Hogyan befolyásolhatja az ukrajnai háborút a Wagner-vezér puccskísérlete? │ KISZó-háttér

Egy zendülés utóélete és lehetséges hatásai.

Kapitulációval ért véget a Wagner-vezér katonai puccskísérlete. Ez a száraz tényállás. Ezzel együtt a 2022. február 24-én Oroszország által igazolatlanul indított Ukrajna elleni háborúban a 2023. június 24-én történtek még nagyon fontos szerepet játszhatnak. Arról, hogy mi is volt, pontosabban mi akart lenni ez a lázadás, még sokan és sokat fognak vitatkozni. Félő, hogy a teljes igazság soha nem derül ki, de néhány érdekes aspektusa azért van a zendülésnek, amit megpróbálunk áttekinteni.

Dunda György

Dióhéjban a történések: az elmúlt szombaton az oroszországi Wagner magánhadsereg főnöke, Jevgenyij Prigozsin bejelentette, mintegy 25 ezer fős seregével Moszkva felé indul. Érvelésében hibásnak, megalapozatlannak nevezte az ukrajnai beavatkozást, az orosz hadvezetés vezetőit alkalmatlannak titulálta, s hevesen tiltakozott az ellen, hogy júliustól csak úgy maradhatna fenn a zsoldoscsapata, ha annak tagjai szerződést írnak alá az orosz reguláris haderővel. A megindult wagneresek Rosztovot és Voronyezst könnyen bevették, ám teljesen váratlanul, 200 kilométerre Moszkvától mégis visszafordultak.

Alekszandr Lukasenko belarusz vezető közvetítésével megállapodtak, hogy a lázadók feje Balaruszban kap menedéket, a zsoldosok pedig amnesztiában részesülnek. Aleksandar Vucic szerb elnök szerint egészen biztos, hogy külföldi beavatkozásról beszélhetünk. Amerikai lapok is arról írnak, hogy a CIA tudott Jevgenyij Prigozsin destabilizációt célzó tervéről. Az ukrajnai felső szintű reakciók is azt az érzetet keltették, mintha nem érte volna őket váratlanul az oroszországi puccskísérlet. Ugyanakkor az Egyesült Államokban a történtek óta mást sem bizonygatnak, minthogy nekik semmi közük a Wagner-csoport lázadásához, s ami történt, kizárólag Oroszország belügye. A CNN arról is cikkezett, hogy Washingtonból aznap olyan jelzések érkeztek Kijev felé, hogy a káosz során ne élezze a két ország konfliktusát nagyszabású támadásokkal. Sokan valóban nem értették, hogy miközben a putyini rendszer ellen nyíltan puccsot kíséreltek meg, a másik, ellenséges oldalt a bizonytalanság jellemzi, az ukrán offenzívában részt vevő kijevi kormányerők miért nem indítanak totális attakot az orosz állások ellen, hiszen aznap nyílhatott volna esély arra, hogy a zavarodottság miatt egyes helyeken összeomolhat az orosz front.

Lehet, hogy ez volt a Nyugat egyik utolsó dobása?

A korábbi csodafegyvereknek hitt eszközök (a Javelinektől és a Bayraktaroktól kezdve a szankciós cunamin át a Leopardokig és a várva várt ellentámadással befejezvén) eddig sajnos nem hoztak áttörést, érdemi esélyt a győzelemre, ezért egy belső destabilizáció kirobbantására, egy forradalomra tett kísérlettől lehetett még remélni a putyini rendszer és vele együtt az ukrajnai orosz front összedőlését. A csoda azonban elmaradt, sőt, csúfos kudarc lett a vége, mert bármennyire is nem tetszik,

de az a helyzet, hogy a Kreml „cárja” sokkal könnyebben, gyorsabban és elegánsabban bánt el a hatalmára törőkkel, mint tették azt a közelmúltban autokrata szövetségesei, partnerei, gondoljunk csak Lukasenko belarusz diktátorra és Erdogan török elnökre.

De emlékezhetünk a Capitoliumban lezajlott botrányos eseményekre, vagy az Európa fővárosain időről időre végigsöprő, zavargásokba torkolló tüntetésekre.

Mindeközben özönlenek a különféle elemzések, következtetések. Annyi van belőlük, hogy az ember feje is belesajdul. Ezeket érdemes három nagyobb csoportra osztani. Az egyik kategória az, amelyik Vlagyimir Putyin gyengeségét, a rendszere sebezhetőségét olvassa ki a kudarcba fulladt zendülésből. Akik ezzel nem értenek egyet, megjegyzik: a Putyin iránti gyűlölet, az a tény, hogy valaki mondvacsinált indokokkal totális háborút indítson szomszédja ellen, amiben tíz- vagy inkább százezrek halnak meg,

milliók válnak földönfutóvá, nos, ezek az érzések elvezetnek oda, hogy az ember mindenből azt olvassa ki – mert egyszerűen ezt akarja látni –, hogy már közeleg a Kreml urának a vége.

