Semjén Zsolt: Több mint egymillió ember menekült az orosz-ukrán háború elől Magyarországra

Több mint egymillió ember menekült az orosz-ukrán háború elől Magyarországra – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Máriapócson, karitatív adomány átadásán.

Magyarország mindenkinek igyekszik segíteni, aki segítséget kér – mondta. Hozzátette,

az állam önmagában nem tudná elvégezni ezt a munkát, kulcsfontosságú hozzá az egyházak segítsége.

Ők osztják szét az adományokat; ők tudják a legjobban, kik a legrászorultabbak és hol van a legnagyobb szükség – közölte.

Elmondta: a kormány hálás a különböző karitatív szervezeteknek. Kiemelten megköszönte a Konstantini Szent György Rend és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adományát, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat autóival juttatnak el Kárpátaljára.

Bourbon Károly azt mondta, nagy örömöt jelent számára, hogy Máriapócson lehet, hiszen a helyből „sugárzik a hit”. Hozzátette:

igyekeznek segíteni a konfliktus áldozatait, céljuk, hogy a leginkább rászorulókhoz jusson el.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke elmondta,

az adomány harmincmillió forint értékű, egy részét Ukrajnába szállítják a belső menekültek ellátására,

másik részét a Magyarországra menekült emberek támogatására fordítják.

Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar ajkú hívekért felelős helynöke a közmédiának úgy fogalmazott, nagy segítséget jelentenek a segélyszállítmányok, és jó érzés, hogy a magyar állam, a nép, az egyházak, az emberek és a különböző társadalmi szervezetek összefogtak és segítettek a rászorultaknak.

Forrás:
KISZó/MTI
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó