Letargikus mindennapok, fogyatkozó lakosság.
A háború negatív következményei a Bátyúi kistérséghez tartozó Szernyét sem kerülik el. Kihalt utca fogadja az erre járót. Sokan úgy döntöttek, külföldön várják ki a harcok végét. Volt, ahol először csak a család férfitagja lépte át a határt, majd később felesége és gyermeke is követte. S minél tovább húzódik ez a lelket felőrlő, értelmetlen háború, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az új környezetükbe egyre jobban beilleszkedő, elvándorolt lakosok már nem térnek haza. Sok férfi mondja, nem kockáztatja meg egyhamar a visszautat, hisz egyelőre nem tudni, mit rejt számára a jövő.
Magyar Tímea
A polgármesteri hivatallal szemközt két rendvédelmis egyeztet valamiről a helyi elöljáróval. Zsidik Sándortól megtudjuk, mióta háború van, nem ritka az ilyen látogató a településen, hol a rendőrség, hol a belbiztonság, hol a határőrség emberei érdeklődnek hadkötelesek után, esetleg affelől, nem láttak-e az itt élők errefelé idegeneket. Udvarról udvarra járva haladnak végig a falun, de sok helyütt zárva találják a kaput. Megesik, hogy a településeket összekötő utak mentén „vizsgálódnak”, megállítva az autókat. Az úgynevezett „terrorellenes” akciók feszültséget, félelmet keltenek az emberekben.
– Amikor legutóbb erre jártunk, Szernyén és Barkaszón 4300-as lélekszámról számolt be. A háború kitörése óta mennyivel csökkenhetett a lakosság száma?
– Pontosan nem tudom megmondani, mert például sok roma folyamatosan jön-megy. Először Magyaroszágon, aztán Németországban, mostanában már Kanadában folyamodnak segélyekért. Fájó kérdés ez számunkra, de a lakosok legalább 40 százaléka elvándorolt.
Ez egy 2014 óta tapasztalható folyamat, a másfél éve tartó teljes körű invázió csak felgyorsította. A többség családostól kitelepedett, mások szétszakítottságban élnek.
– Belső menekülteket fogadott a település?
– Igen, többen is voltak. Luhanszk és Doneck megyéből érkezett menekülteket szállásoltunk el családoknál, de Kijevből is volt egy család. Már hazatértek, egyetlen háromgyermekes familia maradt Barkaszóban. Nekik sajnos nincs hová hazamenniük. Egy idős néninél laknak kvártélyon, valószínűnek tartom, hogy ők már itt maradnak. Az anyaországi testvértelepülések – Kisújszállás, Hajdúbagos és Budapest 4. kerülete – már a háború első napjaitól felajánlották a támogatásukat, kérdezték, mire lenne szüksége Szernyének, s generátorokkal, élelmiszercsomagokkal segítettek – teszi hozzá az elöljáró.
– Hány férfi szolgál a hadseregben az elöljárósághoz tartozó településekről?
– Három embert soroztak be, egyiküket a nagyszőlősi területvédelmi alakulatból irányították át a harcmezőre. Egy barkaszói lakos, Csalló Kázmér, sajnos idén március 24-én életét vesztette a fronton. Egy másik férfit leszázalékoltak és hazaengedtek.
Az elöljáró elmondása szerint volt, amikor húsz-harminc üres behívó volt az asztalán. A hadkiegészítőtől felhatalmazást kapott rá, hogy kitöltheti és átadhatja bárkinek, aki 18 és hatvan év közötti férfi…
A falvak mindennapjairól beszélgetve Zsidik Sándor bevallja, letargikus a hangulat. A magyarlakta települések lakosságának fogyása mellett, elszomorító, hogy a szétszakított családokban most minden tennivaló az asszonyokra maradt. Elsősorban az idősek vannak itthon, sok az egyedülálló, magára maradt szépkorú, akikről jobbára az elöljáróság által foglalkoztatott szociális munkás visel gondot. A jövő pedig…
– Idén három csecsemő született, de már hatan temetés volt. Tavaly 7 születést és 23 halálesetet regisztráltunk.
Barkaszóban jobb a helyzet, ott 18 keresztelőre tavaly csak 7 temetés jutott.
Némi optimizmusra ad okot, hogy többen maradtak, akik gazdálkodnak, több hektárnyi földet művelnek, vagy fóliában zöldségeket termesztenek. Ragaszkodnak a földjükhöz, mely megélhetést, mindennapi kenyeret biztosít számukra. A megtermelt árut viszonteladóknak adják tovább, vagy a munkácsi piacon értékesítik. Munkalehetőséget helyben az óvoda, az általános iskola, a családorvosi rendelő, az üzletek nyújtanak. Ezen kívül a közelben működő gyárakban dolgoznak az emberek.
A közigazgatási reformról szót ejtve megtudjuk, a kistérségek megalakulása után már nem dönthetnek önállóan az elöljárók, hogy mire fordítják a rendelkezésükre álló pénzt. Szernye esetében például a bátyúi tanácsüléseken dől el, mennyit és mire költhetnek.
– A jogaink ugyan nem csorbultak jelentősen, de meglátásom szerint, a korábbi közigazgatási berendezkedés jobb volt számunkra – véli beszélgetőpartnerünk, aki a kialakult körülmények ellenére is bizakodó.
– Abban reménykedünk, hogy mihamarabb véget ér a háború, és minél többen hazatérnek. Jelentkeztek a kistérségünknél például olyan beruházók, akik szívesen befektetnének itt, s ezzel új munkahelyeket teremtenének. Barkaszón egy odesszai vállalat terményfeldolgozót és palackozót építene. Minden iratuk, engedélyük elkészült, de a hivatali bürokrácia sajnos továbbra is virágzik, ha nem fokozódott. Jelenleg a tulajdonos azzal foglalkozik, hogy engedélyt szerezzen egy vasúti elágazás létesítésére. Szernyén egy ukrán-olasz teherautógyár vetné meg a lábát, amely szintén az engedélyek beszerzésével foglalkozik éppen. Szóval a fejlődésre látunk lehetőséget, csak ez a háború érne már véget. Mert addig, minden bizonytalan…
