Szőke kisfiú fekszik keresztben elnyúlva a vonatfülkében az üléseken. A megállóhoz közeledve az anyukája próbálja ébresztgetni, mindhiába. Csatakos haját simogatja, amire a gyerek álmosan kinyitja a szemét. A nő sürgeti, szedje a kis dinós hátizsákját, át kell szállniuk. A lurkó még a peronon is igencsak nyúzottan áll, az anyja szinte húzza maga után a bőrönddel […]
Nap: július 9, 2023
A háború 500 napja alatt több mint ezer nyomozást indítottak hazaárulás vádjával
A gyanúsítottak között vannak községi elöljárók, önkormányzati képviselők, bírók, rendőrök és katonák is. Az Állami Nyomozóiroda munkatársai az orosz invázió kezdete óta 1677 esetben indítottak nyomozást Ukrajna biztonságát szabotáló bűncselekmények gyanújával. Közülük 1315 büntetőeljárást hazaárulás, 286-at kollaboráció, 23-at pedig az agresszor államot segítő tevékenységek miatt. Összesen 797 személyt gyanúsítottak meg, 436 személyt köröznek, 1052 személy […]
Döbbenetes: 8 éves kislányt molesztált egy munkácsi férfi
Július 8-án bejelentés érkezett a 102-es segélyhívóvonalon Munkácson. A betelefonáló elmondta, egy gyanús alakot látott a városban, aki a folyóparton meztelenül fürdik egy szintén meztelen kislánnyal. A férfi azt állította a járókelőknek, hogy a gyerek az ő lánya, a helyiek azonban mégis értesítették a hatóságot. A rendőrség nyomozói munkacsoportja a helyszínre sietett, ahol egy fiatalkorú […]
A vilniusi NATO-csúcs elé: közeleg az igazság pillanata?│KISZó-háttér
Ukránok milliói bíznak abban, hogy a hatalmas áldozattal, szenvedéssel és vérrel vívott háború vigaszdíjaként az ország a nyugati közösség teljes értékű tagja lehet, s Ukrajnát gyorsított eljárásban, mondhatni soron kívül felveszik az Európai Unióba és a NATO-ba, ami biztosítékot jelenthetne, hogy soha többé ne ismétlődjék meg a brutális orosz agresszió. Vilniusban tartják az idei NATO-csúcsot. […]
Változatos nyári programokkal készülnek ● Kárpáti Igaz Szó
Július 17-én startolnak a GENIUS-os táborok. A GENIUS Jótékonysági Alapítvány célja a tehetséges gyerekek felkutatása, felkarolása, táboroztatása. Az alapítvány nem állt le a 2020-as járványidőszakban, s a háború kitörése miatt is csupán néhány héten át „szüneteltek.” A 10-16-év közötti gyerekek idén is számíthatnak az alapítványra, hiszen számos, egyhetes tábort szerveznek számukra. A részletekről dr. Váradi […]
Covid: véget ért a karantén! │KISZó-háttér
Az ukrajnai járvány három éve számokban. Ukrajnában három évig volt érvényben a koronavírus-világjárvány miatt bevezetett országos karantén és veszélyhelyzet, amely július 1-től megszűnt. Magyar Tímea Ukrajnában 2020 márciusban vezették be a karantént. Amint azt Viktorija Timcsik, az Egészségügyi Minisztérium Kárpátaljai Laboratóriumi Központja járványügyi felügyeleti és fertőző betegségek megelőzési osztályának vezetője, a megye főepidemiológusa és Polyák […]
Egressy Márton: „Ha van hitünk és imádkozunk, akkor megkapjuk azt, amit Isten jónak lát”
Optimista, megbízható, tanul a saját hibáiból. Fiatalon vállalt több nagy feladatot. A családja a mindene. Az Igéből merít erőt, s e szerint próbálja vezetgetni a rá bízott közösséget is. Türelmetlenségén és akaratosságán igyekszik változtatni. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendégeb Egressy Márton görögkatolikus áldozópap, iskolalelkész, hitoktató Simon Rita – Mi tölti ki a mindennapjait? […]
KISZó-kérdés: A többség ellenzi az azonos neműek élettársi kapcsolatát
Ukrajnában jelenleg csak a férfi és nő közötti polgári házasságot ismerik el. Képviselők egy csoportja idén tavasszal törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, amely engedélyezné a bejegyzett élettársi kapcsolat nyilvántartásba vételét az azonos nemű párok számára. A parlament azt ígérte, az év végéig döntést hoz ez ügyben. Ezzel egyidőben az elbírálásához elegendő, 25 ezer aláírás gyűlt […]