Nyílt, barátságos, segítőkész. Elsődleges feladatának a szegények szolgálatát tekinti. Aktív tagja a közösségnek, szeret szervezni, kedvenc szabadidős tevékenysége az olvasás és a túrázás. Határozott, ragaszkodik az elképzeléseihez. Nehezen mond nemet, kihozni a béketűréséből pedig szinte lehetetlen. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának mai vendége Megyesi László, az Ungvári Római Katolikus Plébánia diakónusa.
Bujdosó Ivett
– Diakóniai szolgálatot végez.
– Diplomám szerint elméleti fizikus vagyok, ám az egyetem végeztével úgy döntöttem, áldozópap szeretnék lenni. Magyarországon végeztem el a teológiai képzést, közben Rómában töltöttem két évet, ám úgy alakult az életem, hogy nem szenteltek fel, hanem a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspökségén dolgoztam szervezőként, evangelizációs programok lebonyolítójaként, Karitász-munkatársként. Eközben 11 éven keresztül Majnek Antal püspök atya titkára is voltam, aki – közös megegyezésünk alapján – 2014-ben diakónussá szentelt fel. Ukrajna-szerte a római katolikus egyházban kevesen töltenek be hasonló tisztséget, sokáig egyedüliként végeztem diakóniai tevékenységet a vidéken. Tavaly egy, idén pedig további két elhivatott férfi lett állandó diakónus.
– Mi indította el a teológia felé?
– 12-13 éves koromban voltam első áldozó, majd jó néhány évig kimaradt a vallás az életemből. Szerettem volna tudós lenni, talán ezért is döntöttem az elméleti fizika szak mellett, ám közben foglalkoztatott a misztika is. Végig azon igyekeztem, hogy mindenre logikus, kézzelfogható magyarázatot találjak. Egy idő után meguntam, és elkezdtem keresni az életem értelmét. Az egyik gyermekkori barátom – aki akkoriban már a szeminárium hallgatója volt –, és a vele való beszélgetések ébresztettek rá arra, hogy merre kell elindulnom. A megtérésem által a Jóisten választ adott minden kérdésemre.
– Mivel foglalkozik a diakónus?
– Alapvetően lelkipásztori teendőket látunk el, gyakorlatilag a gyóntatáson és az eucharisztia liturgiáján kívül szinte minden papi funkciót betöltünk. Tehát keresztelési, esketési és temetési szertartást is végezhetünk, hitoktatással foglalkozhatunk. A diakónus elsődleges feladata az igehirdetés, tehát a prédikálás, az evangélium felolvasása és annak magyarázata, illetve a szegények szolgálata. Én jelenleg az Ungvári Római Katolikus Plébánián szolgálok, emellett három romatáborban – Homokon, Koncházán és Gálocsban – is tevékenykedem. A felsoroltak mellett továbbra is ellátok szervezési feladatokat.
– Emellett a Szent Márton Egyesület elnökeként is tevékenykedik.
– A püspökségen a 2000-es évek elején döntöttünk a feladatok strukturálása mellett, felosztottuk a tevékenységeket, amivel az átláthatóbb körülmények és a gördülékenyebb munkavégzés megteremtése volt a célunk. Én a szervezői feladatok ellátása mellett maradtam, így 2002-ben elvállaltam a püspökség berkein belül megalakuló ifjúsági szervező iroda vezetését. Az évek folyamán körvonalazódtak a terveink és a lehetőségeink, majd 2009-ben hivatalosan is bejegyeztük a Szent Márton Egyesületet. Egyházi alapítású civil szervezetként evangelizációs programokat szervezünk a római katolikus egyházmegyében, lelki gyakorlatokat, ifjúsági és felnőtt találkozókat, zarándoklatokat szervezünk, képzéseket tartunk.
– Tapasztalta már, hogy nem tudják önt „hová tenni” a hívek?
– Eleinte kicsit szokatlan volt a hívek számára a diakóniai szolgálat, ám idővel megszerették. Minél jobban megismertek engem, annál elfogadóbbak lettek irányomba. Elfogadtak, a roma táborokban pedig kifejezetten értékelték a jelenlétemet. Lehet, közrejátszik ebben az is, hogy a szó szoros értelmében a papi rendhez tartozom, fölszentelt személy vagyok, ám úgy gondolják, családos emberként hasonló gondokkal küzdök, így könnyebben átérezhetem a problémáikat.
– Három roma táborban lát el diakónusi szolgálatot.
