Ukrajna NATO-csatlakozása is téma volt a lengyel elnökkel közös sajtótájékoztatóján. Emmanuel Macron francia államfő hétfőn megerősítette, hogy az ukrán hadsereg megkezdte az ellentámadást az orosz erőkkel szemben, s ez szerinte „több hétig, sőt több hónapig” is eltarthat. „Az ukrán ellentámadás több napja megindult. A tervek szerint több hétig, sőt több hónapig is eltart majd” – […]
Nap: június 13, 2023
Tarpai József maradt a KMNE élén ● Kárpáti Igaz Szó
A hétvégén tartotta tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE). Az alkalmat az immár tizedszer megszervezett Nagycsaládos Gyereknap keretében rendezték meg a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban. Hegedűs Csilla Amíg a gyerekek szórakoztak, kézműves foglakozásokon vettek részt, addig a felnőttek megválasztották a KMNE elnökét és elnökségi tagjait a következő két évre. Az elnöki tisztségre a tagcsaládok […]
Ötemeletes lakóházat ért légicsapás Krivij Rihben
Bár az ukrán légvédelemnek három cirkáló rakétát sikerült megsemmisítenie, néhány így is áttörte a védelmi vonalat és polgári objektumokba csapódott be. Ukrán tisztviselők beszámolója szerint Krivij Rihben, Volodomir Zelenszkij ukrán elnök szülővárosában, az éjszaka folyamán „masszív orosz rakétatámadás” volt, több épületet, köztük egy ötszintes lakóházat is találat ért. Hat ember meghalt és 25 megsebesült, közülük […]
Fogolycsere: 95 ukrán szabadult ki az orosz fogságból
Mintegy száz ukrán és csaknem ugyanannyi orosz katona térhetett haza a fogságból, miután fogolycseréről egyeztek meg a felek. Volodimir Zelenszkij vasárnap esti videóüzenetében arról beszélt, hogy 95 ukrán katona térhetett haza a fogságból. Hadifogolykezelési Koordinációs Parancsnokság a táviratban tisztázta, ezúttal négy matróz, 11 határőr, 29 nemzetőr. A hazaengedett katonák közül 51-en az Ukrán Fegyveres Erőkhöz […]
A Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálja az ukrajnai gátrobbantás ügyét
A Dnyeper és mellékfolyói mentén folyamatos az evakuálás. A legnagyobb gondot a szennyezett ivóvíz jelenti, sokan kiszáradással küzdenek. Az ár aknákat is kimosott, amelyeket a lakott területekre sodor. Az ukrán hatóságok által ellenőrzött területen több mint tizenhatezer embert érint közvetlenül az áradás, eddig mintegy negyedüket evakuálták a katasztrófa sújtotta térségből. A hatóságok szerint a kimenekített […]