Félelem, kétségbeesés, bizonytalanság – ezek jellemezték a háború első heteit. Kitartás, felelősségvállalás, reménykedés – ma ezekbe kapaszkodunk. Milyen érzés egy kárpátaljainak 500 napon át távol lenni a szülőföldjétől, és mit éreznek azok, akik itthon maradtak? – erre kerestük a válaszokat olyan férfiaktól, akik mindezt átélték. A téma érzékenysége miatt a megkérdezettek nevük elhallgatását kérték.
Simon Rita
Beszélgetőpartnerünknek volt lehetősége kiutazni, de egy pillanatig sem töprengett el azon, hogy menjen vagy maradjon és ezt a döntését a mai napig sem bánta meg. Mint mondja, nem különösebben aggasztotta, hogy nem hagyhatja el az országot, mivel a családja szintén Beregszászban tartózkodik. Arra a kérdésre, tart-e attól, hogy behívják a hadseregbe szolgálni, azt válaszolta, elég gyakran gondolkodik mostanában azon, hogy bármelyik nap kaphat behívót, de ezeket a felvetéseket igyekszik kiverni a fejéből és próbál a pillanatnak élni.
– Nem rendelkezem százszázalékos egészséggel, azonban a diagnózisom a hadiállapot idején nem feltétlenül jelent mentességet a katonai szolgálat alól, így van rá esély, hogy behívnak.
A fiatalember már a háború kirobbanása előtt is távmunkában dolgozott, így a munkavégzés formája nem változott, viszont a háború okozta gazdasági nehézségek elérték a munkáltatóját is, így néhány hónapja elvesztette az állását. Mivel szabadidejét általában a ház körüli teendőkkel tölti, a háború nem igazán korlátozza ilyen téren.
– A hobbijaim űzését inkább a lelkiállapotom akadályozta, nehéz kikapcsolódni, ha az ember tudatában van azoknak a rémségeknek, amik az országban történnek. Szeretek túrázni, viszont egyrészt a mentális állapotom kerékkötője volt az elindulásnak, másrészt jó pár túraútvonal le van zárva a hadiállapot miatt. A legrosszabb télen volt, az áramkimaradások idején.
Akkor valóban korlátozva éreztem magam, sem dolgozni, sem más tevékenységet nem tudtam normálisan végezni.
– Mivel próbálod a javadra fordítani ezt a helyzetet?
– Az áramkimaradások idején, a feleslegesnek látszó „sötét időkben” kezdtem el olyan dolgokkal foglalkozni, amiket addig csak halogattam. Feljavítottam némileg az angol tudásom, rengeteg szakirodalmat sikerült átolvasnom, illetve a sportra is több időt fordítottam.
Arra a kérdésre, hogy mit tervez a háború után, a beregszászi fiatalember elmondta, a napokban tudatosult benne, hogy már annyira megszokta ezt a háború diktálta életmódot, hogy nincsenek is tervei. Mindössze egy stabil munkahelyet szeretne, illetve elutazni valamilyen messzi országba. Az, hogy itthon marad-e a háború után, sokismeretlenes egyenlet. „Szerintem maradni fogok.” – zárta gondolatait a fiatalember.
Egy hasonló helyzetben lévő, húszas éveiben járó fiatal a háború kirobbanásának első napján elhagyta az országot, ám július 22-én visszatért Budapestről.
– Miért jöttél haza?
– Elsősorban a szüleim miatt. Még sosem volt olyan, hogy egy hétnél tovább távol lettem volna. Egyke vagyok.
Már szinte depressziósak voltak nélkülem – magyarázza a hadköteles fiú. – Ráadásul az unokatestvéreméknél laktam, így nem ülhettem sokáig más nyakán.
Saját albérletet bérléséhez pedig rengeteg pénzre lett volna szükség, amit nem engedhettem meg magamnak. Ezenkívül az itthoni tanulmányaimat is folytatni szerettem volna. Tavaly még a külföldi felsőoktatási intézmények diákjai elhagyhatták az országot, viszont két hétre rá, miután hazajöttem eltörölték ezt az engedményt. Itt ragadtam.
– Hogyan érintett, amikor rájöttél, hogy nem tudod elhagyni az országot?
– Először megijedtem, hogy mi lesz a külföldi doktori tanulmányaimmal, attól tartottam, hogy elúszik. De végül megengedték, hogy online végezzem. Eddig nem féltem attól, hogy elvisznek katonának, ugyanis itthon is volt hallgatói jogviszonyom. De most, miután lediplomáztam, már kérdéses, hogy a külföldi hallgatói jogviszonyt elfogadják-e egy igazoltatásnál. Ezt most már kicsit kockázatosabbnak érzem, így nem is igazán mászkálok sehová. Mivel a mozgósítás alóli halasztást kizárólag a tanulmányaik ideje alatt, azaz a diploma vagy végzettséget igazoló dokumentum átvételéig élvezik a diákok. Nyáron azok, akik az alapképzés befejeztével átmenetileg elveszítik hallgatói jogviszonyukat, behívhatók. Tulajdonképpen július elejétől szeptember elejéig megszűnik a diákok mozgósítás alóli felmentése. Gondolkodtam azon, hogy itthon is újra beiratkozzak valahová, de 8 éve tanulok már… Lehet felvesznek tanárnak, így felmentést kapok majd.