– A romákkal való kapcsolatom még az 1990-es évek végére nyúlik vissza. Akkoriban koncházai cigány gyerekeket táboroztattunk, akik azóta édesanyák és édesapák lettek. Hét évvel ezelőtt, amikor elkezdtem ezt a szolgálatot, meglepődve tapasztaltam, hogy ismerősök közé csöppentem, akik szintén szeretettel és tisztelettel viszonyultak hozzám, örülnek, hogy foglalkozom a gyermekeikkel. Büszkeséggel tölt el, hogy az elmúlt években Koncházán 16, Homokon és Gálocsban pedig 8-8 első áldozó került ki a közösségükből. Előbbiben 5 bérmálkozó újította meg keresztségi ígéretét, illetve egy kislány felvételt nyert a Munkácsi Szent István Líceumba. Kialakult egy állandó közösség, melyet a koronavírus-járvány kevésbé, ám a háború jelentősen megtépázott. Sokan külföldre menekültek, ám az idő múlásával többségük visszatért. Számukra továbbra is hitoktatást végzünk, beszélgetéseket, imaórákat tartunk.
– Meséljen a családjáról.
– Diakónussá szentelésem előtt megnősültem. 2005-ben feleségül vettem Katalint, aki akkoriban szintén a munkácsi püspökségen dolgozott, majd óvónőként tevékenykedett Munkácson. A feleségem a megyeszékhely szülötte, én pedig az ungvári járási Gálocsban nevelkedtem, így nem sokat gondolkodtunk, amikor 2016-ban lehetőségünk lett Munkácsról visszaköltözni Katalin szülői házába. Én így az ungvári plébániára kerültem, a feleségem pedig a 6. számú óvodában helyezkedett el. Jelenleg alsós tanítónőként dolgozik az Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnáziumban.
– Mivel foglalkozik szívesen szabadidejében?
– Gyermekkorom óta nagyon szeretek olvasni, mondhatni, mindenevő vagyok e tekintetben. A leginkább mégis a sci-fi és a krimi áll hozzám a legközelebb, illetve az indián tematikájú könyveket kedvelem. Emellett szeretek túrázni, akár többnapos természetjárást is szívesen beiktatok.
– Könnyen barátkozik?
– Elég nyitottnak tartom magam, szeretek új embereket megismerni. A jelenlegi barátaim többségét a hivatásom okán ismertem meg, a papi közösség mellett többekkel az imakörben alakítottunk ki szorosabb kapcsolatot.
– Határozott? Könnyen ad utasítást, osztja szét a feladatokat?
– Igen, határozott és makacs természetű vagyok. Ragaszkodom az elképzeléseimhez, az utóbbi időben viszont kezdek egyre jobban ráhagyatkozni a gondviselésre. Ettől függetlenül nagyon nehezen mondok nemet, ha a segítségemet kérik. Úgy érzem, a Jóisten is lehet az, aki a másik emberen keresztül a segítségünket kéri.
– Milyen helyzetben fogy el a türelme?
– Általában türelmes ember vagyok, szinte nem is emlékszem, utoljára mikor szakadt el a cérna. Igyekszem mindig beleképzelni magam a másik helyzetébe, illetve törekszem arra, hogy hirtelen felindulásból ne tegyek vagy mondjak olyat, amit később megbánnék.
– Mi az az emberi tulajdonság, amit nehezen visel?
– A megbízhatatlanság. Nagyon rosszul tud esni, amikor azzal szembesülök, hogy cserben hagy, akire támaszkodtam.
– Precíz, előre megtervezi a mindennapjait?
– Igyekszem pontos lenni, szeretek inkább 10 perccel korábban odaérni, mint elkésni. A prédikációimat is megtervezem, vázlatot készítek hozzájuk, majd a legtöbb esetben teljesen másról beszélek (nevet). Ebből a szempontból tehát spontán vagyok, ám szeretek biztosra menni, a vázlat ebben segít.
– Könnyen kiismeri az embereket?
– Inkább igen, mint nem. Ám előfordult, hogy kihasználták a jóhiszeműségemet, mégsem gyártok előítéleteket, hamar megbocsátok.
– Van, amit megbánt vagy másképp tenne az életében?
– Minden, ami történt, olyanná formált engem, amilyen vagyok, így néhány apróságon kívül nem változtatnék semmit az életemen.
– Vannak céljai?
– Szolgálaton belül szeretném a rámbízottakat minél közelebb vinni Istenhez, javítani az életvitelükön, a kereszténység mentén terelni őket. Mindez rám is vonatkozik, tudom, van még hová fejlődnöm.
