágóra.
Indulási helyszín és időpont: Beregszász, római katolikus templom, 07:00;
A túra kiindulási pontja: Szinevéri-tó;
Érkezési pont: Szinevéri-hágó
Teljes túratáv az „A” útvonal esetében: 19 km;
Szintemelkedés: kb. 1200 m;
A túra nehézségi szintje 1-6 skálán: 5
Kiknek ajánljuk: edzett túrázóknak;
Teljes túratáv a „B” túraterv esetében: 6 km
Szintemelkedés: kb. 300 m
Túravezető, szervező: Vezsdel László, Varga Éva;
Utazás módszere: autóbusz
Utazási költség: 460 UAH/fő
Ár: Kárpátaljai Hazajáró Egylet tagoknak 100 UAH/fő;
Aki nem tagja az Egyesületnek: 200 UAH/fő;
Belépő a Szinevéri-tóhoz: kb. 75-80 UAH/fő
Belépő a medverezervátumba: 25-50 UAH/fő
Mit hozzunk magunkkal: személyi igazolvány, étel+ital (energiaszeletek, szőlőcukor, csoki, min. 1,5 l víz), esőkabát, napszemüveg, napellenzős sapka, naptej, túrafüzet, „terepi védőital”, jókedv 🙂