Mint mondja, vegyes érzelmei vannak azzal kapcsolatban, hogy itthon tartózkodik. A veszélyfaktor miatt rossz, a spórolás és a család közelsége miatt viszont jó, hogy Kárpátalján van. Hozzátette, eddig úgy volt, hogy a szülőföldjén marad, de most inkább kivár, meglátja, milyen állapotok lesznek a háború után. „Az elmúlt másfél évben minden megkérdőjeleződött.” – tette hozzá.
Egy beregszászi járási, harmincas éveiben járó fiatalember az első naptól kezdve külföldön van.
A tényt már elfogadta, érzelmileg viszont még mindig nehéz neki. A kivándorlás elsődleges oka a család anyagi támogatása volt.
– Aki Kárpátalján él, azt az elmúlt évtizedek eseményei már megizmosították annyira, hogy legyen valamilyen szellemi ellenállóképessége, és némi gyanakvással kezeljen mindent. Így már mi is sejtettünk valamit a háború kirobbanása előtt – kezdi beszélgetésünket a férfi. – A családunkkal megbeszéltünk egy „forgatókönyvet”. Tudtuk, hogy ha én hadkötelesként otthon maradok, akkor nem csak a saját életemet kockáztatom, hanem azt is, hogy elveszítem a munkahelyemet és így a családomat sem tudom majd segíteni. Arra jutottunk, hogy az a legfelelősségteljesebb döntés, ha én biztonságban vagyok, és ezáltal biztosítom az otthon maradottak jövőjét is. A Covid szinte minden anyagi tartalékunkat felemésztette. A háború kirobbanásakor nem nagy megtakarítással futottunk neki a bizonytalan jövőnek. Sajnos beigazolódott, hogy jól döntöttünk, amikor elhagytam az országot.
– Mit éreztél február 24-én, amikor el kellett hagynod az országot?
– Nem tudom leírni az érzést. Lehet Ukrajnát szeretni, illetve nem szeretni, de abban az országban éltünk, és Kárpátalja annak az országnak a része. Leírhatatlan, rettenetes volt arra ébredni, hogy velem együtt emberek millióinak rándult össze a gyomra és tekintenek aggódva a kilátástalan jövőbe. Akkor teljesen más elképzeléseink voltak a háború kimenetelét illetően. A kétségbeesés után a tehetetlenség lett úrrá rajtam.
Elkezdtem önkénteskedni, közel egy hónapig a határ magyar oldalán segítettem a belső ukrajnai menekülteket. A magyar társadalom csillagos ötösre vizsgázott segítségnyújtásból, emberségből.
– Gondoltad volna, hogy ilyen sokáig kint kell maradnod?
– Nem. Először a perceket számoltuk, aztán az órákat. Teltek a napok, amik lassan-lassan hetekké váltak, aztán hónapokká dagadtak. Amikor a második hónap is eltelt, akkor kezdett körvonalazódni bennem, hogy ez igen-igen hosszan elhúzódhat még. Az év végén már egyértelmű volt számomra a szcenárió, miszerint egész 2023-ban velünk lesz a háború…
Az újrakezdésről beszélve a férfi elmondta, az első hetekben minél közelebb akart lenni a családjához, ezért maradt a határ közvetlen túloldalán. Az első hónap végén azonban megértette, hogy ha ez sokáig fog tartani – márpedig úgy nézett ki –, akkor ez nem mehet így tovább.
Egy hátizsákkal indult útnak, rokonai nem élnek Magyarországon.
Az ismerőseinek és a korábbi kapcsolatainak köszönhetően sikerült munkát találnia, ahol azóta is megbecsüli magát. Most másfél-kéthavonta találkoznak a szüleivel, de mindennap beszélnek. Az idősek nem akarnak elköltözni otthonról.
– Mi hiányzik a legjobban?
– A leghétköznapibb dolgok. Hangok, arcok. Tudom, hogy sok esetben illúziókba kapaszkodom. Mert szinte bizonyos vagyok abban, hogy az a Kárpátalja, ami még bennem él, már megszűnt létezni.
S ha a béke angyala ma leszállna Ukrajnára, és hazamehetnék, akkor is biztos, hogy nem ugyanarra a vidékre térnék vissza, mint ami a fejemben él.
Egyelőre azonban jó belekapaszkodni ezekbe az emlékekbe. Tudom, drámaian nem változott meg a környék, és Kárpátalja mi vagyunk. Az emberek, az épületek. Azt tervezem, hogy amint lehet, hazamegyek és a szülőföldemen fogom folytatni azt az életet, amire a Jóisten teremtett.
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