Ezzel szemben ott a másik tábor, amely nem az érzelmeire, hanem a tényekre támaszkodik. Ők azt mondják, amit látnak: a vártnál sokkal, de sokkal könnyebben verte vissza a puccsot az orosz elnök. Mindeközben sem a politikai, sem a katonai, sem a gazdasági, sem pedig az egyházi és civil elit nem állt ki mögüle, az emberek nem szaladtak az utcára, hogy üdvözöljék és segítsék Prigozsin lázadó harcosait, s gyakorlatilag ezen bukott el a puccskísérlet. Ezzel szemben az orosz elnök pozíciói megerősödtek, nem úgy fest, hogy recseg a birodalma, a történtek kissé ellentmondanak annak a nyugati narratívának, miszerint az ő személyes és háborúja támogatóinak magas száma csak propagandakamu lenne.

Az elemzések osztályozásakor egy harmadik vonal is kivehető. Eszerint mindaz, amit láttunk, egy hatalmas show és átverés volt, s a Belaruszba száműzött Prigozsinék majd onnan indítanak újabb attakot Kijev irányába.

Ezen tábort erősítők azzal is érvelnek, hogy az orosz vezető le akarta mérni, kire számíthat baj esetén. Másrészt a Nyugatnak is üzenni szeretett volna, mondván, jobb, ha vele egyezkednek, s nem várják meg, míg Oroszország esetleg anarchiába süllyed, s kontrollálhatatlan kezekbe jut az a hatalmas atomarzenál, ami ott van. Akik ezt a magyarázatot erőltetik, arra viszont nem tudják a választ, hogy előre eltervezett forgatókönyv esetén mi történt volna, ha kicsúszik a kezükből az irányítás, s mondjuk tömegek vonulnak az utcára, s valóban kitör egy népfelkelés. S ez csak egy (megválaszolatlan) kérdés a sok közül…

Ukrajnai reakciók

Több ukrán politikus is megszólalt a Wagner-lázadás kapcsán. Közös bennük, hogy mind Moszkva gyengeségét olvasták ki a történésekből.

Minél tovább tart az orosz agresszió, annál nagyobb károkat okoz magának Oroszországnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Egyébiránt a történtek hatására Joe Biden telefonon felhívta ukrán kollégáját, bár részletek nem derültek ki, de nyilvánvaló, hogy az oroszországi események szolgáltatták a beszélgetés apropóját.

Ennél bőszavúbb volt az RNBO vezetője: „Az orosz Wagner zsoldoscsoporttal szombaton történt események miatt elkerülhetetlen Oroszország szétesése”. Olekszij Danilov, az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára szerint minden, ami elromolhat Oroszországban, elromlik, a Prigozsin-eset pedig beláthatatlan következményekkel járó folyamatokat indíthat el.

„A visszaszámlálás elkezdődött” – fogalmazott Danilov. Kissé sejtelmesen úgy vélte, hogy Jevgenyij Prigozsin csoportjának lázadása csak egy része az oroszországi destabilizációs folyamatot célzó tervnek.

Dmitro Kuleba külügyminiszter szerint minden negatívum, ami Oroszországot érinti, az Ukrajna érdekeit szolgálja.

Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó arról beszélt, hogy az események Vlagyimir Putyin gyengeségére utalnak, így nincs is értelme az orosz vezetővel tárgyalni, mert országán belül sem ura a helyzetnek.

Mi lesz a megbukott Prigozsinnal?

Vajon életben maradhat-e a puccsal próbálkozó Wagner-vezér? – teszik fel sokan az alapkérdést.
Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő ugyan azt ígérte, hogy a Wagner-csoport vezetője is kegyelemben részesül, és szabadon távozhat Belaruszba, azonban sokan kételkednek ebben, emlékeztetve, hogy Vlagyimir Putyin nem felejt olyan könnyen.

A hírek szerint magángépével már megérkezett a szomszédos Belaruszba, ahol „száműzetését” kell töltenie. Azóta meg is szólalt, s hangsúlyozta, nem Putyin hatalmát akarta megdönteni, csupán a hadvezetés hibáira kívánta felhívni a figyelmet.

Philip Breedlove egykori amerikai tábornok szerint Prigozsin vagy zuhanórepüléssel távozik egy harmadik emeleti erkélyről, vagy majd polóniumtól fájdul meg a feje, és meghal.

Egy biztos, Putyin mindent megtesz majd azért, hogy visszaállítsa a képet, hogy ő a főnök, minden a régi, és vissza lehet térni az ukránok öldökléséhez – fogalmazott.

Azoknak az embereknek, akik keresztbe tesznek Vlagyimir Putyinnak, megvan az a rossz szokásuk Oroszországban, hogy kizuhannak az ablakon – ironizált az Al-Dzsazíra hírcsatornának Colin Clarke amerikai biztonságpolitikai szakértő is. Ezzel arra céloztak, hogy a háború kirobbanása után több, az orosz elnököt és a hadműveletet nyíltan bíráló pénzember vagy tisztségviselő szenvedett furcsa körülmények között halálos balesetet.

Egy biztos: Jevgenyij Prigozsin eddig is szókimondó stílusáról volt ismert, de kudarcos puccskísérletével túl messzire ment.

Egyes elemzések szerint azért is szánhatta rá magát a cselekvésre, mert már így is fogyott körülötte a levegő, Robert C. Castel szavaival élve „sarokba szorított patkányként” csak ebben látta a kiutat. Egyelőre nem tudni, hogy egyébként jelentős vagyonát ki tudta-e menekíteni, de valószínűleg az anyagi lehetőségei adottak, hogy rejtőzködve új életet kezdjen a világ egy távoli pontján. De vajon van-e olyan hely, ahová nem ér el Vlagyimir Putyin keze?